Alkoholista szülők gyermekei! Hogy bírjátok a mindennapokat?

Az én anyám 16 éve alkoholtista. 6 éve elvált apukámtól, azóta egyedül viselem az alkoholizmusának a terhetit.

Apukám felköltözött Budapestre, lett új felesége, akinek van 4 gyereke van. Velük nagyon jól kijövök és sokat is vagyok velük.

Nagyon hiányzik, mert egyre jobban szenvedek az anyámtól. 13 éves voltam amikor

nagyon durván megvert. Felhasadt a szemöldököm és folyt az orromból a vér. A fogszabályzóm belül szétvága a számat.

Akkor törtem össze az alatt az idő a legjobban. Már csal aludni jártam haza. Most nemrégiben megint nagyon összevesztem vele,

mert megint, 6 év után is, elkezdte apát szidni, hogy mennyire gyűlölte egész életében és, hogy jó, hogy elvált tőle.

Ez a téma nagyon méllyen érint és "rászóltam" hogy fejezze már be. Nagyon jól tudja, hogy ezzel tud a legjobban bántani, de most

csak nevetett rajtam. Szokás szerint felrontottam a szobámba, mint mindig. 2 óra múlva amikor lementem, ölmött

a kezéből a vér. Felvágta az ereit. Abban a pillanatban elfeljetettem, hogy minden vele töltött percben csak bánt.

Elkezdtem bekötni a kezét, és csak azt hajtogatta, hogy "ez az élet". Akkor teljesen elgem lett és másnap felmentem apához,

és a családjához Budapeste. Amikor elindultam, azt mondta; hogyha most itt hagyom nem tudomi fog rám várni ha hazajövök,

és mindent csak magamnak köszönhetek. A buszon egész végig azen járt az agyam, hogy biztos, hogy jó ötlet

volt-e otthagynom. Persze amikor hazaértem, 2 nap múlva semmi baja nem volt ott volt a napi 3-4 üveg bora az asztalon,

a cigi meg a kezében. Az osztályomból senki nem tudja, hogy tulajdonképpen, hogy is élek. És ez azzal jár, hogy még ők is

ők is bántanak, főleg csak lelkileg, de ezt azt hiszem jobban fáj, mindha belém rúgnának kettőt.

Mire este hazaérek már tök részeg és kezelhetetlen. Cigifüstben úszik a lakás. Egy átlagos napon 3 üveg bort iszik meg, és 2 dogoz cigit szív el.

Peresze ez a szám hétvégenként és ünnepekkor jelentősen megnő. 7 évese koromban, húsvétkor, láttam először nagyon részegen,

akkor volt az első öngyilkos kísérlete, amikor fel akarta akasztani magát.

A hétköznapokat a szobámba zárkózva töltöm. Ez az egész engem nagyon méllyen bánt, és engem hibáztat

amiatt, hogy iszik. De az ez egyetlen dolog vígasztal, hogy nemsokára elmehetek innen, és felköltözhetek apukámhoz...

Szia!

Senkit nem ismerek a környezetemből, aki ugyanezzel a problémával küzd, ezért írok ide.

Az én apám évek óta iszik, sok pénzt költ arra, hogy mindig legyen itthon neki. És mi mindig kereshetjük az eldugott fél literes üvegeket.

Utálom, amikor részeg, sajnos, ez nagyon-nagyon gyakran előfordul. Már olyan is volt, hogy két héten keresztül minden álló nap be volt rúgva. Ilyenkor kiabál velünk, a bátyámat már kétszer meg is verte. Lelkileg állandóan terrorizál minket, és állandóan egy dolgot hajt: hogy anyukám megcsalja őt, pedig ez nem igaz, ez mind csak az agyában játszódik le neki, olyanokat mond néha, h láttam ezt-meg csinál, de ezek nem igazak, mindenki tudja. Anyut minden k*rvának, p*csának, meg ilyeneknek mondja el, nemegyszer rám is mondott, és a szemembe ócsárolja őt. Mi a bátyámmal mindig próbáljuk őt védeni, de olyan nehéz ezt csinálni, én is kikészülök tőle, most is bőgök, miközben írok, mert most ugyanez folyik. Mindig le kell futnom, hogy hagyja már abba, de néha már nem bírom. A bátyámnak könnyebb, mert már fősulira jár, és csak hétvégén van itthon, de én még csak középsulis vagyok, minden nap itthon kell lennem, és átvészelnem a napokat. És nem akarom magamat sajnáltatni, tényleg de olyan jó lenne néha csak elmenekülni itthonról, de sosem tudnám az anyukámat itt hagyni vele. Mikor itthon vagyunk, néha félünk,h mit fog tenni, mert ő rendőr, és már csak azt várjuk, h mikor hozza haza a fegyverét...

