Mi a vélaményetek erről a levélről?

Most írtam a nővéremnek. Elég őszinte és meggyőző?

Én soha nem hazudtam és ártottam neked. Nem is volt rá okom. Miért tettem volna? Mindig felnéztem rád és örültem mindannak amiben neked részed lehetett. Őszintén örültem neked, és nektek. Még büszke is voltam rátok. Meg még vagyok is.

Mint írtam iszonyatos volt a teher amit a Rudi a vállamra rakott. Csak egy telefonhívás volt, de borzasztó. Megdöbbentem. Nem hiányzott ez nekem, a saját bajaim tetejére. A Rudi ki volt bukva, sírt, zokogott, a beszédjét is alig értettem. Ennyit mondott: Nem birja tovább egy napig se, csinál magával valamit. Segítsek neki valahogy. Próbáltam megnyugtatni és azt mondtam neki, hogy az én legjobb tudomásom szerint Te őt soha nem csaltad meg! Azt mondta rá, hogy Igen , ő is ebben bízik, de azok a levelek! Amiket küldesz, meg amiket kapsz! Meg, hogy szervezitek a találkozót! Meg valami fényképek! Mi lesz vele? Ha te tudnád, hogy ezt ő mind olvassa és tudja! De neked nem meri elmondani. Könyörgött, hogy ne szóljak neked erről a beszélgetésről, szégyellte magát miatta .Én arra kértem, hogy higgadjon le és mielőbb próbálja meg helyrehozni a dolgokat és üljön le veled beszélgetni. Én nem tudok rajta segíteni, ezt csak ti tudjátok megoldani. Talán megnyugodott, azt mondta hallgassak, hátha lassan lecsillapodnak a kedélyek, te lenyugszol és elsimul minden. És végül bocsánatot kért, azt mondta nem volt kinek kiönteni a bánatát. Ennyi volt a beszélgetésünk.

Napokig nem aludtam. Még akkor el akartam neked mondani. De ha elmondom, indulatokat szítok. Ki tudja milyeneket. Földrengés erejűeket. Gyáva voltam, nem mertem.

Aztán egyszer rákérdeztem a Rudira, rendbejöttek-e a dolgok, annyit mondott rá szűkszavúan, hogy Igen, úgy tűnik. Azóta sem beszéltünk többet arról a telefonhívásról.

Aztán a múltkor mikor itt voltatok, az volt a legszebb ajándék nekem, hogy láttam, mennyire szeretitek egymást. Amikor Ő volt elkeseredve, te milyen szeretettel vigasztaltad őt! Olyan megható volt! És amikor meg te kerültél bajba, mennyire aggódott érted és milyen szerelmesen pátyolgatott. Azt gondoltam rólatok, ti vagytok a legboldogabb pár a világon! Őszintén! És nagyon-nagyon örültem neki!

Nem is értek most már semmit se. De ugye nem is az én dolgom ez. Nem is kellett volna azt a szerencsétlen telefonhívást végighallgatnom. Valószínűleg már Ő is ezerszer megbánta.

Azt sem értem, mért gyanúsítasz engem bármivel is? ISTEN a tanúm, hogy SOHA nem hamiskodtam ellened semmilyen formában!!!!! Miért tettem volna, semmi okom nem lett volna rá. Nem is értem, egyáltalán hogy feltételezhetsz ilyet rólam! Éreztem az ősszel is, hogy gyanúsítasz, FÁJT.

Mielőtt az este felhívtalak volna, sokat vívódtam magamban. Számba vettem, milyen indulatokat válthatok ki nálad, mit veszíthetek. Holott a lelkiismeretem tiszta veled kapcsolatban. Sokat veszíthetek, ha te ellenem fordulsz emiatt. De semmi sem olyan értékes mint az én egyetlen nővérem élete és boldogsága. Remélem ÉRTED amit itt írok most neked. Az életed.

Melyik lett volna a helyesebb választás? Hagynom, hogy bajba kerülj, vagy vállalni az esetleges dühödet, amit első haragodban ellenem irányítasz? Te mit tettél volna a helyemben? Hagytál volna a vesztembe rohanni, vagy akármit feláldoztál volna értem? Én bőgtem az idegségtől ezidáig, meg is lett az eredménye, a legdrágább kincsemnek ártottam, nem tudom szopiztatni tovább. Elment a tejem.

Ha ezek után sem hiszel nekem, nagyon egyszerűen megbizonyosodhatsz róla, igazat mondok-e. Kérdezz rá a Rudira. Bár én nem tenném. De te tudod.

Szeretlek. Ha van kérdésed, hivj fel. Azt se bánom ha hazajössz és szemtől szembe beszéljük át ezt a dolgot. Tégy mindent úgy ahogy jónak látod. Velem kapcsolatban is. Rád bízom.