Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kinek mi a meglátása ebben a...

Kinek mi a meglátása ebben a jogsi-család témakörben?

Figyelt kérdés
24 éves vagyok, csak tavaly jutottam el odáig, hogy letegyem a jogsit, nem voltam abban a helyzetben soha, hogy bárki is pénzzel segítsen ebben, így mondhatni a lehetőségekhez képest tavaly már 6 év lemaradásban voltam. Miután sikerült letennem, rögtön kiköltöztem külföldre, haza csak ritkán tudtam járni, de akkor vezetgettem is kisebb-nagyobb távokon. Most jutottam el odáig, hogy majd az elkövetkezendő fél évben talán sikerül összehozni valami kezdő autót, amiről családon belül mindenki csak lebeszélni akar. Példaként mindig unokatesómat hozzák fel, aki még fiatalabb is nálam, ő is külföldön dolgozik, de neki 16-17 évesen kifizették a jogsit, és azóta is aktívan vezet, autója is van. Mindig vele hasonlítanak össze, amiben nyilván van realitás, de azért nekem mégis rosszul esik, mert én önerőből hoztam össze ennyi idős koromra, neki meg minden adott volt hozzá. Tudom magamról, hogy a jövőben nem tudok majd csak azért nem dolgozni, hogy a vezetést gyakoroljam, de valahol mégis folytatni kéne azt, amit elkezdtem. Anno minden vizsgán elsőre átmentem, tudom ez nem jelent semmit, de legalább volt önbizalmam a vezetéshez és az oktatóm szerint volt hozzá érzékem is. Most meg már teljesen elvették a kedvem és azt érzem, hogy lassan már beülni is félek, pedig nem akarok örökké másoktól szívességet kérni akár egy bevásárláshoz vagy csomagelhozatalhoz. Nem kérek igazságtételt, csak valami külső meglátást, hogy ki mit gondol erről a szituról.
2017. márc. 19. 20:46
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek a válaszokat, én is Németországban élek amúgy. Azon vannak leginkább fennakadva, hogy az autópályán nincs sebességkorlátozás, és hogy nekem nem kéne ott vezetni, pedig senki nem is mondta, hogy ott akarom elkezdeni.
2017. márc. 20. 07:16
 12/21 anonim ***** válasza:

Ugyan már! Ne foglalkozz az aggodalmaikkal ilyen távolságból Vedd meg az autót, amire vágysz és kezdj el vezetni. Ha nem vagy magabiztos, akkor pár újrakezdő leckét vehetsz egy autósiskolában. Szerintem max 2 után úgy fogod érezni, hogy megy ez. De erre is csak akkor van szükség, ha tényleg nagyon elfelejtetted. A saját autóddal nyugodtan próbálkozhatsz valami elhagyatott helyen. Ha néhány napig mindennap vezetsz rövid kis távokat, akkor hamar természetes dolog lesz.

Legközelebb pedig már kocsival mehetsz haza, akkor már csak nevetni fogsz a beszólásokon.

2017. márc. 20. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:

"Azon vannak leginkább fennakadva, hogy az autópályán nincs sebességkorlátozás, és hogy nekem nem kéne ott vezetni, pedig senki nem is mondta, hogy ott akarom elkezdeni."


Persze, nincs sebességkorlátozás, de - ha már a normál utakon kellö gyakorlatod van -, akkor is az autópályán nem KELL maximális sebességgel menni, a külös sáv(ok)ban símán mehetsz 120-130-cal, ami egyáltalán nem túl gyors. A legbelsö sáv az, ahol egyesek annyival mennek, amennyit a kocsijuk bír, ennek ellenére igen ritka a baleset, mert ök is figyelnek arra, hogy ne fussanak rá senkire, akinek meg ez túl gyors, az marad a másik sávokban.


Mellesleg ha nagyon tartasz az autópályától, akkor itt megvan a lehetöség arra, hoyg egy autósiskolában vegyél pár órát csak autópályás vezetésböl. Ez nem kerül túl sokba, és adott esetben a biztonságérzetedet megnöveli.

2017. márc. 20. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
Amit viszont végig kéne gondolnod, hogy hosszú távon Magyarországon vagy Németországban akarsz-e élni és autót használni. Vagyis, hogy magyar vagy német rendszám legyen-e az autón. Legegyszerűbbnek azt látom, hogy ha az autót Németországban veszed meg, marad rajta a német rendszám, és ha valamikor esetleg Magyarországon fogsz dolgozni és lakni, ráérsz akkor magyar rendszámot tetetni rá.
2017. márc. 20. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Ne stresszeld magad! 32 éves vagyok, még mindig nem tudtam kispórolni jogsira, pedig szeretnék vezetni. Most az a fontos, hogy kifizessem a lakásom. Kb. 40 évesen tudom elkezdeni a jogsit. Máris előrébb vagy, mint én :)
2017. márc. 20. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:
Köszi szépen a válaszokat, sokat segítettetek. Én is azon a véleményen vagyok, mint amit ti is írtatok, csak a családdal nem tudom magam megértetni. Egyébként kint tervezem a vásárlást, oda is vagyok bejelentve.
2017. márc. 20. 10:17
 17/21 anonim ***** válasza:

"Én is azon a véleményen vagyok, mint amit ti is írtatok, csak a családdal nem tudom magam megértetni."



