Mit tegyek ha a férjem nagyon sokat iszik? 3 gyerekünk van. Miért fontasab neki az ital mint a család? Mit tegyek? Olyan tanácstalan vagyok.

Szia!

Sokat tanácsolni nem tudok. Ha veszekszel érte, még megver. Ha nem, azt hiszi így van rendben. Normális állapotában beszélj vele. Vedd rá, menjen el elvonóra. Sajnos ez egy betegség lett. Egyre népszerűbb betegség.

Ha tudod, hogy reménytelen, hogy a férjed megváltozzon, válj el! Neked a gyerekeidért kell felelősséget vállalnod, és hidd el, egy alkoholista apa csak negatív irányba befolyásolja az életüket. A férjednek sincsen szüksége rátok, hiszen a teljes testi-szellemi leépüléshez nem kell társ.

Tudom, hogy könnyen beszél az, aki nincsen benne nyakig egy ilyen helyzetben, de hidd el, nincsen kilátástalan helyzet, mindent meg lehet oldani, csak akarat, és kitartás kell hozzá. Ha közösek is az ingó-ingatlan vagyontárgyak, de meg lehet őket osztani. A tárgyak csak tárgyak, pótolhatóak, újrateremthetőek, de a gyerekeid élete, lelki fejlődése olyan érték, amelyre, ha nem vigyázol, örökre károsodhat. A nyugodt család, a biztonság ugyanolyan fontos egy gyermeknek, mint az étel, amit megeszik. Erre gondolj, amikor döntesz, hogy merre menjen tovább az életetek.

Én most mondom, hogy NINCSENEk reménytelen esetek. Egy pár mérföldkövet meg kell mozgatnod érte, de ha nem adod fel, akkor mindennek úgy kell lennie, ahogy te szeretnéd.

Az elválás nem megoldója semminek!

Tegnap 15:37-nek:

Nem értek egyet abban, hogy egy szenvedélybetegen bármi áron segíteni kellene. A kérdező családanya, és felelősséggel elsősorban a gyerekeiért tartozik! Nem pedig a férjéért, aki társként, és apaként sem képes, és nem is akar megfelelni!

Segíteni csak azon lehet, aki ezt a segítséget igényli is! Különösen igaz ez a szenvedélybetegekre. Hiába szeretne a kérdező normális családban élni, mert ez eddig sem őrajta múlt, és ezután sem rajta fog!

A válás egy nagyon is jó mód arra, hogy az apát ráébressze arra, hogy az élete olyan irányba halad, amely elfogadhatatlan. Én nem hinném, hogy a kérdező nem próbált még meg észérvekkel hatni a párjára, de az észérvekre ilyenkor legfeljebb néhány üres ígéret szokott a válasz lenni. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekeket sem szabadna kitenni mindannak, amit egy alkoholista szülő jelent nekik. A gyerekek jelenlegi életkörülményei nagyban befolyásolják majd azt, hogy ők maguk milyen felnőtté válnak majd. Miért kellene az ő jövőjüket feláldozni egy olyan apáért, aki nem foglalkozik velük, mert inkább italozik?

Még valami: Nyugodtan le lehet pontozni, mint az előző hozzászólásomat, de azért annyit elmondanék: apám alkoholista volt, 8 évesen a szemem láttára lett öngyilkos. Ha választhattam volna, inkább azt kívánnám, hogy bár ne is lett volna apám. Az agyam minden emléket törölt róla, gondolom, nem véletlenül.

17 évesen "megmentési kényszerem" volt, segítettem a drogos "szerelmemnek". Bár ne tettem volna! Tény, hogy megmenekült, 3 év alatt leszokott a drogról, és később a piáról is, sőt, még munkája, szakmája is lett. De örök életére idegbeteg, gyenge roncs maradt, és nem sokon múllott, hogy nem váltam mellette magam is azzá. A leszokás alatt gyakran akart megütni, egyszer meg is tette... Alig tudtam megszabadulni tőle, a szakításunk után (ami csak azért sikerült, mert van két bátyám, akik "segítettek" neki elköltözni tőlem) még évekig hívogatott, zaklatott. Senkinek nem kívánom, amit végigéltem, pedig én felnőtt voltam akkor, nem gyerek...

Még annak a szenvedélybetegnek sem könnyű a leszokás, aki a maga akaratából kezd hozzá. De az, amelyiknek esze ágában sincs leszokni, az mindig csak ígérgetni fog, tönkre teszi maga körül azoknak az életét, akik közel állnak hozzá, és még akkor sem biztos, hogy olyan emberré fog tudni válni, akire a későbbiekben mások is számíthatnak majd.