Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Nem kellene...

Mit tegyek? Nem kellene törődnöm vele, de lassan bedilizek! Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Hosszú történet. Fél éve költöztem egy közeli nagyvárosból ebbe a kisvárosba, ami nemrég lett községből város, ezért mindenki mindenkit ismer. Tanítónő vagyok, a helyi iskolában dolgozom.

Amióta itt vagyok, folyamatosan pletykák tárgya vagyok. Az első hónapban minden férfi nálam kilincselt, mert mindegyik viszonyt szeretett volna kezdeni velem. Mikor mindegyiket visszautasítottam, elterjedt, azért tettem, mert roma férfiak, és én utálom a romákat. Ez Borsod, sok roma tanítványom van, el tudjátok képzelni a szituációt, nem győztem védekezni a szüleiknek.

Az igazi baj azonban akkor kezdődött, amikor az egyik tanítványom tini nővére összejött az egyik, általam már elutasított férfival, és elkezdte terjeszteni, azért nem kellett nekem a párja, mert leszbikus vagyok.

Nem vagyok leszbikus. Az egyik kollégámmal van viszonyom, gyakorlatilag amióta itt vagyok. Ő az idős nagyapjával él, de majdnem minden este itt alszik. Már a viszonyunk kezdetén megbeszéltük, nem verjük nagy dobra az együttlétünket. Ő azt mondta, ami később igaznak is bizonyult, hogy fajgyűlölettel fognak megvádolni, ha a romákat visszautasítom, de őt elfogadom. Én pedig nem akartam, hogy kitudódjon, egy hét után ágyba bújtam vele.

Tegnapelőtt volt a névnapom. Átjött köszönteni az egyik nő, és szájon csókolt. Egészen diplomatikusan és határozottan visszautasítottam (eltoltam, és kikértem magamnak, nagyon ki voltam akadva!), de ő közölte, hogy mindenkivel tudatni fogja, hogy ma meggyőződött róla, hogy tényleg leszbi vagyok, és gondoskodni fog róla, hogy az anyák elintézzék, ne taníthassa a gyerekeiket egy leszbikus.

A páromnak nem mertem elmondani, mi történt, csak annyit mondtam, nagyon idegesít ez a leszbi sztori, ő meg azt felelte, ez még mindig falu, ahol unalmukban pletykálnak, ne törődjek vele.


Azon töröm a fejem, hogyan gondolhatja az a nő, hogy ha fajgyűlölő vagyok, ahogy vádolnak, akkor majd pont ővele kezdenék ki, aki szintén roma, még ha leszbikus is vagyok! És hogy vajon el tudja-e hinteni a városban, hogy utáljanak meg az anyák? Hogy lehetséges-e kirugni engem egy pletyka alapján? Kiállna-e mellettem a párom, ha úgy alakulna?


Úgy gondolom, fel kellett volna ajánlania, hogy tegyük nyilvánossá a kapcsolatunkat, és megszűnne a leszbikusságomról terjedő hírverés, de ő nem tette, én pedig nem akarom, hogy rajta vezessem le a feszültségemet, ezért nem merem megkérni, különben biztos megvádolnám, hogy csak kényelemből van velem...pedig egyébként jó a kapcsolatunk, és józan perceimben magam is úgy vélem, nem kell mindenkinek tudni rólunk.


Ti mit tennétek ebben a szituációban? Ha az igazgató megkérdezne, természetesen az igazságnak megfelelően válaszolnék, de nem igaz, hogy nem zörög a haraszt?

Olyan lehetetlennek érzem ezt az egész helyzetet, és nem tudom senkivel megbeszélni, nem igazán vannak barátaim itt.


2010. máj. 20. 02:24
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Eloszor is azt tennem, hogy feljelentenem a not a rendororson, ugyanis valakit akarata ellenere szajon csokolni zaklatasnak szamit.

Megkernem a parom, hogy vallalja fel a kapcsolatunkat! Az igaz, nem tartozik a maganeletetek a falu nepere, de ha oszinten szeretsz valakit, akkor nem titkolozol, bujdosol.

Falun sajnos minden pletykara ad okot. Ha veletlenul szakittok, az is pletyka tema lenne. Ti tudjatok mennyire komoly es oszinte a kapcsolatotok.

Mi koze van az iskola igazgatojanak a te maganeletedhez? Nehogy mar az igazgato is ugy tegyen mint Juli neni a falu vegen es bedoljon a pletykaknak, majd kerdore vonjon!

Ha nem akarsz bedilizni abban a faluban, akkor el kell engedd a fuled mellett a pletykakat. Ha pedig nem tudod elengedni a pletykakat a fuled mellett, akkor el kell koltoznod ebbol a falubol egy nagyobb varosba.

Mindenesetre, kivancsi vagyok, hogyan alakulnak a dolgok korulotted. Sok sikert!

2010. máj. 20. 04:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
25%

Teljesen megértem a felháborodást, az előttem szóló szerintem jó tanácsot írt, de 1 dolgot nem értek!

Hogy a fenébe lehet egy értelmes, intelligens tanító fajgyűlölő??? Talán ezért akarnak keresztbe tenni neked és ezért van ellened az utálat. Amit őszintén szólva kicsit meg is értek. Engem biztos zavarna ha egy fajgyűlölő tanár (aki ennek hangot is ad vagy valamilyen módon kinyilvánítja) tanítsa a gyerekem. Pedig nem vagyok roma, de lépnék ellened.