Ezért nem érdemes elöször is beszélni velük erröl, másrészt meg bármi jelentöséget tulajdonítani a véleményüknek.

2017. márc. 20. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
100%
A családdal nem kell megértetni!Nekik csak egy lehetőségük lesz. Elfogadni hogy van autód és vezetsz.Vagy mit csinálnak?Szörnyülködnek majd hogy autópályán is vezetsz?Hadjuk már...
2017. márc. 20. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%

Felnőtt ember vagy, ne hallgass a károgásukra.Ha szeretnél autót,akkor gyűjts rá össze,járj utána melyik éri meg és vedd meg.

Senkinek nem lesz olyan hű de nagy rutinja a 30 vezetési óra után. Mindenki elkezdi valahol.Ha napi szinten vezetgetsz,akkor nagyon hamar bele fogsz majd jönni, nem kell félni tőle.

Miután megkaptam a jogsim én sem azonnal kezdtem el vezetni, kisebb kihagyás után kezdtem bele.Nem szégyen elhagyatottabb utakon gyakorolni.Nem kell rögtön autópályára vagy nagyvárosba menni.Szép lassan úgyis belejössz.Ne foglalkozz velük,ne hagyd ,hogy lehúzzanak.

Egyébként semmivel nem vagy elkésve.Van aki 40-50 évesen csinálja meg a jogsit.Nyilván előnyben vannak azok,akik 17 éves koruk óta folyamatosan vezetnek.De hát istenem, bele lehet jönni, sosem késő elkezdeni.

Amúgy még ha Romániában élnél vagy más olyan országban ahol full retardáltak ülnek a volán mögött és szarnak a kreszre,akkor azt mondom ok, tényleg nem egyszerű úgy gyakorolni.

De Németországban azért tudnak vezetni és a szabályokat is betartják(kivétel mindig van)

2017. márc. 20. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
100%

Ne hagyd magad, neked van igazad, vegyél autót, és menj vele!

Nagyon megértelek egyébként, én 29 éves vagyok, ugyanígy 23 évesen csináltam meg a jogsit, mikor már egyetem mellett dolgozva összekapartam rá a pénzt. Megcsináltam, de saját kocsim még nem volt, esélyem nem volt akkor még venni. A családi autót mindig nagy szájhúzogatva adták oda, mindig ment a veszekedés miatta (nem egy 30 millás mercire kell gondolni, csak egy suzuki...), így egyre kevésbé volt kedvem elkérni. Elkezdtem úgy dolgozni, hogy reggel fél 7-től este 7-8-ig nem voltam otthon, plusz el is költöztem, szóval még kevesebb lehetőségem volt vezetni. Évek teltek el, és mikor nagy ritkán kölcsönkértem a szüleim kocsiját, mindig az volt, hogy jajj, én ne vezessek, vezessen inkább a férjem, neki van rutinja (autója neki se volt, de ő a családi kocsijukat sokszor megkapta, anyámék is szívesebben adták neki).

Na ennek ugyanez lett a vége, mint nálad, hogy annyira leépítették az önbizalmamat, hogy már megpróbálni is féltem. Lett saját autónk, a férjem noszogatott is, hogy vezessek, de mindenfélét kitaláltam, hogy ne kelljen, mert ennyi kihagyás után már nem mertem. Nemrég rávettem magam, mert gyerekünk is van, és olyan idegesítő, hogy itt a kocsi, van jogsim, és mégis mindig a férjemre szorulok, ha menni akarunk valahová. Hát, az első pár alkalommal eléggé paráztam, hogy elrontok valamit, de már egész jól belejöttem, egyszer már mentem úgy is, hogy a lányom is a kocsiban volt. Nagyon bánom, hogy ennyit kihagytam, mert piszok nehéz így újrakezdeni. És a legjobb, hogy most az újrakezdésnél is leszóltak, hogy "te, vezetni? minek? nem is tudsz már!" meg "te csak inkább ne vezess". Így aztán pláne nehéz volt, gondolhatod. Mindemellett egyébként a 3 évvel fiatalabb tesóm időközben szintén megcsinálta a jogsit (neki több mint a felét állták anyámék...), ő kezdettől furikázott a családi autóval, besegítettek neki, hogy vegyen sajátot nem egész egy év múlva, és én is megkaptam, hogy bezzeg neki megy, ő milyen jól vezet... ja, így nekem is ment volna. Tehetségtelen én se voltam, csak nem volt lehetőségem gyakorolni, és így elveszett az a kis rutin is, az önbizalomról nem is beszélve. Szóval ne hagyd magad, csináld!

2017. márc. 20. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!