Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális a nagynéném reakciója...

Normális a nagynéném reakciója a barátomra?

Figyelt kérdés

1 éve vagyunk együtt a párommal. Csak most jutottunk el addig, hogy bemutassuk egymást a 'tágabb' családi körnek. Legalábbis részemről, mert neki csak az édesanyja él. Nálam tudták, hogy kapcsolatban vagyok, és azzal is tisztában voltak, hogy még várni akartunk a bemutatással. Megvártuk, mi sül ki ebből az egészből, mennyire gondoljuk komolyan a dolgot. Részben azért, mert -relatíve- nagy korkülönbség van köztünk (15 év, eddig minden nagyon is jól működik és remélem a későbbiekben is így marad).


Anya már találkozott vele többször is, és én is már korábban találkoztam nem egyszer az édesanyjával.


Eljött a családi ebéd, mely a nagyszüleimnél zajlott. Ott volt nagymamám, nagypapám, anya, nagynéném, a gyereke és a férje.


Nem volt különösképpen semmi gond viszont kimentem rágyújtani, a párom addig az autóba kirohant valamiért. Míg dohányoztam, kihallatszott nagynéném megjegyzése. Valakinek mondta, hogy nem érti, mit keres mellettem egy ilyen helyes, rendes férfi. Nem tudja, hová tette a szemét és az eszét. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Miután elmentem kidobni a csikket és bementem a párom már bent volt, túlságosan is kimért volt. Nagynéném pedig, mint aki maga alá tett.


Kiderült, hogy a párom is meghallhatott valamit, amit -valahogyan- lereagált. Annyit mondott itthon nekem, nem hagyja, hogy bárki becsméreljen minket illetve a kapcsolatunkat.


A nagyszüleimmel, valamint nagynénémmel még nem beszéltem azóta.


Mennyire van ez így rendjén?


24n



2017. júl. 23. 21:02
1 2
 11/18 anonim válasza:
77%
#4 vagyok. Semmi okod bocsánatot kérni, nagyon sajnálom, ha ilyen rossz a családi háttered. Csak nem sokat tudunk segíteni ebben sajna
2017. júl. 23. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
90%
Az mért baj, ha hebeg-habog és a fülét-farkát behúzza? Legalább megtapasztalja, hogy a tetteinek következménye van. Legalább kellemetlenül érzi magát, mert pillanatnyilag csak nektek okozott kellemetlenséget. És ha innentől kezdve elkerülitek egymást, tisztában lehet vele, hogy ennk kizárólag ő maga volt az oka.
2017. júl. 23. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
76%

Lehet hogy így jött ki nagynénédből az irigység... irigyli, hogy ilyen kedves, helyes pasit sikerült kifognod.

Sok boldogságot nektek! ;)

2017. júl. 23. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
12%

Itt veled van az igazi probléma és méghozzá nem is kicsi.

1. Az, hogy a családod a nagynéni megjegyzését tűrte, az csak azért lehet, mert a családod is hasonló véleményen lehet (különben kivágták volna a nagynénit, mint macskát sz@rni).


2. Te kimentél egyedül dohányozni és a családból senki nem tartott veled, sőt még a párod sem (ez is sejteti, hogy valami nincs rendben körülötted).


3. Milyen helyekre járhatsz, hogy egy 15 évvel idősebb palit szedtél össze.


4. Nem lehetsz valami egyenes ember, ha azonnal nem kérted ki magadnak ezt a családod előtt is lealázó megjegyzést.


5. Egy percig nem lett volna szabad egy légtérben maradni a nagynénivel, ha annak nincs igaza (Vagy neki vagy nektek azonnal távozni kellett volna)


6 Mivel elmismásoltad a pillanat adta lehetőséget, ezzel ürügyet adtál, hogy tulajdonképpen egyetértesz vele annak ellenére, hogy b@ssza a csőröd, amit mondott.


7. Persze akárhogy is van és valószínű, hogy a nagynéni mondta meg a tutit és igaza is lehetett, neked akkor is tovább kell lépned.


8. Egyértelmű, hogy neked ebben a családban nincs becsületed.


9. Ki kellene onnan lépned és tőlük teljesen függetlenül élni az életed. Ha oda bármikor a jövőben beviszel valakit, akár a párodat, (akinek most bogarat tettek a fülébe) akár másokat, a családod elfog áztatni, akár a füled hallatára is.


