Ha a gyerekek nem egyforma nevelést kapnak a szülőktől az később vezethet ahhoz, hogy a testvérek nem lesznek jó viszonyba egy mással?

Persze, hogy vezethet rossz viszonyhoz. Te szeretted azokat a gyerekeket az osztályban, akikkel kivételezett a tanár? Ezen az sem változtat sokszor, ha a testvéredről van szó ...

Amúgy az teljesen normális, ha két külön személy ugyan azon tettére nem ugyan akkora dicsérettel reagál valaki. Szülőként pontosan tudod, hogy az egyik gyerekednek sokkal nehezebb volt elérni az adott dolgot és ezt többnyire a gyerekek is érzik. Csak utána figyelni kell, hogy a másik se maradjon ki az elismerésből, mert ha mindig háttérbe szorul, akkor jogosan érzi majd rosszul magát.

A segítségben (ami alatt gondolom házimunkát értünk főleg) minden testvérnek ugyan úgy ki kéne venni a részét szerintem nemtől függetlenül. Gondolom egyes szülők azért engedik mindig el a lustább gyereket, mert unják, hogy küzdeni kell vele és egyszerűbb elmosogatni 10 perc alatt, mint 30 percig üvölteni érte a gyerekkel. A szófogadóbb pedig ugye megcsinálja első szóra, vagy az első lelki zsarolásra, ezért mindig ő nyakába varrják. Innen szerintem elég egyenes az út az utálathoz, hiszen senki sem szeret más helyett is dolgozni.

Nálunk is ez volt, 15 év van köztünk. Mindig a húgom volt a család pici szeme fénye, én még mindig a rossz.

Pedig jól tanultam, nem lázadtam, nem pasiztam, megcsináltam otthon mindent. Sőt a húgommal is sokat kellett foglalkoznom: etetés, pelenkázás, fürdőzés, oviba vittem-hoztam, játszótérre, stb. Mégse voltam soha elég jó.

A mai napig utáljuk egymást a testvéremmel, pedig felnőtt már ő is. Anyánkat szintén: voltak ott még dolgok...

Most visszakapják az élettől.

Persze nekem kéne őket támogatni (=eltartani), de azt leshetik. Csak azt adom vissza, amit én is kaptam. Szó szerint ugyanazt mondom, amit ők nekem évekig.

Az ilyen viselkedésnek sokkal hosszabb távú hatásai vannak, mint hogy két kamasz utálja egymást. Egy életen át kisérteni fogja az egész családot.

Nálunk pontosan így volt. Anyáméknak elég érdekes nevelési elvei voltak. Kb. kihasználták azt, hogy nekem olyan az alaptermészetem, hogy szorongó és megfelelési kényszeres vagyok, így a nyakamba lőcsöltek minden munkát, tőlem várták el a jó jegyeket... öcsém meg ilyen "bele a világba", vele nem is próbálkoztak. Aztán csodálkoznak, hogy rossz a viszonyunk.

Hát persze, most melyik gyerek ne használná ki, hogy a másik az igásló... ő is elkezdett ugráltatni, fikázni, szapulni, mert tudta, hogy max, egy madárhangú ejnyebejnye lesz belőle, de ha én visszaszólok/ütök, akkor megy az ordításfesztivál.

Öcsém meg a másik oldalról azt nehezeményezte, hogy az ismerősök csak rólam beszéltek az ősöknek, mert én voltam a versenynyertes, eminens tanuló... de könyörgöm, neki is meg lett volna rá a lehetősége, csak lusta volt, mint a disznó. És könnyebb volt azt mondania, hogy jaj, az én árnyékomban kellett élnie, mint hogy kinyissa a tankönyvet, és tanuljon. Mert amúgy nem hülye, csak lusta. Szóval gyakorlatilag a kemény munkám gyümölcsét sajnálta tőlem, de vígan játszotta anyámat/apámat, mert látta, hogy velem meg lehet csinálni, főleg hogy a szüleim majdhogynem még biztatták is, csak tessék-lássék szóltak rá néha.

