Szerintetek normális dolog hogy 20 évesen akikkel általánosba anno egy osztályba jártam, a 15 lányból 12-nek már van gyereke?
Elég ellentmondásos kérdés kérdező, amit feltettél, valahol igaz, hogy úgymond korai, ha nincs meg hozzá egy stabil alap és biztos párkapcsolat, ugyanakkor az is, hogy mindenki maga dönt.
Saját környezetemben azt látom, hogy talán négy ismerősöm is szült az utóbbi két évben (kb. 22-25 év közöttiek). Mind a négyen lányok, minden évek óta kapcsolatban vannak a párjukkal, kettő feleség is, a másik kettő menyasszony és nem a semmire vállalták a babákat. Van munka, van lakás/ház, támogató család és megtudják adni a kicsiknek, amire szükségük van.
De az ellenpélda: volt osztálytársam, fiú, igaz, hogy évek óta kapcsolatban van és van hol lakniuk, 24 éves létére háromgyerekes apuka. Egyik szalagmunkától téved a másikhoz, a párja pedig talán le se érettségizett, vagy ha az meg is van neki, akkor sem dolgozott egy percet sem életében. Persze a képeken mutatják a boldog családot, de ebben nem nagyon hiszek, szerintem elkapkodták - viszont a négy lány teljesen máshogy fest.
Nem azt mondom, hogy egyikük vagy másikuk jobban vagy rosszabbul csinálta volna, meg ez egyéni vélemény, de a srác példáját nem tartom követendőnek.
Attól függ milyen körökben mozogsz.
Huszonéves vagyok én is.
Az általános iskolai volt osztálytársaim közül nagyon sok mindenkinek van már gyereke/gyerekei. De azt hozzá kell tenni, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan tanultunk tovább az évfolyamból.. Mármint sok mindenkinek szakmája van és dolgozott szülés előtt. Ha ezt nézed, úgy nem annyira korai.
Viszont ott van a gimis volt osztályom/évfolyamom is.Senkinek nincsen még gyereke.A volt osztályomból mindenki egyetemre jár, kivétel nélkül. A legtöbben még teljesen eltartottak vagyunk , szülő által..
Így sokkal érhetőbb, hogy eszünkben sincs még gyereket bevállalni, hiszen még magunkat sem tudnánk eltartani és még tanulunk ugye..
De aki nem tanult tovább, már 17-18 évesen elkezdett dolgozni, rendesen, teljes munkaidőben, annak nem annyira korai huszonévesen szülni szerintem..
Meg attól is függ mit látott az ember otthon.
Szerintem mindenki maga tudja, én igyekszem nem ítélkezni.
Én a magam részéről biztosan tudom, hogy az 5 éves tervben sincs még benne a gyerek. De akinek már van, vagy esetleg tervezi..Hát istenem.. Megvan annak is az előnye, ha valaki fiatalon vállal gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!