Anyámnak lett egy új pasija! Mit tegyek?

Nem akarlak elkeseríteni de ha 5 évig nem keresett apukád akkor csak volt rá oka nem? Mármint ne értsd félre, de lehet nem akart/tudott eltartani. Ez egy nagyon nehéz szitu és nem fog megszünni egyhamar. Elmesélem ami velem történt.

Volt egy "nevelőapám", anyu volt pasija. Folyton parancsolgatott, és soha semmi nem volt neki jó, ha anyu védeni próbált (amit nem előttem tett), akkor lehordta hogy milyen anya, és hogy jobban meg kéne nevelnie minket (tesómmal). Anyu egy idő után már velem veszekedett, hogy folyton hazudok, és hogy lusta vagyok stb. Ja és érdekes mód engem sem engedtek el sehová, csak suliba. Aztán belefásultam ebbe (3 év alatt), és inkább meghúztam magam, mondhatni én voltam a cseléd a háznál aki takarít, gondozza a kertet. Megtanultam fa arccal tűrni a sértegetéseket és a teljes torokból rám ordításokat. Aztán észrevette a hapsi hogy már nincs rám hatással az üvöltözése így elkezdte terrorizálni tesómat. Apánknál aludtunk hétvégente eleinte, de hamar olyan helyzetbe került anyagilag, hogy már csak heti 1x látogattuk ebédre. Rokonaimat nem ismertem, és egyébként sem olyan a rokonság, hogy akkor be tudott volna fogadni...

Aztán tesóm csak estére jött haza, és hétvégente gyakran másnál aludt (fiú ezért megengedték neki). Mivel nem volt kin levezetni a feszkót ezért anyun vezette le egyre inkább. (Valószínűleg nálad is van egy olyan rész amit te nem látsz, biztos vitatkoznak rólad, és már csak anyud frusztráltságát kapod.)

Az az igazság, hogy anyud valószínűleg nagyon magányos és nem tudja elképzelni az életét egy támogató társ nélkül.

Nálunk nagyjából 8 év után költöztünk el (de előtte már vagy fél évig nagyon durva vitáik voltak, késdobálós meg ienek, hogy már én védtem anyut). Az elköltözés fő oka pedig nem a mi frusztrálásunk volt, hanem a kapcsolatuk végefelé megjelenő "3. fél", egy nő miatt. Mivel ők nem voltak összeházasodva a pasas vitt mindent, hiába vették közösbe a házat stb.-t...

16 éves voltam amikor elköltöztünk onnan és vége lett. Először nagyon örültem, tesóm is, de anyu nagyon depressziós lett (kudarcnak érezte az életét), és minden nap órákig sírt a szobájában. Próbáltam vigasztalni, hogy ne adja fel stb. de az önbizalmát csak plasztikai műtéttel tudta visszahozni, és azzal hogy barátnőivel elkezdett konditerembe járni. Aztán amikor 17 lettem elköltözött 300 kilóméterre mert csak ott volt pénzkeresési lehetőség...Próbáld nem csak anyaként látni, hanem mint egy embert. Sajnos ilyen szituációban neked kell megértőbbnek lenned, mert te vagy hátrányos helyzetben. Akár olvass a suliban pszichológiai könyveket, beszélgess a barátaiddal, és nyújtsd el a suliban töltött időt amíg csak lehet. Megpróbálhatsz leülni beszélni anyuddal és a párjával is de ha olyanok esetleg, hogy "te csak egy gyerek vagy tudd hol a helyed", akkor nem tudsz mit tenni, mert nem fognak meghallgatni.