2010. máj. 20. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
78%

„Amióta itt vagyok, folyamatosan pletykák tárgya vagyok.”

Itt nálunk is mindenki, de fel sem vesszük a párommal. A pletyka ugye az a dolog, amit az emberek rosszindulatból és irigységből találnak ki. Aki elhiszi azokat, az nem méltó arra, hogy törődjünk vele. Aki a pletykák mögé lát, azzal érdemes kezdeni.


„Mikor mindegyiket visszautasítottam, elterjedt, azért tettem, mert roma férfiak, és én utálom a romákat.”

Még ha igaz is lenne, akkor is azt választasz párodnak, akit akarsz.


„nem győztem védekezni a szüleiknek”

Hiba volt, ilyenkor annyit kell mondani, hogy ennek nincsen valóságalapja, és csak rosszindulatú emberek terjesztik. Ennyit.


„közölte, hogy mindenkivel tudatni fogja, hogy ma meggyőződött róla, hogy tényleg leszbi vagyok, és gondoskodni fog róla, hogy az anyák elintézzék, ne taníthassa a gyerekeiket egy leszbikus.”

Mivel az akaratod ellenére csókolt meg, ezért ez nemi erőszak(bizony), szóval én a helyedben szépen elmondanám az illetőnek, hogy hajrá, mondja el mindenkinek, legalább sok tanú lesz majd a rendőrségen. Ez ugyancsak zsarolás is lenne, szóval megpróbálhat alád tenni. A lényeg az, hogy védd meg magad, sőt, támadj vissza. Ha a helyi cigányhordának nem tetszik valami, akkor a te feltételeid szerint kell majd játszaniuk.


Én ezeket tenném. Végül pedig, miután már mindenkinek kőkeményen alátettem, elköltöznék, és csak nevetnék ezeken az alsóbbrendű prolikon.

2010. máj. 20. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
77%

6:37 Hol, melyik sorban olvastad, hogy a kérdező fajgyűlölő? Attól, hogy egy idegbeteg elkezdi híresztelni még nem lesz senkiből se rasszista, se leszbikus.

A kérdezőnek meg csak annyit tudok tanácsolni, hogy ha a pletykákkal együtt tud élni maradjon, ha nem, akkor költözzön. Egy rosszindulatú falu szájával nem lehet mit csinálni. A párod pedig ha nem meri felvállalni a kapcsolatotokat, nem jelentesz számára semmit. Nincs közös jövőtök. Vagy álljon ki melletted, vagy add ki az útját.

2010. máj. 20. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Az egész helyzetben csak a barátodat nem értem:

"Ő azt mondta, ami később igaznak is bizonyult, hogy fajgyűlölettel fognak megvádolni, ha a romákat visszautasítom, de őt elfogadom."


Ezek szerint a barátod úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy ne tartsanak fajgyülölönek, legalább egy fehér és egy roma szeretödnek kellene lenni? Vagy az, hogy te éppen öt szeedet - egy fehér embert - nem számit?

Ha több magyar kapcsolatod lenne, és a romakat kizárnád, még akkor se nevezhetnének fajgyülölönek, de ha valakinek EGY kapcsolata van, akkor az csak szerelem vagy viszony, de mindenképpen magánügy.

Elég szégyen a barátodra nézve, hogy nem vállal téged, de ez a te dolgod, hogy igy folytatod-e.


A pletykák miatt meg fordulj az igazgatóhoz - valószinüleg neki van a legtöbb tapasztala a falu lakóiva kapcsolatban.

Tegyél feljelentést a rendörségen, egyrészt rágalmazás (fajgyülölö), másrészt zaklatás miatt, de ne maradj csendben, mert úgy csak egyre rosszabb lesz.


Könnyen lehetséges, hogy célszerü egy másik állást keresned, ott tiszta lappal tudsz indulni.

2010. máj. 20. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
64%

Ebből is látszik, hogy nem a romákkal van baj az országban, hanem azzal a bizonyos réteggel aki hőzöng és ártatlan embereket is megkárosít (akár csak szóban) hogy előnyt kovácsolhasson magának.

Egyértelműen a párodhoz fordulj először, nem is értem, miért másokat kérdezel, hiszen ha tényleg a PÁROD, akkor ketten vagytok egy egység és ő az aki a legnagyobb segítség lehet.Sok sikert!

2010. máj. 20. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

csak nem sajóbábony?:D csak az lett mostanában "város"...


már ott el lett cseszve az egész,hogy borsodba költöztél,épeszű ember innen menekül...


amugy megoldás,ha felfeditek,hogy ti együtt vagytok..

2010. máj. 20. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Mi az oka,hogy a barátod nem vállaja fel a kapcsolatotokat? Ezt jó lenne tisztázni,mert ha most a bajban nem áll melléd,akkor később mitől állna,mikor lenne ebből a titkos viszonyból valaha normális kapcsolat?

A csók valóban zaklatás simán feljelentheted azt a nőt!

A leszbikusság ebben az esetben rágalom,de ha az lennél,akkor sem kizáró tényező,hogy taníthass!Ha konkrétan azért rúgna ki az igazgató,mert leszbikus vagy,akkor elég komoly pert akaszthatsz a nyakába diszkrimináció miatt!

Most már csak neked kell eldöntened,hogy tényleg harcolsz velük és itt akarsz élni köztük vagy elköltözöl egy normális helyre!

2010. máj. 20. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!