Tőlem volt elvárva a jó tanulás, a házimunka (a tipikusan női és férfi feladatok is... öcsém vakarta a tökét a számítógép előtt, amíg én vittem fel anyám bevásárlásából suli után rögtön a többkilós csomagokat... de öcsém tényleg egy szalmaszálat nem tett keresztbe, én meg mosogattam, terítettem, teregettem, egész lakást felporszívóztam). És persze nálunk is az volt, hogy amikor megjegyeztem, hogy ez igazságtalan, és öcsémnek is van két karja, két lába meg egy rahedli szabadideje, akkor "milyen hálátlan gyerek vagy, hogy nem akarsz segíteni a saját anyádnak"... és basszus, anyám egy ideig akkor inkább csinálta egyedül a dolgokat, minthogy az egy szem mpici fiának bármilyen munkát adjon...

Igen, az ilyesmi nem tesz jót egy testvéri kapcsolatnak. És a tököm tele van azzal a dumával, hogy "de egyszer majd csak ti lesztek egymásnak"... ha öcsémre kellene bíznom az életemet, inkább öngyilkos lennék. Sajnos nem érett meg felnőttkorára sem, folyton pénzt lejmol, amit aztán nem ad meg, mert tudja, hogy úgysem fogja senki sem elővenni. Meg hisztériázik mindenen, mint egy ovis kisp.csa, ha vmi nem úgy történik, ahogy neki tetszik, és még mindig bánt. Most pl. az van soron, hogy van egy köhögős betegségem, ami miatt néha köhögök, és akkor teátrálisan nyafog, hogy őt ezt zavarja, mintha szórakozásból csinálnám...

4éve ismert vőlegényemre ezerszer jobban számíthatok, mint az öcsémre valaha is...

Lehetséges. Azért mondom, hogy lehetséges, mert van, amikor benő a fejük lágya. Rájönnek, hogy nem helyes, ha mindig kiszolgálják őt, nem önállósodik, stb.

Egyik rokonomnak 3 gyereke van. Mind a hárman el vannak kényeztetve, de az egyik kezdett megváltozni, mert látta, hogy mennyi mindent csinál az anyja meg az apja egyedül a házban. Úgyhogy csatlakozott hozzájuk. Szívesen segít nekik mindenben, míg a két testvére nem

Én a saját bőrömön tudom, hogy lehet. Kezdődik azzal az egész, hogy van egy kivételezett meg van, akit megtűrnek... később persze ideologizálják, mint az én szüleim, hogy "de hát XY, mi úgy gondoltuk, hogy nálad belülről jön a jó tanulás, a teljesítménykényszer, azért b.tattunk miatta, öcsédnél meg nem azért dicsértük rosszabb átlaggal, hogy motiváljuk". Amikor az egyiket minden apróság miatt megverik, leszidják, hülyének nézik, a testvérével való vitában mindig őt kiáltják ki bűnösnek akkor is, ha egyértelműen nem az...

Na és akkor jön a dolog legérdekesebb része. Sajnos a legtöbb ember úgy működik, hogyha látja, hogy neki több mindent megengednek, akkor vérszemet kap, és elkezd hatalmaskodni a másik felett, hiszen úgysincs retorzió, max. egy madárhangú "XYka, neeee... amúgy a kedvencedet főztem". A "fekete bárány" meg hiába próbál kitörni, max, bunyózással tud, mert szép szóval nem lehet beszélni, mert akkor úgyis a másik mellé állnak a szülők, a kiskedvencnek meg nem áll érdekében átgondolnia a dolgokat, mert tudja, mindent megtehet.

Na, én állok így az öcsémmel. Neki tök normális, hogy pénzt lejmol tőlem, és nem adja vissza, hogy beszól minden hülyeség miatt, ha kedve van, csúfol, hangoskodik este... ha én meg köhögni merek, amikor ő tanul, akkor kivágja a fürdősk-hisztit, hogy zavarom (szüleimnek szólok, ők ha olyan kedvük van, motyogva rászólnak, aztán megy minden elölről). Én meg ilyen viselkedésű embert meg nem tudok szeretni...