Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Sógornőm erőszakos, vagy csak...

Sógornőm erőszakos, vagy csak én látok többet ebbe?

Figyelt kérdés

Még csak a terhességem elején járok, de a sógornőm kijelentette, hogy neki maradt több zsáknyi baba- és gyerekruhája a 10 éves gyereke után,és ő ezeket oda hozza nekem. Mondtam neki, hogy köszönjük, de egyelőre nem is tudnám hova rakni, illetve nem szeretném a babám első ruháit használt ruhákból összeállítani. Szeretnék új ruhákat venni, persze nem eszetlenül, de nem is kizárólag használt ruhákat adni a kisbabámra. Egyáltalán nem vagyok ellene turkálóknak, magam is járok és vásárolok használtruha üzletben, de az első babámnak azért szeretném, ha szép új ruhát lennének.

Ráadásul sógornőm elmesélte a szülését, és, hogy ő neki az anyja, tehát az én anyósom mekkora segítség volt a szülőszobán, illetve a férjem ha nem bírja majd a szülést, akkor ő az anyukáját ajánlja. Na már most nekem van anyukám, akire inkább számítanék abban a helyzetben, illetve a férjem kemény férfi, biztos vagyok benne, hogy végig velem lesz.

Azt tudni kell, hogy egyáltalán nem jó a viszonyunk, másik társadalmi rétegből származom, nehezen fogadtak el. Kb évente kétszer - háromszor találkozunk ünnepeken. Ezért nem is értem, hogy most a terhességem miatt ennyire fontos lettem.

Hogyan állítsam le, már az elején a tolakodó megjegyzéseket és a 10 éve rakosgatott ruhákat?


2017. aug. 22. 21:41
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
93%

Ha már szépen elmondtad neki h nem kéred a rzhákat, és nem értette meg, akkor nyomatékosan közöld vele h nincs rá szükséged.

Az elgondolkodtató h szerinte evidens h anyósod bemegy a szülésre ha a férjed nem bírja 😱 pedig mint írtad, van édesanyás.

Én jóban vagyok anyóssal, de kb utolsók közt lett volna aki bejöhet.

Úgy voltam a a férjem nem bírja ( én is kizártnak tartottam és tényleg nem volt gond) akkor ne legyen ott senki!

Nyugidtan mond el sógornődnek, h neked is van anyukád stb....

2017. aug. 22. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Én tényleg próbálok kedves lenni, mivel mégis csak rokon és az elmúlt években nem igazán voltak kíváncsiak rám, de így hirtelen ennyi "jóindulat" tőlük, számomra szokatlan. És tényleg nincs szükségem a zsákszám ruhákra. Igyekszem illedelmesen, de határozottan elmondani, hogy remélem más esetekben is számíthatok e rájuk, de pont most a ruhákkal nem vagyok kisegítve.
2017. aug. 22. 21:58
 3/17 anonim ***** válasza:
95%
Jaj, a terhessegek alatt en is mindenhol nepszerubb lettem... Aztan elmult. A babanak szolt, nem nekem. Kedvesen harits, egy ido utan rajonnek, hogy hiaba ostromolnak.
2017. aug. 22. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
91%

Hidd el, addig vagy fontod, amíg benned van a baba, aztán újra le se sz...nak.

És pont így kell közölni, hogy neked is van anyád, az ő anyját pedig eszedbe se jutna behívni. A ruhák szintén. Köszi, de nem kell. Csak fölfogja.

2017. aug. 22. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

Az az igazság, hogy ha már van "indok" hogy érdeklődnek felőlem, szeretném ezt a viszonyt fenntartani, mivel évek óta nem is keresnek, csak nagyon ritkán találkozunk. Azt gondolom, hogy ha megfogadom a tanácsaikat és segítségüket, akkor talán elfogadnak. Bár már így a terhesség elején nagyon nehéz helyzetbe hoztak.

Amúgy tudom, hogy a leendő újszülött miatt nőtt az érdeklődés irányomba.

2017. aug. 22. 22:17
 6/17 anonim ***** válasza:
13%
Mond neki,hogy nem kell a ruha!És szólítsd fel egy pont után hogy azonnali hatállyal hagyjon fel a zaklatással.És ha megvolt az 5 felszólítás után sem hagyja akkor jelzed felé hogy BTK. 222§ kívánsz feljelentést tenni.
2017. aug. 22. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
95%
Hat, szerintem meg nem kene neked azon "erolkodnod", hogy elfogadjanak. Ha elfogadnak, akkor tegyek azert, aki vagy, ne azert, akinek mutatod magad. Kulonben is, nem felsobbrenduek ok, hogy a szeretetukert meg kelljen dolgoznod!
2017. aug. 22. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
33%
Azt megkérdezhetem higy melyik társadalmi réteg?
2017. aug. 23. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
39%

Erőszakos picit.

De én azért atnézném a ruhákat, lehetnek jók is közte, a többit meg elvinnem segélynek.

2017. aug. 23. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
87%

Szóval inkább csinálnál mindent úgy, ahogy mondják, ahelyett, ahogy szeretnéd, ha kell, csak hogy elfogadjanak olyan emberek, akikkel semmi közös nincs bennetek, és igazából tojnak rád.

A te döntésed, én nem erőlködnék. Akkor viszont miért akarsz máris visszautasítani mindent? Ha nem hagyod őket belepofázni, nem fognak ám sokáig erőlködni.

2017. aug. 23. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!