Teljesen tönkrementem, full depressziós vagyok! Nagyon megvisel hogy a nevelőimnek nincsen elég pénzük. Mit tegyek?
Szóval: Apukámról semmit nem tudok, nem is ismertem. Még meg se születtem amikor elváltak a szüleim. Anyám amikor 5 éves voltam külföldre költözött, azóta alig láttam. Most találkoztunk utoljára májusban. 5 éves korom óta a kereszt szüleimnél élek, jelenleg 15 éves vagyok, gimi elős. Keresztanyámékkal nagyon jól éltem, volt pénzünk, meg minden, de megvettek egy ingatlant hogy majd hasznosítják, és felvettek 40 millió forint jelzáloghitelt. Most teljesen eladósodtak, keresztanyámnak a havi fizetése 100ezer forint keresztapámnak pedig 69 ezer. Most odáig jutottunkhogy eladtunk 2 kocsit, már csak egy régi "rossz" autónk maradt meg. Rengeteg mindenre nincs pénzünk, kajára is épp hogy futja. én ebben teljesen tönkrementem, hogy régen mindenre volt pénzem, tényleg a legjobb ruhákban tudtam csillogni a haverok előtt.. 3 évvel ezelőtt azaz 12 éves koromban 20-30 ezer forintos farmerokban jártam, tényleg mindenre futotta. Most oda jutottunk, hogy a BKV bérletre is alig van pénzünk, pedig azzal járok mindenreggel suliba. Ma meg tegnap nem mentem suliba, egész nap bőgök, azon gondolkoztam hogy elmennék valahova dolgozni hogy több pénzünk legyen, dehát ott a suli is ami reggel 8tól 4ig van. utána hazajövök eszek valamit, majd különtanárokná vagyok 8ig. És éjfélig tanulok. Állandóan fáradt vagyok, és teljesen depressziós. A barátaimnak nem merem elmondai az anyagi problémáinkat, mert Ők még a "gazdag" korszakomból ismernek. És a nagytöbbségük Ők is nagyon pénzesek. (az egyiknek az apja benne van a 150 leggazdagabb magyarba)
Most úgy őszintén, mit tegyek hogy a helyzet jobbra forduljon? Eddig a topon voltunk most meg a süllyesztőben.. És gyakran úgy érzem hogy ez miattam van, mert hogy rám is egy csomó pénzt költöttek.
Mit csináljak?
Hát... szerintem is kamuzol. De nem érdekes. Ha mégis igaz, akkor szégyelld magad, amiért ilyeneket leírtál.
Azt hiszed, attól értékesebb vagy, ha sok pénzed van? Lehet, hogy az egyetlen érték, ami ér rajtad valamit, az a kinőtt 20-30 ezer forintos farmerod (már ha volt ilyen).
Én a te korodban nyári munkán kerestem meg az iskolaköpenyre valót, de nem bánom egyáltalán. Jó élményeim voltam a diákmunkával kapcsolatban. Próbáld meg te is, vagy ha nem, válogass a kínaiból! Van egy pár a városban, és még a parkolással sem kell bajlódnod, mert a villamos elvisz akárhová....
Amennyiben egy ingatlan nem hozta be a hozzá fűzött reményeket, akkor itt az idő, hogy eladjátok azt az ingatlant.
Amúgy a történet azért nem kerek, mert a család összjövedelme 169e Ft közlésed szerint, a negyvenmilliós jelzáloghitel havi törlesztője pedig kb. 250e Ft. Ebből nemhogy enni, de élni sem igazán lehetne, a második hónapban már bontana a bank szerződést. De itt most nem is ez a lényeg (hiszen ha igaz a történet, akkor valószínűleg "egyéb bevételek" is vannak.) Adjátok el az ingatlant amibe invesztáltak, és máris lesz egy rakat pénz márkás farmerre.
Amúgy hozzáteszem: létező embertípus a kérdezőé. Nekem is volt régebbről olyan ismerősöm, aki "úrigyerek" volt, mindene megvolt, ház, lakás, kocsi. Számára egy undorító, gusztustalan féreg volt az, aki számológéppel jár bevásárolni, nem jár színházba és tömegközlekedik. SZÓ SZERINT köpködött rájuk. Számára az volt az ember, aki hó végén is arra költ, amire akar...
Minden csak nevelés kérdése. Azért, mert a kérdező ezt így éli meg, erről leginkább a nevelői tehetnek.
