Miért nem érzem szinte sehol jól magam, csak otthon?

"Mert mindenütt jó, de legjobb otthon!"

"Az én házam az én váram!"

A közhelyeket nem véletlenül találták ki!

Hát nem a pókoktól vagy a bogaraktól van rossz életérzésed az albérletben és az egyetemen, az biztos.

(Ennek ellenére nem tartom helyesnek, hogy bárhol - akár otthon - bogarakat taposol el... nekik a biológiai láncban ugyanúgy helyük van, mint az embernek.

Ha a szobádban zavarnak, tessékeld ki őket.

A pók egyébként - állítólag - szerencsét hoz... ezért én nagyon bírom, ha pók van a szobámban és kisebb pókhálókat is megengedek, csak amikor már túl nagyra "nőnek", akkor leseprűzöm... a pók úgyis újraépíti.)

Sok oka lehet, amiért nem érzed jól magad máshol, csak otthon.

A legvalószínűbb oknak a biztonság-érzés hiánya tűnik.

Otthon érzed a személyi biztonságodat: kaja, lakás, emberek (pl. szüleid) akikre számíthatsz stb., azaz: akár helyetted is megcsinálják azt, ami az életedhez szükséges.

Az egyetemen és az albérletben valószínűleg csak magadra számíthatsz biztosan és mivel önállótlan (éretlen?) vagy az önálló élethez, elveszettnek, bizonytalannak, sebezhetőnek és legfőképp: hibázásra hajlamosnak érzed magad ott - és ezek együtt diszkomfort érzést adnak amikor máshol vagy, nem otthon.

Most, amíg egyetemista vagy, az a megoldás, hogy minél többet tanulj otthon (távoktatás?) - ez a mai világban nem lehet gond, mert ma már nincs olyan egyetem, ahová kötelező bejárni a nappali tagozatosoknak.

(Ezért létezhet az az abszurdum, hogy valaki nappali tagozatos egyetemi hallgató, de napi 8 órás munkaszerződése van a munkáltatójával és napi 8 órát dolgozik is a munkahelyén és néha elengedik olyan egyetemi előadásokra/szemináriumokra, ahol jobb, ha ott van.)

Hogy konkrétan mi az oka a problémádnak és azt (az okot) mi váltja ki, azt csak szakember (pszichológus) tudná kideríteni néhány beszélgetés alkalmával és amikor majd ismeri az okot, akkor tud terápiát javasolni.

Nem bírsz alkalmazkodni, kényelmes vagy, csak a saját, megszokott komfortzónádban érzed jól magad, meg sem próbálsz empatikus lenni új helyzetekben, új emberekkel.

Ennek nem az az oka, hogy kielemezted a helyzetet és bizonyítékaid lennének arra és tényeid, hogy konkrétan mi a bajod az egyetemmel és a lakótársakkal és próbáltál volna te alkalmazkodni hozzájuk (mert egy egyetem nem fog hozzád alkalmazkodni, hidd el nekem), hanem kényelmes vagy, talán lusta is (mert az alkalmazkodás kemény meló) és legfőképpen éretlen az önálló társadalmi életre vagy/és kőfejű, szemellenzős, aki kizárólag a saját elképzelése szerint akar élni és mivel az egyetemen senki nem foglalkozik veled (mindenki csak magával foglalkozik - ez a kapitalizmus), senkinek nem fontos, hogy te hogyan érzed magad a bőrödben, ez is oka lehet a kényelmetlenség életérzésednek ott.

Én azonban a kérdéseid stilisztikájából inkább az éretlenséget érzem... ezért is lenne hasznos egy beszélgetés szakemberrel.

Szóval, nem az egyetemmel van a bajod, hanem az ego-ddal.

Azt akarod, hogy ismertelen emberek, akik semmit nem tudnak rólad (esetleg nem is vagy szimpi nekik), úgy kezeljenek, mintha jó ismeretségben (laza barátságban) lennétek, csupán azért, mert egy albérletben éltek.

Ez lehet a társfüggőség nevű betegség enyhe változata is - egyedül nem érzed jól magad, társhiányod van.

És mit tettél te azért, hogy másokkal (az új ismerőseiddel) valamiféle kapcsolat alakuljon ki?

Ha ők nem nyitnak feléd, akkor miért nem fogadod el, hogy nem kellesz neki?

Kudarcként éled meg azt, hogy nem kellesz nekik?

Miért?

És ha valóban csak az a gond, hogy ott egyedül vagy, akkor miért nem mész olyan társaságba, ahol jól éreznéd magad?

Miért nem kérsz tanulási segítséget olyan ellenkező nemű egyetemista társaidtól, akik neked szimpik?

(Nem kell hogy igaz legyen, akkor is kérhetsz tanulási segítséget, ha jó tanuló vagy - játszd el, hogy neked jobban menne a tanulás, ha meg tudnátok beszélni a tananyagokat... és akkor egy 2-3 fős baráti társasághoz csapódhatnál vagy egy neked szimpi emberkéhez.)

Az tény, hogy az emberi kapcsolatok ritkán alakulnak maguktól - általában tenni kell értük, nem is keveset... a sült galamb általában nem arra repül, ahol várják.

Ez a felháborodott hangvételű "kérdés" éppen azt bizonyítja, hogy pszichológushoz kellene menned.

Valamiért nem vagy szimpi a lakótársaidnak - én rengeteg kollégistát és albérletben élőt ismerek és magam is jártam abban a cipőben és elárulom neked: a több tucatnyi emberkével, akikkel az évek során együtt kellett élnem különböző élethelyzetekben, csak egy volt szimpi, a többi nem volt szimpi, kicsit sem, de mégis hoztak nekem bármelyik reggel reggelit a sarki boltból - mert viselkedtem velük.

A gondot nem is ott érzem, hogy a lakótársaiddal nem jössz ki jól, ilyen van... hanem ott, hogy nincs más sem: egyetemista társaid közül sincs egy jó-ismerősöd sem, nem hogy egyetemista-barátod vagy tanulótársad.

És végül, teljesen jószándékkal:

Azért kellene pszichológushoz menned, mert ha valaki elolvasná a mai kérdéseidet, egyértelműen megállapíthatná: "más a hibás" - ezt gondolod.

"Ők" a hibásak, ők nem nyitnak feléd, ők nem közelednek feléd, ők nem akarnak téged... ők, azaz: mindenki.

Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy "ki vagyok én?"... és hozzájuk képest ki vagyok? ...és kellenek-e nekem ők? ...és ha kellenek, minek/mire?

Lehet szembe menni a világgal, de általában nem érdemes... kivételek azonban vannak.

Kedves Kérdező!

Végül hogyan alakultak az egyetemista éveid? Sikerült megtalálnod a helyed, jól érezned magad? Köszi előre is!