Miért elégszenek meg sokan a létminimummal?

Van, akinek nincs kedve, van, akinek nincs lehetősége. Nem lehet általánosítani.

Pl. Van, aki abban nőtt fel, hogy szülők robotoltak reggeltől estig egy gyárban, minimálfizuval, és ezzel meg is voltak elégedve. Kevésbé motivált környezetben könnyű beletespedni ebbe az életbe.

Van, aki motivált, de pl van egy gyereke, egyedülálló, segítsége nincs, na így találj jó munkahelyet.

Vagy akármi... nem szabad általánosítani, és nem tudhatod, hogy valaki milyen mindennapi problémákkal küzd.

Mert lusták és kényelmesek.

Most nem azokról beszélek, akik tennének érte, de nem tudnak, hanem van az a réteg is, aki tudna érte tenni. Hány ilyen van...

Ajánlanának neki egy jobb munkát (mondjuk 20-30 perccel többet fizet), de ahhoz 20 perccel többet kellene utazni tömegközlekedéssel, és "franc fog ennyit utazgatni". Vagy folyton összeveszik a főnökkel, folyton kirúgják, és nincs mit enni, de "nekem ne mondja meg senki, hogy micsinájjak". Vagy munkákat utasítanak el egyéb baromságok miatt, hogy "de hát ott telefonálgatni kell, én meg azt uuuuuutálom", "csak akkor váltok állást, ha 200e-s irodai állást kapok", vagy egyáltalán az, hogy segély helyett dolgozni kéne. Persze emellett a sör, a cigi az létszükséglet, és a segély vagy a fizu első napján mindent felvásárolnak a boltból, drága csokit, drága jégkrémet, alkoholt, 20 zacskó rágcsát... aztán a tévében nyígnak, hogy a kis Lacikának nincs pénz gyógyszerre vagy el akarják tőlük venni a lakást/házat... na az ilyet sosem tudtam megérteni.

#15 nagyon szimpatikus a válaszod, zöld kezet kaptál!

Én is ugyanezt mondtam, de a sok kormányimádó nyalonc idióta képtelen átlátni azzal az egybites agyával a dolgokat, olyan mélyen van a fejük a Viktátor valagában. És amint látod érvelni se tudnak, csak lepontozni. Szerencsére azt én is. No lássuk csak a piros kezecskéket,ehehehe...

Én megelégszem a létminimummal. Mármint nincsen nagy házunk, nincsenek márkás ruháink, nem keresek sokat, de szeretem, amit csinálok, nincs tv-nk se, de minden évben el tudunk menni nyaralni, és boldogok vagyunk, rohadtul nem érdekel minket, hogy szép házunk legyen, meg mit tudom én, a pénzt inkább élményekre költjük, nem márkás cuccokra. Boldogok vagyunk így és szeretjük egymást. :)

Hát amit leírtál a példádban az tényleg rossz. Nem is nagyon tudják, hogy lehetne jobb nekik, szerintem. Ezt látták a szüleiktől, feladjak az álmaikat, feladnak mindent, és beállnak a mókuskerékbe. :(

Mert esélyük sincs továbblépni.

Mutass egy olyan céget, ahol szívesen felvesznek a megüresedett vezető pozícióba egy mondjuk 40 éves embert, aki előtte mondjuk 20 évet húzott le egy gyárban a szalag mellett! Ilyen idősen célirányú munkatapasztalat nélkül sehova sem vesznek fel.

Max. annyit tud tenni, hogy az egyik minimálbéres/bérminimumos állásból átmegy egy másik cég minimálbéres/bérminimumos állásába. De attól nem lépett előre!