A vér kötelez? A család a legelső az életben?

Miért lenne így mindig?

Jó esetben igen, így van.

De pl gondolj bele, ha valakinek az anyja-apja agresszív alkoholista, aki egész nap fetreng beb--va, néha megveri a gyereket, mert miért is ne, azok miért lennének fontosak a gyerek számára később? :D

Amúgy is, mit jelent a "legelső"? Pl a párom és a családom közül nem igazán tudnék választani, hogy ki a fontosabb, hiszen teljesen más jellegű dolgokat kapok/kaptam tőlük, más jellegű a kapcsolatunk. Almát a körtével... Meg miben nyilvánul meg az, hogy "legfontosabb"? Nyilván ha pl a szüleimnek segítségre van szükségük valamivel, a párommal meg épp nincs semmi fontos dolgunk, akkor megyek és segítek a szüleimnek, mert fontosak nekünk. De ha meg a párommal leszervezünk egy programot, és anyukám felhív, hogy ugorjak át pletykapartira, akkor megmondom neki, hogy most nem alkalmas.

Vagy mire gondoltál? Miben kéne megnyilvánulnia, hogy "fontosabbak"?

nem kötelez a vér semmire. Ha összetartó a család, nem a vér miatt segítitek egymást,

valahogy a vér kötelezre mindig azok hivatkoznak, akik csak kapni akarnak, meg elvenni másoktól erre hivatkozva... Én pl 28 évesen találkoztam először evvel a vér kötelez, meg de a vérezéssel, pedig a mi családunkban segítik egymást az emberek. mégis életem első 28 évében evvel nem találkoztam...

bekerültem egy másik családba, na ott ha valami kellett, akkor egyből mondták, de már családtag vagy olyan mint a vér, ez erre arra kötelez, ez meg az kell... de valahogy visszafele semmi...

szóval nagyfenét.. a vér semmire se kötelez! aki erre hivatkozik, nekem az gyanús...

Persze....a vér kötelez.

Ugye ki kellett volna fizetnem a tesóm lakáshitelét az árvaellátàsomból, amit akkor vett fel, mikor én kb 10 éves voltam??

Ahhhhhhaaaa

Én is úgy gondolom, hogy az első én vagyok. Nem önzésből, hanem ahhoz, hogy helyt tudjak állni a többi szerepemben (társként, szülőként, gyerekként) rendben kell lennem magammal. Volt idő, hogy nem így gondoltam, alárendeltem magam másoknak... na akkor tényleg nem tudtam se jó társ, se jó szülő lenni, csak egy depis, pánikbeteg roncs. Azóta már megtanultam, hogy első a saját igényem és utána jöhet mindenki más! Ez így mindenkinek jobb!

Ami pedig a családtagokat illeti... én abban nőttem fel, hogy a családot egyfajta szívességbanknak kell tekinteni, amibe minden erőnkkel be kell szállni, akkor is, ha az a saját érdekeinkkel ellentétes. Volt, hogy több napos ingyenmunkát várt el tőlem a család, arra való hivatkozással, hogy "mert az unokatestvéred". Ja, kb. 10 éve nem is láttam... én már leszoktam róla, hogy érdekeljen a "vér szava".

Nem. Az első én vagyok, nem azért mert önző szemét vagyok, hanem mert ugyan tök jól hangzik ez az emberbaráti szöveg hogy helyezd más érdekét a sajátod elé, a te érdekedet senki nem fogja helyetted megvédeni. Ha nem vagy Teréz anya, kell egy egészséges önzés.

Utána pedig ahogy felnő az ember, el kell szakadnia kicsit a családtól. Gimi/egyetem alatt még működik hogy otthon laksz vagy minden hétvégén hazamész, és egy bizonyos pontig működik hogy a szüleid az első számú támaszod és bizalmasod. De előbb utóbb elköltözöl otthonról, barátaid, párkapcsolatod van, és ugyan nem kell elfelejteni a családot, nem lehet mindig első helyre tenni őket.