Mit tennél, ha a férjed nem lenne hajlandó az anyjától 5m-nél messzebbre költözni? A kapcsoltunk a férjemmel jó, szeretjük egymást.

Per pillanat én is ilyen helyzetben vagyok, csak annyi a különbség, hogy az én férjem is el akar költözni, csak az anyagiak miatt nem tudunk egyelőre.

Nehéz ügy ez, de én úgy indulnék el, hogy megkérdezem, mi az, ami miatt úgy gondolja, hoy nem képes az édesanyja nélkül élni. Mi az, ami otthon megvan, de máshol nem lenne meg? Mi az, amire én nem vagyok képes, de az anyukája igen?

Ilyen kérdésekkel elérheted azt, hogy legalább elkezdjen gondolkodni a dolgokon. A férfiak sajnos hajlamosak elkerülni a konfliktust, és úgy gondolják, hogy ha nem nyom annyit a latba az elköltözés, vagyis végső soron ők maguk - igen, ők maguk - jól érzik magukat anyucinál, akkor nem használ sem sírás, sem fenyegetés. Meg kell mutatnod neki, hogy külön sokkal jobb lenne, mint anyóséknál. Hogy nálatok konkrétan mitől lenne jobb, azt csak te tudod, de hidd el: ha azzal fenyegetőzöl, hogy elhagyod, az a lehető legrosszabb megoldás. A zsarolással ugyanis csak azt éred el, hogy még inkább az anyját fogja választani, nem pedig egy "hisztis p*csát".

ez annyi mindentől függ szerintem...

Mert ha neked rossz a kapcsolatod anyósoddal akkor lehet, hogy tényleg messzebb kéne lennetek egymástól, bár én akkor is azt mondom, hogy inkább próbáljatok elfogadható viszonyt kialakítani, a férjed érdekében, mert ő nem választhat az anyja, meg a felesége között.

Barátnőmék is úgy laknak, hogy a szomszéd házban az anyós, de ők szeretik egymást, sőt nagy segítség az anyós a háznál, megfőz nekik, vigyáz a babára stb...

"A Te férjed mi miatt látja indokoltnak a költözést? Vagy Te győzted meg? Mivel? Együtt laktok anyóssal? Vagy csak közel?"

Együtt lakunk anyósékkal, anyagi okokból. Jelen gazdasági helyzetben képtelenek lennénk lakást vásárolni, az albérletet meg szerencsétlen megoldásnak tartjuk: minek fizessünk valaki másnak havonta x összeget, ha a saját lakásunk törlesztését is fizethetnénk?

A probléma az, hogy hatan vagyunk három szobára. Magánélet semmi, anyósék állandóan átmászkálnak a szobán, mert a mi szobánk a közlekedő is egyben. Egy percnyi nyugtunk sincs egész nap...

Ennek tetejébe anyósom folyton beleszól mindenbe, és óvodás szinten kezel minket. Ez szintén nem tetszik neki. Korábban még elviselte, én voltam az, aki rámutatott, hogy ez így nem lesz jó. Most már 100%-ig egyetért velem abban, hogy költözni kell. Megmondtam a férjemnek, hogy nem szülök negyedik generációt 90m2-re, mert már így is sokan vagyunk, és nem szeretném, ha a gyereknek ne lenne külön szobája. Amíg kicsi, nem lenne baj ez sem, de ha megnő? Egy tízéves gyereket nem a saját szobámban fogok altatni, és nem fogom beköltöztetni a dédszülei vagy a nagyszülei mellé. Így sincs már hely semminek, a gyerekbútorok nem férnének el... Az átalakítás jelen helyzetben nem megoldható építészetileg. Pénzünk sem igen lenne rá.

Egyszóval én ilyen gyakorlati dolgokkal vettem rá. Sokat számít az is, hogy tényleg szinte semmi magánéletünk sincs, mivel még éjszaka is keresztülmennek a szobán, ha valakinek ki kell mennie vécére. Ez őt is eléggé zavarja, mint az is, hogy anyósom ha kell, ha nem, mindenbe beleszól. Persze ő csak jót akar, ugyebár... Ismerjük a régi mesét. :P

A te helyzetedben nem tudom, mit tennék. Ha a férjed ennyire deklaráltan anyafüggő (mert a "nem akarja megbántani a mamát"-frázis erre utal), nem hiszem,hogy valaha is jó szívvel külön akar majd költözni. Ilyen mentelitással biztos megvárjátok, míg kihal az anyós... Nem tudlak biztatni, nagyon sajnálom. Nagyon remélem, hogy valahogy mégis sikerül megoldanod a helyzetet, de itt nem hiszem, hogy ilyen mentalitással sok mintent el tudsz érni.