Miért nem vette észre a családja, hogy beteg?
Az egyik barátnőm 34 éves és kiderült, hogy rákos. Én februárban találkoztam vele és akkor még nem volt semmi baja, bár mondta, hogy gyakran fáradt. De a sok munkára fogta.
A barátjával az emeleten laknak, a barátnőm szülei a földszinten. Ez a három ember napi szinten látja, és nem vették észre ,hogy az elmúlt három hónap alatt 10 kg-ot fogyott. Igaz, nem volt semmi panasza, csak a fáradtság, de ezt akkor sem értem. Hogyan lehet az, hogy nem vették észre, hogy beteg?
A fogyás nem olyan dolog ami rögtön halálos betegségre ad okot. A barátnőd is azt hitte, hogy a munkától fáradt. Ha stresszesebb időszakot él meg az is adhat okot a fogyásra.
Én tavaly előtt fogytam 7kg-ot nagyon rövid idő alatt, igaz állandóan dolgom volt, hót ideg voltam, kimaradtak étkezések. Eszembe nem jutott volna, hogy rákos lennék, a család és barátok sem gondolt bele ennél többet mert látták az akkori életvitelemet.
Rokonságomban két olyan ember is volt, akinél akkor diagnosztizálták a rákot, amikor már áttétes volt.
Mindegyikük feleségével élt együtt, egyiküknek ráadásul eü. végzettségű volt a felesége. Ezen kívül mindegyiknek 2 gyereke volt (családosak), akik rendszeresen látogatták.
Ha a rák olyan feltűnő tüneteket okozna, sokkal több embernél ismernék fel idejében.
Három hónap alatt 10 kg, az nagyjából havi 3kg, azaz 75 dkg hetente.
Ne mondd nekem, hogy akit mindennap látsz, észreveszed rajta!
Amikorra már feltűnik, addigra már egyéb panaszok is vannak és kiderül a betegség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!