Apa alkoholista. Már mindent megpróbáltunk. Ismer valaki Szegeden, vagy környékén olyan helyet, ahol segítenének neki?

Én már nem számolom a napokat, mint speizer barátunk, de valamikor májusban lesz 25 éve, hogy száraz vagyok. Az én időmben Mo-on még nem léteztek AA klubok, ha jól tudom, egyetlen egy volt, az is Pesten és nagyon gyerekcipőben járt még. Én meg sem próbáltam az elvonót, vagy az orvost, mert korábban volt dolgom elvonósokkal. Saját magam álltam le. Csak egyetlen módja van ennek; mindig a percet kell túlélni. És jószerivel minden perc után konstatálni, hogy igen, ezt is kibírtam!

Azt mondják, az ember sejtállománya 7 év alatt cserélődik le teljesen. Ezzel nem tudok vitatkozni. Az mindenesetre biztos, hogy az első 7 év után lényegesen könnyebb volt tisztának maradni. Nekem nagy segítség volt, hogy földet vettem, aztán béreltem is egyet, és hatalmas erőbedobással kezdtem vele foglalkozni. Ilyenformán nem volt időm a hiányérzettel, az elvonási tünetekkel foglalkozni.

Kedves Kérdező!

Az alkoholista,egész életére alkoholista marad,mivel pszichéjével kötődik az alkoholhoz.Megfelelő mentális kezeléssel elérhető akár teljes abszinencia is,de egy pohár sör bármikor visszaránthatja.Így el kell határoznia,a teljes,minden engedmény nélküli abszinenciát.

Ennek elérését csak hihetetlen nagy akaraterővel tudja elérni egy ember abban a közegben,ahol szenvedélybeteg lett.Minden ismert kocsma,bolt,ivóbarát,konfliktus mérhetetlen kísértést fog jelenteni,s ezért jobb elköltözni más városba,és új életet kezdeni.

Sok segítséget jelenthet,egy olyan vallási közösség,ahol abszinenciát követelnek meg tagjaiktól,és rendszeres heti alkalmakkal foglalkoznak szenvedélybetegekkel.

[link]

Ez esetleg?

Kedves 27. Hsz!

A civilizált tudomány annyira képes,ameddig eljutott idáig,a szóbanforgó apa.

" Tedd össze a két kezed és fáradhatatlanul kérd az Istent hogy segítsen ."

Hát persze! Nem kell csinálni semmit, majd isten bácsi megold mindent. Nem gondolod, kedves 26-os, hogy ha Isten azt akarná, hogy apu ne igyon, akkor nem engedte volna rászokni a piára. Nem gyerekek! Vegyük észre a felelősségünket a történetben. Az emberrel egyébként is az a baj, hogy nem akar meggyógyulni. (És itt nem csak az alkoholistákról beszélek.) Az EMBER nem akar meggyógyulni. Nem meggyógyulni akar. Azt szeretné, ha meggyógyítanák őt. Isten, orvos, a szomszéd vajákos, akárki, csak ne neki magának kelljen kézbe vennie saját sorsát. Nem cselekvésnek, hanem történésnek akar a részese lenni. És különösen igaz ez az alkoholbetegek esetében. Az ő akaraterejüket az alkohol olyan mélységekbe képes süllyeszteni, ahonnét a bányászbéka ülepe is csak csillagvizsgáló távcsővel látszik. Innét csak összeszorított foggal és pillanatnyi lazítás nélkül lehet csak kimászni. Egyetlen másodpercre sem szabad másokra bíznunk magunkat, mert vége. Végünk van. Fellélegzünk, hogy jé, letettük a terhet, nem nyomja többé a vállunkat. És milyen jó! Pillanatnyilag valóban jó, de hamarosan megint a lejtőn találjuk magunkat. Tehát nem szabad lazítani.