Nagyon egyedül érzem magam. Tudom az okát, de sajnos inkább az önsajnálatot választom. Mit tegyek?

25 éves vagyok, depressziós beteg lassan 2,5 éve. A gyógyszert nem rég kezdtem lerakni, nem akarok azon élni, persze az orvosom segitségével. Sajnos nincsenek barátaim, volt egy barátnőm a munkahelyemen, nagyon jóban voltunk, de amikor otthagyta a munkát, vele együtt lekoptatott engem is. A családom mellettem van, az anyukám, a testvéreim,a párom de sajnos azt érzem és a pszichológusommal is beszéltem erről, hogy mégis magányos vagyok, mert nincsenek barátaim. Benne vagyok egy csapatba, sportolok, már amennyire az erőm engedi, de annyira zárkózott vagyok, hogy hiába töröm magam nem tudok barátságot kötni. A csapattársaim kedvelnek, de nincs senki akivel esetleg ki tudnék mozdulni, pedig próbálkoztam is. A magányosság érzésével az a bajom, hogy ilyenkor kivánom az alkoholt vagy a nyugtató plusz alkohol párositást, tehát magát azt a kábult állapotot, amit ez a kombináció okoz. Tudom, hogy ez rossz, és eddig meg is álltam, hogy ne igyak és ne vegyek be több gyógyszert, mint amennyi elő van irva, de most....most eléggé kivagyok. Kb. 2 órával ezelőtt a párom megvádolt egy olyan dologgal, hogy én hazudtam egy bizonyos múltbéli esettről. Annyira sziven ütött, hogy inkább ott hagytam, pedig menni akartam vele és haverjaival egy kisebb "kocsmába", hogy lássa ő is, hogy próbálkozom. Ehelyett haza jöttem, felhivtam a főnökasszonyomat(nem tudom elviselni, férjes, két gyereke van, de ha iszik meg amúgy is rámászik minden pasira, egyszer a barátomra is), aki épp a párommal van abban a kocsmában, hogy holnap nem tudok menni dolgozni, mert vissza kell mennem az orvoshoz. Persze csak kamuztam, egész egyszerüen csak nem tudnám őt elviselni holnap, mikor tudom, hogy lehet épp most környékezi meg a barátomat. Vissza térve erre a dologra, amivel a párom megvádolt, egyszerüen most a padlóra küldött ezzel.... soha nem hazudok, neki pedig végképp nem. És valótlant állit rólam. Ez az utolsó csepp a pohárban, nem tudom lefoglalni magam, csak nézek ki a fejemből és érzem, hogy jön az a depressziós érzés, a lehető legrosszabb, amikor már nem érdekel semmi és senki. És persze az egyedüllét érzése, amit úgy érzem, hogy csak alkohollal tudom enyhiteni, pedig nem akarom.