Hogy pótoljam neki a családi életet?

Ez hülyeség , amit írsz. A gyereknek a "ti hárman" böven elég családnak, más gyerekkel meg legkésöbb az óvodában/iskolában kapcsolatba kerül és velük sokkal jobban el lesz - mivel közel egyidösek, mint egy "testvérrel", aki sokkal fiatalabb, és egyáltalán nem garancia arra, hogy jó kapcsolat lesz - ugyanis a testvérség önmagában ezt nem biztosítja, söt a legtöbb esetben éppen az ellenkezöje a gyakori.

Baráti kapcsolatokat meg tudnál te is keresni a ti korosztályotokban, és szintén több elönye van hasonló érdeklödésü emberekkel tölteni az idöt, mint a "családdal", akikkel semmi közös nincs azon kivül, hogy az öseitek valaha azonosak voltak.

"Hisz ki is lesz körülötte, ha a családja nem."

Miért lenne bárki körük is a családja? Neked sincs ott a családod, meg a párodnak sem és a legtöbb embernnek úgyszintén nem, mert ma már nem úgy élnek az emberek, mint a középkorban, hoyg egy faluban megszületnek, ott élnek és ott halnak meg, hanem legalább az országon belül keresnek megélhetési lehetöséget, de igen sok esetben külföldre mennek - szóval a hagyományos család nincs elérhetö közelségben.

Vidd a gyereket közösségbe, ott kortársakkal tud lenni, nem pedig egy ráeröszakolt testvérrel, akire csak féltékeny lenne, és semmi pozitív hatása sem lenne.

Ez így egy nagy adag önsajnálat, ami semmit nem javít az életeden. Próbálj tenni azért, hogy tartalmasabb életed legyen. Keresd fel a régi barátaidat, ne azt várd, hogy ők keressenek vagy pláne ne keseregj egymagadban azon, hogy azoknak a barátságoknak már úgyis vége. Van valamilyen hobbid, érdeklődésed? Keress olyan embereket, akiket ugyanaz érdekel. Hány éves a lányod? Járj vele az életkorának megfelelő programokra, kezdeményezz beszélgetést a többi szülővel, ismerkedj.

"Boritékolom neki, hogy felnőtt korára is magányos lesz." - Ez meg bocs de olyan, mintha direkt ezt várnád. A lányod óvodában, iskolában jó eséllyel ki fog alakítani barátságokat, lesz társasága, és te is segíts neki abban, hogy lehessen, ne pedig úgy állj hozzá, hogy "Édes lányom, én magányos vagyok, rád is ez a sors vár."

Nem dolgozol és tanyán éltek? Nem írtál a körülményekről!

Mert ha dolgozol, gyereket nevelsz és háztartást vezetsz, akkor túl sok időd nem marad unatkozni!

Ha ennyire magányos vagy, ne azzal takarózz, hogy a gyerek miatt teszed! Ha te boldog vagy a pároddal, akkor nem gondolsz a különválásra.

Gondolod, hogy egy újabb gyerek orvosolná a problémádat? Én nem hiszem!

G

Nem látom az írásban, hogy hány éves ez a gyerek? Még nem jár óvodába? Az ovis közösség pont elég. Én amúgy elszoktam vinni az enyémet hétvégente pl játszóházba. Tavasztól őszig játszótérre. Minden alkalommal talál alkalmi játszópartnert. Az oviba meg ugye ott vannak az állandó barátok. Nagyobb korában miért is lenne magányos? Hatévesen kezdődik az iskola, annyi barát lesz!

Ha pedig te leamortizáltad a barátaidat, keress ismerősöket. Könyvtár, sport, valami szakkör amire beiratkozhatsz...

Van számomra egy-két érthetetlen dolog a történetedben, de tételezzük fel, hogy valós a kérdésed (?)

Nos!

"... És hiába kérleltem szépen, már több mint két éve, hogy legyen közös gyermekünk is, hajthatatlan."

Tehát ez több mint 3 éves kapcsolat, hiszen nyilván nem a megismerkedésetek napján kezdted el nyaggatni a közös gyerekért.

Mivel a kislányodnak nem ő az apja, a kislányod minimum óvodába jár, ezért nem értem a problémát.

Ne játszópajtást akarj gyártani a gyerekednek, hanem tanítsd meg a barátkozásra, a közösségi életre.

"nekem csak a testvérem van, de ő pszichológiai beteg, le van százalékolva és persze nagyon szeretem, de nem igazán partner, családtag teljes értékben"

Bocs hogy nem a lényegre reagálok, de annyira gusztustalan, amikor egy beteg, sérült embert a saját családtagjai nem tekintenek teljes értékűnek. Csak mert "unaloműzésre nem jó". Gyomorforgató hozzáállás.