Én gyártok problémát, vagy ő nem vesz komolyan? (mentális gond)

Az ilyen netes teszteknek semmi értelme, le is írja az elején, hogy ez nem számít diagnózisnak.

Az ilyen teszteket könnyű befolyásolni, ha azt az eredményt akarod látni, hogy autista vagy akkor azt fogod.

Kamaszként én is Aspergerre -vágytam-, hogy "különleges" legyek; sorra meg is kaptam azt az eredményt, közben meg csak egy enyhén depressziós, kirekesztett gyerek voltam.

Ha szeretnél menj el pszichológushoz aki szakszerű diagnózist állít fel.

Vesztenivalód nincs, vagy alátámasztják az öndiagnózisod vagy pedig elvetik.

Ha valóban az autista sprektumba tartozol akkor pszichológus segítségével javíthatóak a szociális képességeid.

Normalis eletet...

Nem akarlak elkeseriteni, de mar azzal, hog introventalt vagy, le kell mondanod a "normalis" (tehat tobbsegi eletrol). Ez van, nem tartozol a szabvanyhoz, nem tudsz ellene mit tenni.

De siman elfogadhatod, hogy ez nem problema, hanem egy dolog. Nem vagyunk egyformak, es ez nem is baj.

(Megtippelem, a mbti alapjan infp vagy. Ha ez igy van, akkor a "1% hat, szivas, mindegy, tuleljuk. Az meg, hogy hogy masok szerint komp akart lenni, de nem komp lett, most oszinten.. "who cares?" :3 )

infj, nah "az meg rosszabb" :P

(Na jo, pont olyan rossz/jo, csak mas szemszogbol.)

Neked raadasul magyarazatok is kellenek olyan dolgokra, amiket egy infp siman eldob egy "who cares? look! Butterflies!" felkialtassal. :)

Akarhogy is, nincs ezzel semmi baj, egyszeruen ilyen vagy. Nem tudsz masmilyen lenni, es nem, masmilyennek lenni sem "jobb".

Ne foglalkozz senkivel, pláne a lehurrogókkal. Menj el szépen szakemberhez, és kiderül hogy van-e probléma, vagy sem.

Talán belekerül egy tízesbe, de ha baj van, kapsz kezelést. A párod... legfeljebb utólag értesíted az eredményről. Az orvos nem a divathullám alapján fog diagnosztizálni.

Itt az én történetem:

Nekem bipoláris zavarom van. A mondhatni, legdurvább fajta, nemhogy hetente többször is képes vagyok teljes hangulatot váltani, hanem akár egy adott napon belül is.

Már 14 éves korom környékén elkezdődött, középsulira megváltozott az egész személyiségem: egy depresszív, színtelen, lelketlen, élettelen zombi lettem, féltem az emberektől, egyedül a zene, a festészet volt képes bármilyen érzelmet kicsalni belőlem. Nem sokkal azelőtt halt meg apukám, anyu betudta annak.

Évek múltán sem változott a helyzet, az iskolában kerültek, könyörögtem, hogy vigyen orvoshoz, de szinte ugyanezt mondta, mint a tiéd: "az én gyerekeim nem őrültek!"

Mire elköltöztem otthonról, üldözési mániám, pánikbetegségem lettek, csak azután kezdődtek a mániás időszakok, de akkor még csak nagyon ritkán voltak, így fel se tűntek.

Huszonévesen jött a baj: nem tudtam tovább dolgozni, már attól ájulásközelbe kerültem, ha ránéztem az ajtóra! Volt, hogy erőltettem magam, de vissza kellett fordulnom a rosszulléttől, a munkahelyemen fizikai tüneteket produkáltam (pl egész testet beborító ekcéma), képtelen voltam koncentrálni, mindent háromszor kellett elmondani. Ha elindultam valahova, nyitva hagytam az ajtókat, elfelejtettem ellátni a macskát... Képtelen voltam vásárolni járni, egyáltalán KIMENNI. Volt, hogy egész nap nem ettem, míg a férjem haza nem ért, mert nem bírtam lemenni a sarki közértbe... Felmondtam.

Senki nem vette észre, hogy baj van, még ő sem. A családjaink azt híresztelték, lusta vagyok, megjátszom magam, ki akarom tartatni magam...

Végül, egy kifejezetten jókedvű napomon random felhívtam egy pszichiátert, és még akkor elmentem, mert tudtam, máshogy, egyedül nem fog menni.

Azonnal beutalt egy pszichiátriára elfekvőre, figyelmeztetett, a kezelésem legalább fél évig fog tartani, és azután is életem végéig állandóan kontrollált gyógyszert kell szednem.

Na, csak ennyire vagyok egészséges...

Elöször is, az autista NEM értelmi fogyatékos, éppen ellenkezöleg, e´rtelmileg igen magas szinten állnak, egyedül a szocializációval van problémájuk.

Másodszor ha úgy érzed, ilyen gondjaid vannak, akkor egyedül - szülö, partner megkérdezése nélkül - fordulj szakemberhez, ahol elvégeznek tényleg megbízható, releváns teszteket.

Viszont ha diagnosztizálnák is nálad ezt a zavart, azzal nem sok változna. UGyanis ez nem betegség, hanem állapot, ezért nem gyógyítható. Megfelelö viselkedésterapiával megtanulhatsz beilleszkedni a társadalomba úgy, hoyg nem lesz nagyon feltünö a viselkedésed, de a társaság központja tipusú ember sosem leszel.