Milyen szeretet az ilyen? Egyáltalán lehet ezt szeretetnek nevezni?

A férjem azt mondja mindig, hogy imád, szeret és én vagyok számára a legkívánatossabb, és még mindig szerelmes belém ugyanúgy. Akkor miért van az, hogy megbánt, nagyon sokszor és csúnyán. Olyan dolgokat vág a fejemhez, amiket én sose tudnék mondani annak, akit szeretek. Írok egy példát, nem rég történt és azóta is bánt, nagyon. Egyik délelőtt, épp készítettem a kaját és megkérdeztem sikerült-e a dvd-t elindítani a kicsinek, mire ő visszaförmedt rám, artikuláltan, hogy Mi? Mi van? Ez nekem rosszul esett és mondatam semmi, hogy lehet így visszakérdezni. Mire ő: Hagyd már abba azt a k@r@@a kopácsolást!(daraboltam a zöldséget)És mondd már végre! Szépen mondtam neki, hogy majd ha nem üvöltözik velem, akkor beszélgetünk, de amíg így rámförmed a semmiért, mert ő ballábbal kelt, addig nem hiszem, hogy annyira érdekli mit is akartam mondani. Erre bepipult és elkezdett velem ordibálni. Mire én kértem, hagyja abba, nyugodt voltam, nem szeretek vitázni, főleg a gyerek előtt. Persze azért is mondta. Mondtam neki, akkor menjen máshová veszekedni, ne a gyerek előtt kiabáljon. Erre ő: Hát nem én leszek az, aki elhúz innen, hanem én, szedhetem a sátorfám és takarodhatok. Majd főzök, amit megveszek, mert tőle egy fillért nem látok ezután. Meg ne próbáljak bármit is a családjától kérni. Csak kihasználom őket, élősködök. Leesett az állam, nagyon rosszul esett. Azt se tudtam mit mondjak erre. Végül csak annyit mondtam, hogy jó, megértettem, igyekszek mihamarabb elhúzni innen a kicsivel, csak a gyesből kicsit nehézkesen fog menni. Ő meg rámcsapta az ajtót és elment itthonról. Mikor hazajött persze, már mintha mi se történt volna bújt hozzám, ölelgetett. Én meg szinte undorodok tőle, hogy tud ilyenek mondani?! Azóta nincs gyomrom még puszit adni se neki, egyszerűen magamalatt vagyok. Ő meg bocsánatot kért, hogy ne haragudjak, nem úgy gondolta... Viszont nem ez volt az első eset, amikor vitázunk, ő sokszor olyan bántó és sértő velem, ahol a legfájdalmasabb ott rúg belém, megaláz, kigúnyol. Nem mondom, hogy én szent vagyok, mert nem, de hogy ilyenek gondoljak vagy mondjak neki! Meg se fordult a fejemben. Megmondom a véleményem én is, jó néha bántón, de csak őt bírálom, pl miket nem csinál meg, miket segíthetne, mi az amit elvárnék tőle. Viszont csúnya szavakat nem is használok, főleg nem a gyerek előtt. Ő meg állandóan a gyerek előtt vitázik. Ezt mondtam neki, hogy trágárul beszél a kicsi előtt és haragosan, ami a gyereknek rossz példa. Most velem így beszél és majd a gyerekkel is így fog? Aztán majd tőle is bocsánatot kér, miután elzavarta otthonról? Hát ez szerintem nem így működik, ilyeneket nem lehet mondani annak akit szeretünk. És tegyünk úgy mintha mi se történne? Csak az a baj, hogy a ne haragudjból már tele van a padlás! Viszont nincs pénzem és állásom innen elmenni, mert legszívesebben tényleg elhagynám őt, csak nem tudom. Teljesen kiábrándultam, szinte undorodok tőle. Ő meg nyugodtan szeretkezne, stb, mintha nem is mondott volna semmit.

Csak én fújom fel ezt az egészet? A férjem azt mondja, hogy mindig megsértődök ilyen hülyeségeken. De számomra ezek nem hülyeségek! Mert ő nem gondolta komolyan. Oké, egyszer megértem de 100-szor hallani hasonlókat, szerintem már meggondolatlanság.

Mi tévő legyek??