Mit tehet az a szülö, akinek 22 éves gyermeke nem dolgozik, az édesanyja tartja el. Ilyen esetben sem lehet egy gyereket a lakásból kijelenteni?
Ez az édesanya szubjektív döntése. Mivel a "gyerek" 22 éves, vagyis nagykorú, ezért a szülő nem is köteles tovább gondoskodni róla, ha nem akar. A lakásból is kijelentheti, ha nem lakik ott.
Az már más kérdés, hogy miért tesz egy "édes"anya ilyet a gyerekével, de nem lehet tudni, mi van a háttérben...
Szerintem ezért a szülő is felelős, nem kicsit. Az lett volna a dolga az elmúlt 22 évben, hogy úgy nevelje azt a gyereket, hogy ne jelentsen gondot az, hogy majd egyszer dolgoznia kell. Gondolom jó alaposan el volt kényeztetve egész gyerekkorában.
Azt nem tudom, hogy ki lehet-e jelenteni, de olyat lehet csinálni, hogy pl. nem kap pénzt, ruhát, akár ennivalót sem, és majdcsak ráveszi magát a munkára.
Tökéletesen igazad van, a szülő is tehet róla. De ha már igy járt, s hiába próbált meg mindent akár szépen akár drasztikusan, eredmény semmi. Dolgozni kevés pénzért nem megy el, alkalmanként vállal 1-2 nap munkát.
Amit kap érte abból öltözik. A hütöt nem lehet lelakatolni, tehát az étkezését megoldja otthon, a többi meg nem érdekli. Sajnos.
Szoval o egy nagysagos ur, hogy "dolgozni keves penzert nem megy el" , ugye jol gondolom???
Ki lehet am menni kulfoldre dolgozni nem keves penzert, hanem sokert!
De hat akinek budos a munka....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!