Az anyukám meghalt, és nem bírom tovább nélküle?

Nagyon szomorú, és sjnálom, mert épp a 7 éves unokám is úgyanúgy járt. Csak ő még teljesen fel sem fogta a dolgot. Nehezek az esték, de mindig azt hiszi, hogy csak valahová elment és nemsokára visszajön. Neked kellene valamilyen megbízható támasz.

Most az apja mellett a feleségem pátyolgatja, szerintem elég jól, de már kicsit idősek vagyunk hozzá.

Ha nincsen kihez fordulni a közeli családból, jó lenne egy olyan pszichológus, aki érti a dolgát. Tippet nem tudok adni, mert nagyon messze lakok - külföldön.

Csak ezzel a bánatoddal ne zárkózz be, járj el a közösségekbe.

Egy tapasztalt doktornő mondta nekem, hogy a gyerekek nagyon hősiesen tudják elviselni a csapásokat. Tehát ne add fel, kitartást kívánok és együttérzek veled.

Istenem, de nehéz feladatot kaptál az élettől ilyen fiatalon. Ilyenkor tapasztalataim szerint nem lehet semmit csinálni. Nekem a testvérem halt meg fél éve, és bár ez egészen más, azt tudom neked mondani, hogy sírj, amennyit csak tudsz. Ezt nem lehet felfogni szerintem soha az életben, csak megtanulni együtt élni vele. Nagyon sok erőt kívánok neked. És tudom, hogy nehéz beszélni az érzéseidről, ha eddig nem tetted, de hidd el, nagyon sokat segít. Én nem is tudom mennyiszer elmondtam ami bennem volt, és mindig volt bennem utána egy könnyebbség.

Apukáddal milyen a kapcsolatotok?

Ilyenkor azonnal fordulj olyanhoz, akiben teljes mértékben megbízol, pl.legjobb barát. És ne ess bele a hibába, mert én egy kutya sajnálásával erős influenzát kaptam, nem tudtam aludni, és olyan sok gondolat gyötört... Menj el egy erdőbe, ott, ahol senkivel nem találkozol, és öntsd ki a lelked egy virágnak, vagy a fellegeknek. Nyugodtan sírj, csak sírj, nyílj meg a természetnek.

Ha már licit túltettedtúltetted magyad azegészen, legyen egy állatod, aki mindig ott lesz...

Nagyon sajnálom.

Beszélj a pszichológussal. Hidd el, jobb lesz. Legyél vele őszinte, mondj el neki mindent, ami eszedbe jut.

Ne félj az érzéseidtől. Nincs annál nagyobb bátorság, mint megélni őket. Nézd meg, mennyi felnőtt van, akik elfojtják, elisszák, mert gyávák megélni őket.

Biztos vagyok benne, hogy Anyukád tudta, hogy szereted, és a legutolsó dolog, ami eszébe jutott, hogy csúnyán beszéltél vele.

Részvétem a történtek miatt. Tudom, ez nem sokat... Tudom, hogy most senki - aki nem élte ezt át - nem értheti a helyzetedet. Ő pótolhatatlan a számodra, az üresség biztosan ott fog maradni, a nyoma, hogy többé nincs veled.

Egyik barátnőm járt hasonlóan, mint te, csak ő 17 éves, és van egy nevelőapja, aki egyedül a gyámhatóság közbelépése miatt nem dobta el magától. Ő az anyukájával aludt, mikor ez történt, az ő helyzetét sem tudtam megérteni, ezt ő maga mondta nekem egy délután. Aki nem élte át, tényleg nem értheti. Ő úgy érezte, hogy teljesen egyedül van, senkinek sem kell, ezért öngyilkossági kísérletet tett... Debrecen, pszichológia. Ott volt több, mint két hétig. Vele egy pszichológus beszélgetett, valamint pár ott lévő beteg. Segítettek rajta. Ma már látom mosolyogni.

Az a fontos, hogy ne akarj meghalni, azzal semmivel sem lesz jobb, sőt. Azt tudom ajánlani, hogy mindenképpen beszélgess egy pszichológussal. Nem feltétlenül muszáj a történtekről, bármiről lehet, a lényeg, hogy ebben az igencsak vészterhes időben ne legyél egyedül. Szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, aki meghallgat, tanácsot ad, vagy csak meghallgat.

Vagy, ha a pszichológust mégsem akarnád - pedig tényleg hasznos, nekem is egy segített -, akkor, hogy az üresség érzetét, mely sok rossz okozója lehet, ha nem tesznek ellene, ez ellen tegyél úgy, hogy valami olyat csinálsz, ami úgy lefoglal, hogy nem érzed azt. Ezzel nem azt mondom, hogy akkor a történteket felejtsd el, dehogyis! Csupán nem szabad, hogy magadba fordulj, ártanál azzal magadnak. Az érzéseid, mivel kimondani nehezedre esik: írd ki magadból vers/novella/regény formájában vagy rajzold vagy bármivel, amivel ki tudod adni magadból. Hidd el, ha nem is olyan látványosan, de valamennyit biztosan segít.

Remélem, hogy tudtam neked segíteni.