Hogy pótoljam neki a családi életet?

Hárman élünk egy lakásban, kislányom, párom, aki nem az apja és én. Ez igy nagyon szép és jó, csak nekem nagyon de nagyon hiányzik az ÉLET az életünkből. Ide nem jár senki, mindig mindenhova hármasban megyünk, páromnak csak egy 73 éves apja van, anyukája már nem él, nekem csak a testvérem van, de ő pszichológiai beteg, le van százalékolva és persze nagyon szeretem, de nem igazán partner, családtag teljes értékben, mert nekünk kell róla gondoskodni sokszor. Szóval elmaradt a rokonság, elmaradtak a barátok és nekem végtelenül fáj, hogy mi mindig csak hárman megyünk mindenhová, kislányom mindig egyedül játszik. Nagyon jól feltalálja magát, de kellene neki egy kis társaság, de itt sajnos nagyon kihalt minden, rokonságban nincs több gyerek. Párom nagyon szereti a lányomat, sokat törődik velünk, de azt mondja, hogy kizárt dolog, hogy ő gyereket "csináljon", neki elég egy is. Nekem meg ez az élet nem elég. Most keressek valaki mást, akinek legalább van egy gyereke és akkor ellesznek a lányommal vagy aki legalább tarja barátokkal a kapcsolatot, hogy legalább valami élet legyen körülöttünk? Pedig nagyon szeretem a páromat és hálás is vagyok neki, hogy törődik velünk, de ez a magányos élet megőrjit engem. Talán a gyerekvállalásból is kicsúsztam már, mert 39 éves múltam. És hiába kérleltem szépen, már több mint két éve, hogy legyen közös gyermekünk is, hajthatatlan. Azt mondja, inkább szakitsunk. Annyira őrlődöm és boldogtalan vagyok, nem látom a kiutat mit tegyek, hogy new legyen ilyen rohadt magányos a z életünk. Én nem akartam sosem igy élni, bármikor ránézek a lányomra, lelkiismeretfurdalásom van, hogy mindig magányosnak kell lennie, valamint nem érezhti azt az érzést, hogy jönnek a mamák, a család néha. Boritékolom neki, hogy felnőtt korára is magányos lesz. Hisz ki is lesz körülötte, ha a családja nem.