10. még szerencsésnek is mondhatod magad, mert így legalább most már tudod hányadán állsz a családoddal.


11. Ne is próbálj mentséget keresni, nézz magadba és fogadd ell hogy bőven tettél arról, hogy a családodnak ilyen véleménye van rólad, mert amit a nagynéni mondott azt a véleményt ugye a családod többi tagja is ossza, csak a nagynéni volt, aki kimerte mondani.


12. Nyilván, hogy 24 évesen te már nagyon nem változol. Tudomásul kell venned, hogy a családod szemében fekete bárány vagy és erre éppen elég okot szolgáltattál eddigi életedben. Eszedbe ne jusson őket hibáztatni.


13. Ha jót akarsz magadnak, lepattansz a családodról és a lehető legkevesebb kapcsolatot ápolod velük a jövőben.


14. Ha nem vagy képes elszakadni tőlük, akkor viszont csak egyedül menj és csak rövid időre. (Párpercre, vagy legfeljebb 1-2 órára és legyél kedves velük, mert csak a családod).


15. A legfontosabb, hogy soha senkit ne vigyél a rokonaidhoz, mindig csak egyedül menj, ha van még benned önbecsülés, mert úgyis lejáratnának már a puszta gesztusaikkal is és azt egy valamire való ember úgy is észrevenné és ez neked egyáltalán nem hiányzik.


16. A barátod előtt pedig nem ártana tisztázni magad és bevallanod, hogy bizony vannak sötét foltok az életedben és a nagynéninek volt igazsága abban, amit mondott. A barátod ezt vagy elfogadja, vagy nem, de legalább vele őszintének kellene lenned.


17. Ne áltasd magad és vállad amilyen vagy, legyen az bármennyire nehéz, mert különben mindig csak a nagynéniéhez hasonló háttér-beszélgetésekből fogod megtudni, hogy milyen ember is vagy te valójában.


18. Szedd össze magad, nincs semmi sem veszve, legfeljebb nagyobb önismeretre van szükséged a jövőben.

2017. júl. 24. 04:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
33%

Utálni fogtok, de nekem például fogalmam sincs, hogy ki vagy.


És ismerek néhány olyan párt, ahol az egyik egy tündér, a másik meg egy... fú, az "ember" jelzőt sem érdemli meg. Nők, férfiak, vegyesen.


Van, akiről ha meghallanék ilyet, kiállnék érte, mert jó ember, és van, hogy csak bólogatnék, mert igaza van. Ha a nagynéniről beszélnének így, te is mosolyogva hallgatnád, nem írnál ki kérdést.


De ő ismert mindig, az én világomban csak megjelent valaki, aki sír, hogy csúfolják. 10 perce nem is léteztél nekem.

2017. júl. 24. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
59%
Az idióta rokonság nagy csapás. Nem érdemes mindenkivel tartani a kapcsolatot
2017. júl. 24. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
41%

Most mi a kerdes? En nem ertem...nagyneni megjegyzeseket tesz. Ez normalis-e? Hat te tudod, hogy milyen a nagynened, mennyire jellemzo ez ra.. raadasul azt mondod, hogy vele errol meg nem beszeltel azota? Miert is nem, ha ennyire b...ssza a csorod? Ha mar ott nem kerdeztel ra, hogy mi volt ez, utolag kellene, mert itt csak talalgatni tudunk. Max szidjuk kozosena nagynened, hogy fuuu mekkora szar szemet szaralak, hogy megjegyzeseket tesz.

De most oszinten, kire nem tettek meg megjegyzest a tagabb csaladi korben? Tok normalis szerintem, hogy kibeszelik egymast az emberek a hatuk mogott (csaladban is, munkahelyen is)...nem, nem ertek vele egyet, viszont nem vagyok suket, es hallom, hogy kissebb-nagyobb osszejoveteleken bizony elokerul temanak az, akirol epp van mit sztorizni, es nem epp dicserni szoktak.

Most ti voltatok teriteken, nyilvan rolatok ment a tema. Vagy elengeded, vagy beleallsz abba, akinek a velemenye nem tetszik. Hidd el, barmelyik jobb lesz neked, mint az itteni kozos szidas, vagy kitalalt elmeletek, hogy vajon miert?!

2017. júl. 24. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
20%
Idióták a rokonok. De a vén farok pasidnak semmi joga nincs más házában pofázni a vendéglátóknak, csak hogy tisztázzuk.
2018. jún. 10. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!