Titeket zavarna, ha így kéne élnetek?

A szobám ajtaja nem lehet becsukva, éjjel nappal nyitva kell lennie, anyám folyton járkál be, pakolgat, virágot spriccel, hajtogatja a ruháimat (nem engedi hogy én pakoljam el, pedig már 19 vagyok) a ruhás ládába minden ruha tökéletesen be van hajtva, alig merek belenyúlni is mert aztán jön üvöltve, hogy feltúrtam. Zenét hallgatnom nem szabad a jelenlétébe, még halkan se. Takarítani csak a kijelölt napokon lehet, szombaton és hétfőn, akkor is ő csinálja, mert úgy élek a saját házamban, szobámban mint egy megtűrt vendég. Minden este kiadja a parancsot, hogy ágyazzak... addig nem megy lefeküdni, amíg meg nem ágyaztam. Még egy könyv se lehet a földön, mert az már neki kupi. Folyton mászkál be, nem bírom már... így nőttem fel. 19 éven keresztül így éltem, a saját házamban megtűrt vendégként. Amikor kimegyek a wc-re vagy a konyhába és épp törli fel a folyosót, egyenesen megtiltja, hogy kimenjek. Meg alapból mindig megkérdezi, hogy hova megyek? Nem tudom mások hogyan élnek, hogy ez a helyzet mennyire abnormális, de úgy érzem nem bírom már.

Ha átrendezném a "szobámat" ideg összeroppanása lenne. Meg is lepődtem mindig, amikor mások mesélték, hogy random átrendezték a szobájukat, mert nálunk ilyen nem létezik.