Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mertek enni rokonoknál az...

Mertek enni rokonoknál az ételből? Anyukám rakott főztjeiben rendszeresen megtalálom a haját.

Figyelt kérdés

Amikor anyukáméknál vagyunk látogatóban és ebédre valamiféle rakott dolgot készít, rendszeresek kifogom benne a hajat. Ma például rakott krumplit készített, és egy krumplira rá volt csavarodva egy hosszú hajszál, persze csak a számban vettem észre, majdnem kifordult a gyomrom, kiköptem, utána ott is hagytam az ételt. Én főzés előtt mindig összefogom a hajam, ám neki általában maximum a frufruja van eltűzve. Sajnos rendszeresen így járok, nem is nagyon merek már nála enni, félve kezdek neki az evésnek és már meg sem lepődöm, ha hajra bukkanok. Eleinte csak akkor szóltam neki, ha megkérdezte miért nem kell az ebéd, megmutattam neki a tányéron az étel között csavarodó hajszálat, majd mindig azt mondta, hogy: érdekes, hogy csak én találok mindig hajat, mások sosem. Egyszer azt is feltételezte már, hogy az én hajam, pedig egyértelműen látszott, hogy bele van sütve az ételbe. Nemrég a párom anyukám által készített rántott húst ette, már annak a panírjában is ott volt a hajszál.

Szívesen ennék a főztjeiből, mert jól főz, ráadásul ha nem eszünk mikor ott vagyunk és készül ebéddel akkor megsértődik, hogy miért nem eszünk belőle. Nem tudom hogyan vehetném rá, hogy legalább tűzze fel a haját, de egyszerűen már nem merek enni a főztjéből. Mi lenne erre a megoldás?


2017. ápr. 15. 17:22
 1/8 anonim ***** válasza:
92%

Hú, én nagyon finnyás vagyok az ilyen dolgokra, nem érdekel ha családtag haja, akkor is, de ha másé akkor meg főleg.

Nekem szerencsém van pl. keresztanyám nagyon jól főz, de rövid haja van, nála hajat még nem találtam. Anyumnál már előfordult, de szerencsére ritkán.

Rokonoknál meg úgy működik hogy én piszkálva eszem az ételt, tudom nem szép dolog, de így könnyen észre lehet venni amit kell. :D

2017. ápr. 15. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
86%
Otthon nem emlkékszem hálistennek ilyenre, de suli menzáján rendszeres volt..
2017. ápr. 15. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
16%
Ha mindenképpen menni kell anyádhoz enni, akkor 1-2 nappal előtte küldj vagy vigyél neki 1 db fejkendőt.
2017. ápr. 15. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
53%
Nálunk ilyen probléma nincsen, mindenki tisztában van az alapvető higiéniai szabályokkal.
2017. ápr. 15. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Utolsó, irigyellek :)

Én hál' istennek nem ettem a suli menzáján soha, de régen nálunk sem volt haj a kajában. Kb. 2 éve rendszeres ez, én is nagyon finnyás vagyok, sosem eszem meg miután megtaláltam a hajat, de már rossz szájízzel is fogok hozzá az ételhez,már-már szinte úgy eszem, hogy várom mikor bukkan fel a hajszál.

Ma már a felénél jártam, kezdtem megnyugodni, hogy megúszom haj nélkül, mikor éreztem a számban, hogy a krumplit körbeöleli. Ma mikor szóvá tettem neki, azzal jött, hogy mikor a nagymamámnál eszik ő is mindig kifogja a hajas részt.... -ez aztán nagyon megnyugtató. :/

Volt torta is, abból már nem is mertem enni, azt mondtam tele vagyok, mert mikor ette a tortát láttam, hogy a saját szájából is kiszedett egy hajszálat. Nem is értem, engem a saját hajam is zavarna az ételben...

2017. ápr. 15. 18:10
 6/8 anonim ***** válasza:
91%

Merek. A rokonok javánál megfelelőek a higiénés körülmények, az ételben nincs nem oda való dolog. Nyilván alkalmanként előfordul mindenhol, de kb egy kezemen megtudom számolni hányszor történt ilyen. Nekünk pedig macskánk és madarunk is van, rokonoknál pedig több helyen van lakásban is tartott kutya.


Egy családtagnál nem eszünk, oda menni sem szívesen megyünk, koszos ház, csótányok...

2017. ápr. 15. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Senkinél nem szeretek enni.Sosem lehet tudni....

Egyik gazdag rokonunk hasznalt bugyogóval mosogat mert igy nem kell mosogatoszivacsra költeni.

De epp ma olvastam pl hogy valaki szexualis jatekszernek hasznalta a konyhai eszközét.

Regen en is talaltam anyu foztjeben mindig hajat.Nem hitte el.

2017. ápr. 15. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Örülök, hogy ezt leírtad. Előtted sokan a megfelelő higiéniás körülményekre hivatkoztak, de nekem is az a tapasztalatom, hogy lehet valaki bármilyen gazdag és megbízható, sosem lehet tudni. Például olyan helyen, ahol bent van a kutya, főleg ha a kutya a konyhában is jön-megy én alapból nem ennék, sosem lehet tudni, hogy rendesen be van-e oltva,féregtelenítve, stb.
2017. ápr. 18. 10:10

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!