A nagymamám pedig(apum részéről) pedig nem akar tenni semmit. Az ő fia, mégsem akar rajtunk segíteni, néha kérjük, h vigye el, ha csak pár napra is, legyen egy-két nyugodz éjszakánk, de soha. Szerinte ezt titokban kell tartani, nem tartotik senki másra, oldják meg az én szüleim kettőjük között, de ez egyáltalánm nem így van, ez az egész családra is tartoik, mert néha elmegy az anyukám szüleihez, és ott kezdi el mondani, h milyen egyk*rva, és ezt ők sem bírják. A papám már több mint nyolcvan éves, mit hisz, meddig fogja ezt még bírni?

A legjobb barátnőmnek meséltem erről az egészről, mindent elmondtam neki, és persze, meghallgatja, csak az a gond, h nem érti meg egyáltalán.. Az ő családja tökéletes, soha nem veszekednek a szülei, amikor náluk vagyok, olyan nem jó érzés nézni őket, mert az apukája mindig kedvesen beszél velük, mindig hülyéskednek, nevetnek, nálunk ez soha nem volt így. És ez annyira nem jó. Itthon meg anyumtól kell mindig megkérdeznem, h mikor dolgozik az apum, mert csak akkor hívok ide barátnőt, ha nincs itthon..

És az már eleve rossz, ha a családtagok is annak örülnek, ha az egyik nincs itthon.. Mert mi így vagyunk ezzel, imádom a csendet, amikor csak hárman vagyunk, akkor tudunk igazán élni.. Aztán pár óra után újra vissza a valóságba, mert holt részegen hazajött a munkából és minden kezdődik előlről. Utálom őt, néha már komolyan ezt érzem... A ritka alkalmakkor, amikor meg józan, kenyérre lehet kenni. És ilyenkor úgy hiányzik az az oldala...

És senki sincs, aki megértene...

17 L

kedves mindenki!

az én családom ha nem is makulátlan, de nincs alkoholizmus. de ez csak a szűk családomra vonatkozik, ugyanis azon kívül nagyon is gyakori dolog, szóval pontosan tudom miről szól ez az egész. a korábbi hozzászólások között olvastam, hogy van aki iskolában is bántanak. ehhez van egy kis storym...egyik kedves ismerősöm mesélte, hogy az iskolai gondjai akkor kezdődött mikor édesapja komolyan inni kezdett. látszott rajta a suliban, hogy baj van és bántották szekálták. egy 1 év alatt annyira súlyos lett, hogy sírva kelt, feküdt, és már pszichológushoz kellett járnia. a pszichológus nő azt tanácsolta neki, hogy menjen be az osztályba, ültesse le azokat akik bántják és mondjon el mindent. így is tett...bement a terembe, leültetett mindenkit, és elmondta, hogy nézzétek...édesapám komolyan iszik, és otthon sokszor rettegésben vagyunk. állandóak a veszekedések, balhék, és volt, hogy el kellett otthonról menekülnünk. a lányok ott ültek nyikkani se tudtak, az álluk a padlón és alig akarták elhinni. igazából bele sem gondoltak, hogy kit és miért bántanak. mindannyian elnézést kértek, és soha többé nem bántották...

a többieknek...nagyon sajnálom a helyzetét mindenkinek. szinte mindenki története azonos alapokon van...szinte hátborzongató, hogy mindenki kb ugyanazokat éli meg. az alkohol sajnos nem csak testi függőséget alakít ki, és nem csak fizikai gondokat okoz, hanem mentális változást is. konkrétan az alkoholista ember agyában változásokat indít el, amelyek miatt mintha nem is e világon élne. megszűnik az igazságérzete, végtelenül önző lesz, és minden racionalitását elveszti. én azt tanultam anno pszichológiából, hogy folyamatosan szembesíteni kell...lássák ezeket a hozzászólásokat, könyvek, filmek minden. ez az utolsó végvár és ha ez sem hat akkor ahogy mondják...mossuk kezeinket...

kívánok mindenkinek jó szerencsét az életben!

24/F

Sziasztok!

Én az egyik hozzászóló vagyok, és lenne egy kérdésem:

Nem lenne gond, ha felhasználnám a válaszaitokat egy cikkemhez? Anonym maradna mindenki :) Magamat is ugyanúgy beleírom :) Köszönöm előre is ;)

Üdv.

Az én anyám nem tudom, hogy mennyit iszik, de ha iszik... néha már megverném.. :(

Apu kamionos, gyakran este jön haza... anyu mindig izgul, hogy mikor jön meg, és amíg nem jön meg, addig bemegy a kocsmába és iszik. Ha mondom neki, hogy menjen aludni: "Nem megyek, mert ki tudja, hogy az apád mikor jön meg. Egyébként meg nem vagyok részeg". Én: "Bűzlesz a piától. Érzem rajtad. Meg dülöngélsz." (Épp most tört el egy üvegvázát) "Hagyjál békén, húzzál aludni!"

Szóval az én életem is nehéz... de hát sajnos nem választhatom meg a szüleimet. :(