Annyit tehetsz, hogy jól tanulsz, hogy majd ha már dolgozol, olyan munkád lehessen, amivel annyit keresel, hogy úgy élj, ahogy akarsz. De ebbe a helyzetbe bele kell törődnöd, próbálj takarékoskodni, keress új barátokat, akik nem élnek olyan nagy lábon. Az én haveri társaságomban 15 éves koromban már inkább az volt a sikk, ha valaki minél kevesebb pénzből meg tudtt valamit oldani. Na jó, mi punkok voltunk akkoriban :-)
Amúgy nem kell lebarmolni a kérdezőt. Miért kéne szégyellnie magát? Eddig teljesen máshogy élt, máshoz szokott, és most hirtelen váltás, hát ezt nehéz lehet feldolgozni. Arról már ne ő tehsessen, hogy másnak még az iskolaköpenyt is magának kellett megvennie (szerintem mondjuk normális dolog, hogy az iskolás gyereknek a szülők veszik a ruhát, de mindegy). Majd vállal munkát, ha úgy látja, hogy van rá ideje, bár szerintem egy 15 éves első dolga a tanulás, nem a munka. 15 évesen nem is dolgozhat, csak majd egy év múlva. Amúgy meg, oké, a kérdező budapesti, de azért ne higgyétek már azt kedves pestiek, hogy máshol is úgy megy ez, mint nálatok. Én 16 évesen a legnagyobb örömmel mentem a pécsi Fürge Diákba, hogy kapjak munkát, és egy éven keresztül nem kaptam, mert annyira nem keresettnálunk az ilyenjellegű diákmunka, csak ha valakinek protekciója van. Inkább csak egyetemisták kapnak munkát, aki középiskolásként szórólapozni akar, annak kb. minden nap ott kell nyüzsögnie, hogy kapjon valami melót, és ahhoz is piszok szerencse kell. Én egy év után mehettem szórólapozni két alkalommal, aztán további három hónap után kaptam telefonkönyveket. Szóval légyszi ne úgy ajánlgassátok ezt a diákmunkát, mintha csak csettinteni kéne, és az ember már kapná is.
Talán még egy dolog, ami eszembe jutott: depressziós vagy. Nem gondolod, hogy az "úgynevezett" barátaid ezen röhögnek jókat? A barát nem az, aki csak addig szeret, amig pénzed van.
Most, hogy "szegény" lettél, keress új barátokat, akik hó végén kisegítenek egy ezressel :))))
Ez tuti kamu kérdés!
Egyébként ilyen helyzetben örülj, hogy valaki felnevelt és van mit enned - hidd el, a nevelőotthonban rosszabb lett volna! Ne panaszkodj, hanem köszönd meg nekik, h nem adnak be otthonba (nekik egyszerűbb lenne, mint téged is eltartani, meg hallgatni a hülyeségeidet).
Köszönöm annak a válaszolónak aki értelmeset írt. Most miért lenne kamu? Ez az oldal nem azért van, hogy megkérdezhessük a dolgokat,más emberek véleményét a helyzetünkről? De, én nem akarok új barátokat keresni, mivel szeretem őket, csak ti nem é ebben a helyzetben. A hitel felvételekor sokkal több jövedelem szerelt a lapon, tehát papíron többet keres, mint a valóságban, mert saját cégük van, és vezérigazgatóként a hivatalos havi bére 330. ezer forint/hó. Valóságban 69-76 ezer forintot keres a keresztapám. Keresztanyám meg táborot szervez, tehát csak nyáron jön be nagyobb összeg de ha ezt hónapokra bontjuk 110-120 ezer forint.
----Várok még válaszokat!
Szerintem mindenki "értelmeset" írt a maga módján, de sajnálatot azért ne várj, még ezekkel a paraméterekkel sem vagy a szegények közé sorolható. Azért ajánlom, nézz utána, micsoda szegénységben élnek emberek az országban, a világban...
Ha ennyire zavar a megcsappant jövedelem, akkor próbálj minél hamarabb besegíteni keresztanyudéknak, ahogy ők tették veled annak idején.
Ismerek olyan embert, aki huszon-párezer forintból tengeti az életét, és tényleg egyik napról a másikra él. Ráadásul öreg, munkaképtelen. Ez rólad nem mondható el. Ha ennyire fontos neked a pénz, igyekezz megteremteni magadnak azt az anyagi hátteret, amiben jól érzed magad.
Vagy add meg a bankszámlaszámod, hátha utal rá valaki pár százezret :)))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!