Más is él társas magányban?

A többség azért marad élete végéig ilyen javítgatott kapcsolatokban, mert gyáva és fél változtatni. Ezért inkább javítgatják a halálra ítélt kapcsolatukat, sírnak, leisszák magukat, eljárnak egymástól, veszekednek, vitatkoznak, ütik egymást, a gyereken is csattan, persze néha megpróbálják megbeszélni, évente egyszer egy szex is összejön, aztán így megy ez tovább 30-40 évig, öregkorukra meg még jobban fogják gyűlölni egymást, és alig várják, hogy a másik megpusztuljon.

A hosszú házasságok 90%-a csak arról szól, hogy kiegyeztek egymással, beletörődtek a nem túl jóba, elfogadták hogy ez van, néhányan próbálják fenntartani a boldogság látszatát a rokonok meg a barátok előtt, de persze könnyű átlátni rajtuk.

Szép is a szerelem, de nem tart örökké. Ha meg elmúlik, akkor miért ne kereshetne az ember új társat, akit tud szeretni, nem csak elvisel? Miért kötelező 50 évet lehúzni ugyanazzal, ha már nincs szerelem, nincs vonzódás, nincs semmi, még havernak se jók? Akkor mi értelme?

Válj el, én egy évet húztam le így, senkinek nem kívánom.

Nem lehetett vele semmit megbeszélni, állandóan hárított, de hozzám nem ért, mikor én közeledtem volna, "hagyjál".

Több, mint fl évig könyörögtem, hogy foglalkozzon velem is, menjünk el terapeutához, stb., aztán meguntam a felesleges szájtépést és amint volt lehetőségem, leléptem.

Persze, ő nem értette, és én voltam a szemét.

Akkor értettem meg, miért hagyta el az előző párja, és miért nem talált tíz évig senkit sem magának.

"Miért jobb kidobni azt, ami elromlott, az helyett, hogy megjavítanánk?"

Fordítva is nézhetjük, miért ragaszkodjunk mindenképp valamihez ami szar?

Kicsit olyan ez mint a típushibás műszaki cikkek. Hiába javítgatod, úgyis el fog romlani.