Mit tegyek, hogy a barátnőm (élettársam) leakadjon a házasság témáról?
Az elején tisztáztam, hogy én nem akarom azt a nyamvadt papírt, elfogadta. Egyikünk sem vallásos, így ez sem volt szepont. Két éve együtt élünk, jól megvagyunk. Most ütött be neki ez a dolog. Egy héten többször is felhozza, vagy csak célozgat rá. Néha csak bevágja a durcát és ha kérdezem mi baja, akkor, természetesen semmi a válasz.
Mindezt azért mert a nagyanyja a fejéhez vágott valamit, amin nem tud túllépni. Olyasmit mondott neki, hogy kettőnkre nem lehet hosszútávon számítani, mert mi bármikor szétmehetünk, ha csak gondolunk egyet. Ezért ő nem is kezel minket együtt, egy családként, hiába élünk együtt.
Szóval a barátnőm azóta teljesen kivan. Most már mindenbe bele látja ezt a problémát. Szerinte a kollégái is kevesebbre tartják amiért csak barátnő és nem feleség. Eddig ilyen eszébe sem jutott. Mihez kezdjek vele?
Az elet rendje
Ismerkedes udvarlas eljegyzes hazassag gyerekvallalas.
Mit vartal ? Felmentest ?
Mennyire nehez felfogni a legtobb no hazassagot es csaladot akar.
Nem uszod meg csak halasztast kapsz elobb utobb igaba hajtod a fejed
20: Nem a nagyi meg a munkatárs kedvéért kell.
Ő szeretné.
És mi az, hogy mi jöhet még? Miket beszéltetek meg? Egy kapcsolat nem szerződés. Miért ne változhatna valaki az évek alatt???
Mint ahogy mondjuk 20 évesen én sem akartam gyereket, de 30 évesen már igen. Nem azért, mert 20 évesen hazudtam. Hanem, akkor tényleg úgy éreztem.
Én nem vagyok oda az olyan emberekért, mint a barátnőd, mert az ilyenek miatt mondják, hogy "igenis minden nő hzasságra vágyik, aki nem, az hazudik". Te az elejétől őszinte voltál, ő nem. Vagy ha az volt és meggondolta magát, az annak a jele, hogy fontosabb neki, hogy mit gondol a nagyija, meg hogy tahók vele a munkahelyen/kórházban/haveri körben, mint a te érzéseid.
Végeredményben neked kell eldöntened, hogy érdemes-e azért házasodnod, mert a kollégáinak túl sok a szabadideje és nem találnak más gumicsontot, de neked kell tudnod azt is, akarsz-e olyan párt, akinek mindig a külvilág mondja meg, mit várjon el tőled.
A fiu donti el hazasodik igen
Es a buta lany aki osszebatyuzik egy hazassagra nem hajlando ferfivel.
Az a ferfi aki nem akar hazasodni az ne elvezze a hazas ferfi kivaltsagait.
Tehat maradjon anyuci szoknyajanal
Tudod, fiatalon,tapasztalatok nélkül az ember csak álmodozik, nem gondolkodik hosszab távban, kötöttségekben. Aztán az idő előrehaladtával eléri azt a kort, amikor már igenis vágyis arra, hogy komoylan vegyék, megállapodjon,ne csak egy epizódszereplő legyen.Ezzel nem tudsz mit kezdeni,ilyen társadalomban élünk:nálunk a házasság a párkapcsolat legmagasabb, legkomolyabb formája. Akkor is, ha el lehet válni, akkor is,ha már nem olyan elítélendő a "vadházasság", a házasságon kívüli gyerekvállalás. Igen, a komoly emeber nem tinglitanglizik, hanem megállapodik. Én se veszem komolyan azokat az embereket, akik évekig együttélnek, és nem házasok. Mire várnak, miért nem kötelezik el magukat hivatalosan is egymás mellett? Várnak, hátha jön jobb? Fenntartják a kiskaput, hogy problémamegoldás helyett, ha bármi gond adódik, egy délután leforgása alatt ki tudjanak ugrni szőröstől-bőröstől a dologból különösebb következmények nélkül?
Egyébként meg: nemcsak egy papír. Az érzelmi és társadalmi jelentőségén túl komoly jogi következményei vannak. Aki meg attól fél, hogy a válás pénzbe kerül, az nyilván még nem látott olyat, amikor többéves együttélés után mennek szét az emberek, és megy a huzavona, hogy ki mit vett, ki mennyit tett bele, esetleg halállal végződik a dolog, és akkor meg az életben lév fél marakodhat a halott társa rokonnságával azért, amihez neki lenne a legtöbb köze. Na, az ilyesmi tud igazán elfajulni. Ha meg félti a pénzét a másiktól, akkor nem jó párt választott, hiszen nem bízhat benne.
Az nem csak egy papir,egyik barátnőm 14 évig élt párjával papir nélkül gyerekekel párja kiment dolgozni németországba ott kiderült adó kedvezmény csak házasoknak jár igy hazajőtt magyarországra mert barátnőm itt élt gyerekekel gyórsan összeházasodtak az önkormányzatban 2 tanu előtt igy már hivatalosan házasok voltak igy már járt az adókedvezmény .
Tehát az nem csak egy papir ,legalábis a hivatalos polgári házaságikötés ,ha meg neked csak egy papir akkor mitől félsz miért nem teszed meg barátnődnek ha szereted.
Polgári házaságkötés amit az önkormányzatoknál csináltok ingyenes 2 tanu kell hozá .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!