Hogy változtassak egy önző és rosszindulatú testvéren?

A húgomról lenne szó, akivel sajnos nincs jó kapcsolatunk. Én 18 vagyok, ő pedig 16 - de azt hiszem, sokkal inkább mondhatnám egy ötéves gyereknek, aki nap mint nap hisztizik.

Mint legkisebb, természetesen a család kedvence; mivel anyánk egyedül nevelt fel minket és még egy testvérünket, gyerekkorunkban folyamatos volt a testvérharc a szeretetéért, talán innen ered a baj...

A lényeg az, hogy elképesztően beképzelt és egoista, tipikusan az, aki azt hiszi, körülötte forog a világ. Tulajdonképpen ennyi idősen még mindennap képes megsértődni valami apróságon, bár neki már ok sem kell arra, hogy valakivel bunkó legyen. Főleg velem ilyen - nagy átok a közös szoba -, amióta megmondtam neki, hogy változtathatna, azóta főleg.

Egy példa: tegnap leültem ide a számítógép elé zenét hallgatni, ő a szobánkban volt. Éppen "rossz kedvében" volt - ki érti már, hogy miért? - , de fél perc múlva kiszólt, hogy nem tud tanulni a zenémtől, noha mégcsak nem is hallgattam hangosan, na meg eddig máskor sem zavarta.

Mikor közöltem vele, hogy nem kapcsolom ki, azonnal bekapcsolta a saját telefonján a zenét, amit annyira felhangosított, hogy én a hangszórótól fél méterre azt hallottam, hogy ő mit hallgat a szobánkban. Természetesen, az a zene nem zavarta...

Erre ma reggel fél hatkor arra kelek, hogy bömbölteti a telefonját. Mivel érettségi időszakban vagyok itthon, nem szokásom ilyen korán kelni, érthetően zavart a dolog. Mikor megkértem, hogy kapcsolja ki, felsőbbségesen odavágta nekem, hogy:

- Én is megmondtam tegnap, hogy kapcsold ki a zenét, mert nem tudok tőle tanulni!

- Furcsa, a sajátod nem zavart? - kérdeztem vissza.

- Akkor már nem tanultam.

- "Már"? Egyből bekapcsoltad, ahogy közöltem, marad a zene.

- Nem is igaz! Nem kapcsoltam be!

Persze, ez így egyszerű testvéri vitának tűnik, de mikor naponta 5-8-szor kell elviselni az ehhez hasonló dolgokat éveken keresztül, az kiakasztó. Egyszerűen süt belőle a gyűlölet és a rosszindulat, hogy csak azért is rossz legyen nekem, csak azért is bántson engem valamivel; elviselhetetlen az arroganciája, és beképzeltsége. Mást sem hallok tőle egész nap, mint hogy: "Én, én, én!" - mindig csak ő, soha nem gondol másokra. Sajnos úgy véli, ő a világ közepe.

Régebben ilyenkor még ordítottam vele, a szemébe vágtam, hogy milyen undorító, amit csinál, hogy észrevehetné a hibáit, próbálhatna jófej lenni ahelyett, hogy keresztbe tesz, ahol csak tud... nem hatottak rá a figyelmeztetések, és már én is belefáradtam, hogy megpróbáljam más mederbe terelni a jellemét. Ma már egyszerűen legyintek, és annyit mondok neki, hogy szánalmas, amit tesz, és hogy ugyanazt fogja visszakapni másoktól, amit ő ad, de ez sem ér semmit... inkább hozzá se szólok, de ez sem akadályozza meg abban, hogy ne találjon valamit, amit hisztizhet és megsértődhet.

Komolyan, én próbáltam rendezni a viszonyunkat, csak azért sem kiabáltam vele, hanem nyugodt maradtam, igyekeztem mindig normális lenni vele - de ma reggel megkaptam azt is, hogy igazából ő az áldozat, mert neki kell elviselnie engem, aki gonosz és szemét vagyok...

A gond az, hogy anyám az a tipikus ember, aki mindig a szőnyeg alá söpri a gondokat, vele ezt nem lehet megbeszélni, nem is érdekli; a család természetesen a"kicsi" pártját fogja, én meg kínomban már sírni sem tudok lassan, de utálok itthon lenni.

Szerintetek mit tegyek? Légyszi normális válaszokat, ötleteket írjatok,mert már csak a végső elkeseredés sarkallt rá, hogy itt kérjek tanácsot, hisz egyszerűen nem tudok mit tenni....