Nem akarok gyereket. Ki van ezzel még így? Ha van kedvetek, nyugodtan írjátok le, ti miért nem.

Hány éves a kérdező?

Én írtam a 49. hozzászólást, az alieneset.

27 éves vagyok.

Nagyon zavarbaejtő számomra az is, amikor ismerősök hozzák a 3D magzatvideókat. A többiek mondják, hogy de szép, de aranyos. Én pedig nem tudok mit mondani, mert ha szépet nem tudok, csúnyát főleg nem mondok. Örülök, ha örülnek, de nem tudok mit kezdeni egy pólyással. Félek tőlük. Egyszer a kezembe adtak egyet kb. 2 percre, egyből összehányt mindent. Engem is, magát is, az ágyat is, a padlót is. Nem tudom, hogy mit tettem volna, ha kettesben hagyják velem órákra. Reszkettem volna, ameddig meg nem érkeznek a szülei. Magamtól nem is merem megfogni őket, mert félek, hogy eltörik a nyaka, ha kevésbé, vagy ha túl magasan támasztom meg. Vagy ha beteg lesz féltem volna, hogy rámfogják, hogy sok, vagy nem megfelelő tápot adtam neki. Olyan érzés, mint amikor kölcsönadnak vmit az akaratod ellenére, nem mersz nemet mondani, és akkor hibásodik meg, amikor nálam van. Náluk is tönkre ment volna, de ez nagyon kikészít, hogy nálam. Én hiába mondom, hogy nem használtam, vagy egyszerűen csak bekapcsoltam, azt már nem igazán hiszik el. Vagy ha elhiszik, én attól nem tudok megnyugodni, mert lehet, h a másik fél nagyon ideges, szenved, hogy tönkrement pl. a ventilátora, csak nem mutatja ki. Nagyon kellemetlen, mert belebetegítem magam az ilyen esetekbe. Addig nem nyugszom, míg nem kárpótolom.

Pl. félek más számítógépéhez is hozzányúlni. A cégeshez is. Olyan is megesett, h nálam szakadt el egyik osztálytársam által adott telepakolt patikás táska. Nagyon bántott. Amikor elmondtam neki, és akartam neki másikat adni, ő csak nevetett, nem fogadta el. Könnyen túltette magát, de én még évek múltán is bánkódom miatta. Olyan is volt, hogy suliban töltötte vki a telefonját, a leghátsó padban. A hátsó faltól az utolsó asztalig ért a töltő vékony vezetéke, én nem láttam, gyorsan mentem, és elszakadt a töltő vezetéke. nagyon sajnáltam. Elvittem megjavíttatni, de nem tudtak vele mit kezdeni. Az osztálytársamat nem nagyon érintette meg látszólag, mert volt neki több állítólag, de bennem megmarad, hogy én tettem. és ki tudja, hogy őt legbelül ez hogyan érintette.

Vagy általános iskolában barátnőmmel voltunk az utolsó kilépők a tanítás után. Megfogtam, belenéztem vkinek a kis asztali tükrébe, és véletlenül elejtettem, és eltört. Elöntött a bűntudat. Nem mertem hazamenni, hogy holnap majd elmondom neki. Aznap hozzá mentem tanítás után, vittem a törött tükröt, és bevallottam neki, hogy megfogtam, és elejtettem az ő tulajdonát. Mondta, hogy nem baj, de jó, hogy szóltam, mert holnap akkor visz másikat. Abba is kikészültem mindig, ha az én dolgaimat tették tönkre. Nekem nem volt lehetőségem holnap újat vinni, vagy nem volt otthon tartalék. 8-ban vettem egy régóta vágyott kulcstartót, és az első napon, amikor kimentem szünetre, arra jöttem vissza, hogy szanaszét szurálták biztosítótűvel a nyelvét, szétszakították a száját, dobálták. De senki nem vallotta be, nem kért bocsánatot, bár megtudtam, h kik voltak. vagy amikor vettem egy hajráfot, és első nap suliba menet lelopták a fejemről a buszon. Vagy leesett az első napon az új kulcstartóm a tolltartómról, és otthon vettem észre, visszamentem, kinyittattam a tantermeket, de nyoma sem volt. Volt egy kedvenc sapkám, nagyon kellett sietnem, futottam az iskolába, és leesett a fejemről a sapka. hazafelémenet, öltözéskor vettem észre. Amíg odajártam, kerestem mindenhol, hátha egyszer megtalálom. Stb.

Vagy amikor hozzák a kisbabás fotókat, hogy épp levették a pelenkát, és össze volt fosva az egész feneke. Dicséri mindenki, nekem sajnos nem ment. Ilyenkor csak körözök a szobában. Vagy látom a mellszívós képeket használat közben, vagy a szoptatásosakat. Kikezdett, véres, megduzzadt, vaskos mellbimbók.

