Nem tudom meddig bírok így élni?

21 éves vagyok. Megfogom ölni magam. Én teljesen kivagyok készülve.

Elmesélem az egész történetet kérlek olvasd végig.

Szakközépben kezdtem de egy hiba miatt átmentem szakmunkásba. Nem csináltam meg a szakmát mert nem érdekelt és tudtam hogy egyetemre fogok menni. Anyuéktól megkaptam hogy semmi nem lesz belőlem. Virágültető leszek vagy mehetek k*rválkodni a 8-asra.

Utána elkezdtem a 2 éves érettségit amit megcsináltam és felvettek jogra.

Az egész nyarat végigdolgoztam egy gyárban és abból vásároltam be magamnak egyetemre.

Ment az üvöltözés itthon állandóan hogy hagyjam ott az egyetemet mert ő nem akar anyagilag segíteni és mentek a 'takarodj dolgozni és hagyd ott az egyetemet' dumák. A városban mindenkinek elmondta az itthoni problémákat.

Sehol nem éreztem jól magam. 1-2 hónap alatt belecsöppenni egy teljesen más életbe borzasztó megrázó volt.

Nem volt otthonom sehol. Itthon az ordibálás ment szó szerint minden hétvégén mikor hazajöttem, fent a nagyvárosban pedig nem találtam a helyem.

Aztán jöttek a lelki problémák szépen sorban. Az első vizsgaidőszakomat nagy nehezen megcsináltam de nem a tanulás volt a nehéz hanem hogy elkezdtem tikkelni. Egy nap arra keltem hogy nagyon remeg a szemhéjam. Ez több napig tartott. Attól kezdve folyamatos lett ha stressz ért. Nem mertem megszólalni az órákon, nem mertem új emberekkel beszélni. Vizsgán nem egyszer majdnem elájultam mert a stresszt nem bírtam el már. Az egész arcom elkezdett remegni és nagyon vert a szívem. Nem bírtam megszólalni.

A második félévben elkezdtem dolgozni. heti 3x és emellett suliba jártam, kondiba. De anyunak ez sem tetszett. Még többet akart kifacsarni belőlem. Ezt a félévet már nem fejeztem be. Felvettem a vizsgákat és le is adtam mert elegem lett mindenből. Soha senki nem támogatott lelkileg, sőt inkább csak elszívták minden motivációm és erőm és rohadtul egyedül voltam.

Anyu persze mikor látta hogy komolyan ott akarom hagyni akkor azt mondta hogy ne hagyjam ott mert nem lesz belőlem semmi.

Aztán váltott egyet és rá egy napra már csesztetett a férjével hogy mikor megyek dolgozni.

Minden egyes nap megkérdezték. Mondtam hogy keresek munkát hagyjanak már. Ez nem megy egyik napról a másikra. A férje kiakar rakni itthonról. Anyu állandóan üvölt velem minden szar dologért. Ha elvan dugulva a porszívó én vagyok a hibás, véletlen a tojáshéjat beleraktam a kukába úgy hogy nem volt benne zacskó mert nem vettem észre, ordít mint a sakál. Mindig apámhoz meg a "mocskos famíliájához" hasonlít. Takarodj a retkes apádhoz stb stb. Ő soha nem fizetett gyerektartást mert anyu azt mondta neki hogy ne fizessen csak hagyja őt békén és most anyu rajtam veri le azt is hogy nem fizet és azt mondja hogy kérjek tőle én pénzt. ( Nem is ismerem igazából...)

Most szeretnék jövőre elkezdeni egy egyetemet de így hogyan?

Itthon egy pokol az életem. Teljesen bedepresszióztam.

Hova menjek vagy mit csináljak??

Mikor meghallom az anyám hangját legszívesebben eret vágnék. Gyűlölök itt élni. 65 éves én 21.. mintha a nagyanyámmal élnék.

Mit tegyek kérlek segítsetek!!! Úgy érzem nagyon közel állok az öngyilkossághoz mert nem bírom lelkileg az anyámat elviselni. Pokol egyszerűen pokol. Persze ezt senkinek nem mondom.

21/L