A ti családotok miről beszélget otthon?

Amióta a szülőktől elrongyoltunk, azóta mi alakítjuk, ki lehet nálunk szószóló, milyen érdeklődési körű embereknek vagyunk hajlandók egy mondatát meghallgatni egyáltalán. Az elutasítás megfelelő udvariassági körítéssel megy persze, szinte titkos ügynökei vagyunk a "normális ember" nevű műfajnak. Kimondottan megfoghatatlan, hogy válogatott, rettentően eredeti barátaink mibe vonnak be minket, és mi is ugyanezt műveljük egymással. Marháskodásban természetesen nincs hiány, de mindig agytorna, nincs tévénk se, hogy megszokjuk, hogy ne agytorna legyen. Ezen kívül pedig tesszük a dolgunkat, ehhez szükséges kommunikációt játszva rögtönzünk, ahogy azt bizonyára sejtetted.

De előfordul, hogy minden törekvésünk ellenére "elalszik a tudatosság", és egyikünk-másikunk kisebb-nagyobb hisztivel tékozolja az erejét inkább. Nem vagyunk gyagyások, nem megyünk bele a játszmába, vagy ha mégis, másodjára biztosan nem. Semmi szembenállás, semmi módosítani akarás nincs a reakciónkban, csak megértés és hadd ne mondjam, nyers tudatosság: a figyelem tiszta bekapcsolt állásban, az értelem minden erejével, ami nem megfeszített vagy fókuszált erő, inkább a természetes fókusz mellett egy mindenre kiterjedő, féktelenül áramló figyelem és értelmezés. Mintha meditálnál.

Ezzel sikerült anyámon túllennem, amikor még össze voltam zárva vele a mindennapokban. És rá is egyértelműen jó hatással volt, a tudatosabb mindennapok felé vezette. Visszaesik persze időről-időre, és visszaesünk mi is mind, de a törekvés sose marad eredmény nélkül. Teszünk azért, hogy a következő generációnak esélye se legyen beleragadni a nem tudatosuló belső folyamatokból kirajzolódó "szoftver" végrehajtásába. Lelőjük a poént, és hagyjuk, hogy kísérletezzen a gyermek, akár velünk is, akár totális legyőzésünkkel is. Hiszem, hogy amint ebből lesz ragály, rögtön nem oszlik millió megoldhatatlannak tűnő problémára az emberi nem fennmaradásának kérdése sem.