Kérdező, neked nincsenek ilyen jellegű problémáid?

Azon dolgozom, hogy megtanuljak ne sajnálni, mert sajnálni nagyon csúnya dolog. Mert azzal lenézzük a sajnált felet, szerencsétlen fél embernek tekintjük, közben magunkat látjuk egésznek. Miközben mindenki egész. Akinek karjai-lábai sincsenek, az is. A kismama is, a sokgyerekes asszony is, a szingli nő is. Az egyedülálló is, a házas is. Nem számít, hogy ki vállalja a terhességet, ki nem. Senki nem azért születik, hogy gyerekeket nemzzen. Hanem azért, hogy tanuljunk, tapasztaljunk. Ehhez természetesen bele lehet vágni a gyermekvárásba, nevelésbe, ha úgy könnyebben megy, vagy szükséges az abból szerzett dolog, ami számára öröm, boldogság. De van sok más dolog is, amin keresztül tanulhatunk, és adott embereknek ez az ésszerűbb. Az életcélunk, küldetésünk más és más. Van, amibe nem fér bele az effajta elfoglaltság. Valaki kötelezőként tekint rá. A saját életének mindenki maga a kovácsa.

Jól esik kiírni magamból ezeket a dolgokat. Még az előző írásomhoz csatolnám az alábbiakat. Őszintén beszélve a témáról, elrettentő számomra a plusz szívhang a hasból, a mozgolódás mellett. Teljesen összezavarna, h különböző ütemben ver, nem tudom, hogy mikor mit hallok, érzek. Beleőrülnék. Sok problémám volt kardiológiai témában. Nem lehetne hason feküdni. Egyszerűen émelyít, hányingerem van, kiráz a hideg, hogy kiáll a köldök a várandósság néhány hónapjában. A kisbaba köldökcsonkjától ugyanazt érzem, nem tudnék vele mit kezdeni. Az jut eszembe, amikor a macska megeszi a saját frissen született élettelen ivadékait. Láttam már ilyet, és ez jelenik meg előttem. És vannak ember anyák, akik megeszik a saját méhlepényüket szülés után. Nehéz ilyenekről beszélni.

Hallottam fájdalmas esetről, hogy szülések után úgy szétcsúszott az anyuka kismedencéje, hogy ropog neki, pattog, fáj a dereka, ha bármiféle pózt vált. Pl. ülés után felállni, stb.

Segítség híján, ha váratlanul történik előfordulhat komplikáció extrém vérveszteség miatt, elgyengülés miatt, egyéb dolgok miatt, amibe sajnálatosan belehalnak. Mintha olyan lenne, hogy addigra le kellene zárni az addigi életünket, mert lehet, hogy nincs tovább. És szülésre általában 20-40 éves korban kerül sor. Ha ez nem lenne, még akkor is rövidke egy emberi élet... Így is el vagyok havazva mindig, nem bírnék ilyet is a hátamra venni. De vannak, akik mindig csak unatkoznak kiskoruk óta, lehet, hogy nekik tetszik ez az életforma.

Nőgyógyászati vizsgálatok, amikor több ujjal a vaginában vizsgál az orvos... Elég meredek számomra. Nekem ez nem működik. Olyan szinten összerándulok, hogy roppantok. Olyan is megesik, hogy szülés után a totálisan megviselt méh kilóg a hüvelyen át a külvilágba hetekig-hónapokig, amíg nem regenerálódik.

Az anya típusoknak ezek szép és jó dolgok.? Vagy mindenki a számára fontos dolgokat érzékeli a világból. Ezek felett én nem tudok eltekinteni. Nem élhetek saját magam boldogsága ellen. Nem élhetem más életét, az is bűn. Akkor sem, ha másnak ezzel örömet okoznék, még ha fenyegetőzik lelki témában, hogy ebbe ő belebetegszik, ha én nem teszem azt. Akkor én betegednék bele. Ez nagy vétség. Az életet helyesen kell játszani. Nem megalkudni, és nem mindenre igent mondani. Én vagyok a saját életem főszereplője. Attól, mert sokaknak a saját gyermekek szolgálata a fő boldogságforrásuk, csak azért nem lophatom el, nem nyomhatom el saját magamat. Jó esetben a másik ember sem tette. Eltipor a megjátszott boldogság. Nem erről szól az életünk. De nincs is arra szükség, hogy mindenki ugyanazt az utat járja. A másik tábort sem kell megváltoztatni. Jó, hogy vannak. Jó, hogy ők olyanok. Jó, hogy különbözünk. Szükség van rájuk. De elfogadás híján (bármelyik oldalról) nem működik a kommunikáció, a fejlődés.