Mit kezdjek az anyósommal ill. a rokon fiúval? Hogyan lehet ezt szépen megmondani?
A férjemnek van egy kereszttestvére. Nagyon kedvelem a fiút, tényleg aranyos. Egy baja van, hogy általában úgy állít be (másik városban lakik), hogy max. előtte egy nappal szól, hogy mennék. Anyósom meg persze mindig rámondja, hogy nyugodtan, holott tudja, hogy nem ő fog vele "foglalkozni", mert nyilván nem a 60 éves keresztanyjához jön a srác,hanem a férjemhez. Máskor is volt már belőle galiba,hogy nekünk át kellett szervezni a hétvégét, mert jött, és nem szólt időben. Mert ha véletlenül azt mondtuk, hogy tényleg nem jó most, akkor anyós megsértődött, hogy ennyit nem tudunk megtenni.
Eddig nagy dolgot nem csináltam belőle, bár volt, hogy kb. 15 barátunk hétvégi programját kellett átszervezni.
Most kiderült, hogy holnap ismét jönne (pénteken jelentette be), anyós ugye ismét helyeselt. Csak hogy nekünk holnap van egy kis meló, amihez segítségül elhívtuk pár barátunkat, ergo nem nagyon érünk rá. Ez nem afféle buli lesz, tényleg kőkemény meló, amit holnap mindenképpen meg kell csinálnunk. Természetesen főzni fogok a barátoknak, de direkt olyan kaját találtunk ki a férjemmel, amivel nem kell több órát a konyhában állni, mert arra nem lesz időm. Anyós meg közli,hogy ő akkor adna egy csirkét süssem már meg,hogy legyen elég kaja a srácnak is (már bevásároltam a hozzávalókat az én kajámhoz, és tényleg csak annyit vettem, ami elég a srácoknak). Utána pedig megjegyzi, hogy úgy is itt lesz nálunk a srác, mert ő neki annyi dolga van, hogy túl sokat nem ér rá vele foglalkozni.Hát ez vicces volt. Ráadásul tudta, hogy nekünk mi a programunk hétvégére.
Amikor pedig megjegyeztem (még akkor türelmes voltam), hogy max. segít a fiú, akkor közölte, hogy nehogy beállítsam már dolgozni, amikor egy napra jön csak stb.
A kérdés, hogy hogyan lehetne közölni anyóssal ill. a sráccal, hogy legközelebb szóljanak már kicsit előre, ha jön?Mert 1-2x tényleg átszervezi az ember a dolgait, na de mindig. Szerintem nyugodtan mondhatta volna most is anyósom neki, hogy Pistike gyere nyugodtan, de a kereszttestvéredék most nem érnek rá ezért, meg azért.
Ne értsetek félre nem a kaján van a gond, hanem hogy tényleg feszített a holnapi nap, rám is szükség van a melóban, és a legkevésbé örülök neki, hogy anyósom megszervezi a már így is káosz napunkat.
Szerintem a férjednek kéne beszélni a sráccal hogy egy kicsit hamarabb szóljon ha jön legközelebb, mert már többször át kellet szervezni miatta a programokat.
Szerintem meg fogja érteni a csirkét meg fagyaszd le és főzd meg azt amit elterveztél. Nehogy már anyósod mondja meg mit főzz.
Hány éves a srác? Ha fizikailag bírja, nyugodtan állítsd be dolgozni.Hozzánk is jött rokon nagy munka közepén váratlanul. Három lehetőséget kínáltunk neki. Vagy beáll ő is, vagy leül valahová, ahol nem zavar, vagy szépen hazamegy. Dolgozott egész nap, még jól is érezte magát közben:-)
Anyósodnak meg ha nem tetszik, akkor foglalkozzon vele ő. Ne engedd, hogy ennyire beleszóljon az életetekbe.
Köszi! A srác 22, tehát dolgozhatna. Nem azért mert annyira szükség van a munkájára, csak az meg nekem kellemetlen, hogy ha már itt van, akkor ül, mi meg nem tudunk vele foglalkozni. Általában szeretek jó vendéglátó lenni.
Hát ez nekem is b@ssza csőröm,hogy anyós mondja meg, hogy mit főzzek.
Én ilyenkor érthetően elmagyarázom a haveroknak/akárkinek, hogy jöhetnek, mert nem zavarnak, de mások is vannak nálunk, vagy éppen csinálunk valamit, ezért nem tudom körbeugrálni őket.
Ha megért OK., ha nem nem.
Anyuka meg ne ossza már be az én időmet na...
A férjed tökére kéne lépni, hogy "anyuka helyén marad", azbeszt megbaszta.
22 évesen lehetne annyi esze, hogy ha hozzátok megy, akkor nem anyósoddal tárgyalja le.
'hogy hogyan lehetne közölni anyóssal ill. a sráccal, hogy legközelebb szóljanak már kicsit előre, ha jön?'
Így! Megmondod neki te is, a férjed is, hívjátok félre, szépen meg lehet neki mondani, hogy semmi bajotok vele, jöjjön nyugodtan, de szóljon előbb, és nektek! Ha a kedves mamának szól, töltse is vele a napot.
Ha meg a mama csirkét akar etetni vele, süsse meg ő. Pff..
Szerintem is a férjedet kellene rávenni arra, hogy tisztázza a dolgot!Mégis csak az ő családja...
Panaszold el neki kétségbeesett pofival és angyali szemekkel, hogy neked mennyi stresszt okoz ez az egész és nem tudod mi tévő legyél...
Csak majd ne felejtsd el ezt kihangsúlyozva meghálálni! Szerintem még az anyját is helyrerakja:)
Ugyan már nő vagy , ne akarj mindent magad csinálni , tanuld meg használni a férfit!Ha megtalálod a megfelelő nyelvet, idomíthatóak vagyunk mint az állatok:D
Komolyan mondom el sem hinnétek, hogy némi "kockacukorért" vagy pár elismerő buksi simogatásért mi mindenre képesek vagyunk!
El kell ismerni , érzelmileg ritka primitívek vagyunk ! :)
A kérdésedtől függetlenül, kikellene próbálnod! Kikísérletezz!:D
A nővérem is ezt csinálja a férjével. Úgy veszi rá dolgokra, hogy végül a maga a srác akarja:)és mindig van végül valami visszacsatolás, elismerés, jutalmazás...
Kicsit mondjuk sérti az önérzetemet:) de mikor tesóm elmeséli a sztorikat, sírva röhögök én is :D
Egy férfit dicsérni kell mint egy kisgyereket, és akkor majd mindig "anyuci" kedvében akar majd járni!
Lányok, jobbá akartok tenni 1 kapcsolatot? Hitessétek el vele, hogy ő a legjobb ( mindenben).Az nem baj ha nincs így , elég ha ő elhiszi:P És megfog változni minden.
Próbáld ki! Jól fogsz szórakozni :D
fred_hunter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!