Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetek ebben az esetben?

Mit tehetek ebben az esetben?

Figyelt kérdés

A párommal 3 és fél évig voltunk együtt. Sajnos az utóbbi időben rengeteget veszekedtünk minden kis apróságon.

Viszont sikerült megbeszélnünk és úgy tűnt nekem h minden rendben lesz.

A múlthéten 2 napot leszámítva (meccse volt) minden nap találkoztunk. Összebújás, csókok, így szeretlek úgy szeretlek stb. minden ami kell. Hétfőn azonban beütött a krach. Miután elhívott bicikli túrára -én nem tudok menni, mert dolgozok- sikerült kiszednem belőle h van egy másik lány akivel állítólag levelezik és nagyon megkedvelte, meg szeretné ismerni.

Teljesen összetörtem, mert én úgy éreztem h minden rendben van közöttünk.

Viszont most teljesen össze is vagyok zavarodva. Azt mondta h nagyon fontos vagyok neki és mindig mellettem lesz, de legyünk csak barátok. Hétfőn lesz a szülinapom, vett nekem ajándékot is, minden nap beszélünk MSN-en. A beszélgetéseket ő kezdeményezi!

Tegnap elmondtam neki h én nagyon szeretem és nekem csak ő kell, és most ne beszéljünk 1-2 napig -vagy amíg kell- h el tudja dönteni h mi van a kicsi szívében. Erre az volt a válasza h neki ez rossz lesz h nem beszélhet velem, de ha nekem így jobb, akkor oké.

Kérdésem az lenne h ez a bizonyos lány létezik? Vagy csak így akar próbára tenni? Mit tegyek h visszakapjam?

Ezek szerint még szeret engem?

Mert ha én vkit már nem szeretek és szakítottam vele, akkor nem keresem egy darabig, és egyátalán nem mondok neki olyanokat h fontos nekem és maradjon mellettem stb.

Nagyon kétségbe vagyok esve!


(Bocsi h hosszúra sikerült)


2010. máj. 5. 11:09
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen! Igyekszem megállni.

De akkor ezek szerint szeret még engem, csak elő kell h törjön benne a dolog? Nagyon szeretem, ő az életem és mindent megtennék érte h újra visszakapjam!

2010. máj. 5. 14:34
 12/15 anonim ***** válasza:

Nos mikor elhagytam a legutóbbi barátomat én is összevissza tétováztam, meg mással ismerkedtem meg, de közben tökre sajnáltam a szerencsétlent, mert tudtam, hogy szeret nagyon.

Közben meg ő is úgy volt vele, hogy de hát én szeretem őt. Ami igaz is volt. Mint barátot nagyon szerettem, de nem mint férfit. Meg hát sajnáltam is. Ő meg csak ringatta magát az illúziókba, hogy nincs vége stb.

2010. máj. 5. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Az a baj,hogy túlságosan is szereted,és ez teljesen elvakít Téged.Ha én szeretek valakit,akkor nem húzom az agyát,és nem mással kavarok,meg vacilálok.Ha igazán szeretek valakit,akkor eldöntöm,hogy ő kell nekem,és kész,ennyi,nem még másnak is lököm a rizsát.Szerintem nyisd ki a szemed,légy óvatos,és ne rohanj a karjaiba.Tarts tisztes távolságot,mert nagyon megégetheted magad!
2010. máj. 5. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

Én is azt javaslom: ne keresd, ne találkozzatok! Ne jöjjön szülinapozni se.

Csak igy fog rájönni, hogyha hiányzol neki.

Ha minidg láthat téged és beszélhet veled, közben meg az új csajt próbálgatja, akkor soha nem fog visszajönni.

SMS-ben ird meg neki, hogy neked ez nagyon fáj és ezért arra kéred, hogy csak egy esetben keressen téged MOSTANTÓL, ha veled és csak veled szeretne lenni. És kéred, hogy a szülinapodra se jöjjön.

És álljad meg: ne keresd!!!!

2010. máj. 5. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:

Megfogadtam a tanácsotokat. Megírtam neki h csak akkor keressen ha tudja már h mit akar. Kíváncsi leszek h mennyi időbe fog telni neki és h milyen döntésre jut.

De akkor ezek szerint nem reménytelen az eset még sem h van a másik?

2010. máj. 5. 15:04
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!