Szeretnénk összeházasodni. De hogyan?

Rájöttem, hogy itt családdal vagy kapcsolattal kapcsolatban nem szabad kérdezni. Szerintetek az ÖSSZES fiatal lányt átveri, elhagyja a barátja. Hiszen nem is értem... Akkor az ember miért házasodna össze akár 30 évesen is? A 30 éveseket nem verik át? Ugyanúgy benne van. Sőt... Többször hallom, hogy valaki 30-40 évesen marad egyedül mint 20-25 évesen. És friss házasságról beszélünk.

Illetve még azt is szeretem, hogy gyerek vagyok ha félek anyukám reakciójától. Igen, tartok tőle. Azért mert nem szeretném ha emiatt megromlana a kapcsolatom a családommal. Sajnálom ha nektek ez nem számít. Attól, hogy valaki szerelmes és nem akarja magára haragítani a családját, attól nem gyerekes meg éretlen. Mondjuk a szülőknek emiatt nem lenne szabad haragudni de nem biztos, hogy minden szülő örül neki. Attól, hogy nektek nem jött össze és meg vagytok keseredve, kicsit gondolkozhatnátok másképp. Talán pont ezért nem sikerült. Gondolom akik ilyet írnak azok

-fiatalok akik nem találnak párt, mindig befürödnek a másikkal és persze "jajj, nekem nem is kell"

-boldogtalan párkapcsolatban élnek csak valamiért nem lépnek ki belőle

-simán rosszindulatúak vagy láttak 1-2 példát és akkor rögtön mindenki olyan

-idősebbek akik egyedül maradtak gyerekkel vagy gyerek nélkül

-vagy "bölcsek"

Tudom, ti ezekbe nem tartoztok bele de magatoknak ne hazudjatok, nekem meg felesleges. Úgyse ismerlek titeket valószínűleg.

Lehet, hogy most okoskodónak tűnök csak tényleg eléggé zavaró, hogy majdnem mindenki ennyire rosszindulatú. Persze most én leszek lehurrogva meg minden, de legalább 3 nyomós érvet mondjatok, hogy miért törvényszerű az, hogy aki fiatalon házasodik annak nem lesz hosszú a kapcsolata. Hiszen befejezem az iskolát, dolgozni fogok, háztartást fogok vezetni. Ilyenkor már nem hiszem, hogy annyira gyereknek fogok számítani. A korom miatt? Nem minden 20 éves egyforma. Én nem nagyon jártam bulizni (továbbra sem vágyom rá), nem szoktam inni, nem feküdtem le Jánossal meg a várossal, tisztelettudóan viselkedek azokkal akik velem is úgy viselkednek és még sorolhatnám.

Szerintem a kapcsolatok minősége, időtartama nem az életkortól függ elsősorban, hanem a két személytől. Én is ismerek olyanokat akik már évtizedek óta együtt vannak, pedig első szerelem volt. Olyat is akik 2 hónapot nem bírtak egymás mellett. És ugyanezek a 2 hónapos kapcsolatok megvannak bármelyik korosztályban... Sőt, szerintem az idősebbek képesek hamarabb bepánikolni, hogy egyedül fognak maradni ezért néha kicsit meggondolatlanul cselekszenek. De nem általánosítok, nyilván nem igaz mindenkire ez sem. Nem vagyok rózsaszín ködben én sem, de nem a rossz oldalát látom a dolgoknak. Lassan 4 év alatt szerintem bizonyítottunk de nem másoknak hanem magunknak. Úgy gondolom érdemes komolyabbra fordítani a dolgokat. Tulajdonképpen most is én szoktam takarítani meg ilyenek, csak nem minden napot töltünk együtt. De sokat vagyunk együtt és szerintem megismertük már egymás hülyeségeit. Abban egyetértek amúgy, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat de heti 3 napot együtt töltünk vagy nála vagy nálunk. És igen, érzem, hogy nem minden olyan mint a legelején de ez így van jól. Eleinte mindenki próbálja a legjobb oldalát mutatni, aztán lassan kibontakozik a valódi személyiség. És jobban tetszik így, hogy megismertem néhány hibáját.

Még nem kérte meg a kezemet, "addig nem is szeretném" amíg iskolába járok de ha megtörténne nyilván nem mondanék nemet. De egyébként ezt nem én találtam ki egyedül, ő hozta fel legelőször és azóta is folyamatosan, hogy költözzünk össze. Apukám külföldön dolgozik, ezért jár ritkán haza sajnos. Az utóbbi pár évben van ez így, viszont hibátlan a házasságuk több mint 20 év után is. Ez a pár távol töltött év megviseli kicsit őket de még mindig szerelmesek. Lehet, hogy hamarosan otthagyja a külföldi melót és hazajön dolgozni.

Most írtam egy regényt és valószínűleg csak olaj a tűzre és semmi nem fog változni, de jól esett végre leírni.

A többieknek pedig köszönöm! :)