Miért utál az édesanyám?

Az egész 12-14éves korom körül kezdődött. Akkor a tipikus tini lány- anya konfliktusnak tudtam be. De azóta eltelt 10év és súlyosabb lett a helyzet. Soha egy dicsérő szót,ölelést nem kapok anyukámtól, állandóan csak a szidalmazás, veszekedés megy. Utálatra méltó, szeretni nem tudó lénynek nevez. A családunkban egyébként nem szokás az érzelmeket kimutatni, azt is mondhatnám hogy a családom érzelmileg "frigid".

Anyukám sokszor nagyon meg tud bántani. Vissza nem szólhatok mert akkor olyan szinten eldurvul a dolog, hogy napokig nem szól,csapkodja az ajtókat, játssza a sértődöttet, másoknak előadja hogy milyen szemtelen, bunkó, semmirekellő lány vagyok. Párom előtt sem türtőzteti magát, ő már nem is szeret hozzám átjönni anyám miatt. Folyton lejárat, hülyének, gyerekesnek állít be. 22éves vagyok, úgy érzem a gyerekességen már túljutottam, nekem is van lelkem, amibe nap mint nap beletapos. Mindig másokhoz hasonlítgat, de legfőképp önmagához. "bezzeg az ő idejében ha valaki ilyen szemtelen volt úgy elverték hogy menni sem tudott...."...nem vagyok vele szemtelen, csupán próbálom felnőtt módjára megbeszélni vele a dolgokat, de ő meg sem várja hogy befejezzem a mondandómat, üvölt mint egy idegbeteg hogy takarodjak el itthonról nem kíváncsi a továbbiakban rám. Már nem bírom sokáig idegekkel, sokszor úgy érzem, hogy már megfulladok az elfojtott dühtől, legszivesebben magamból kikelve, hajamat tépve üvöltenék és sírnék. Már tervezem, hogy elköltözöm, de tudom hogy az utamba fog állni, és nem engedi. Tönkretesz.