Milyen következménnyel jár?
#9 köszönöm hogy vetted a fáradtságot és helyettem is leírtad a tényeket.
nekem ehhez már nem volt kedvem, mert ilyen embereknek felesleges bármit is leírni.
remélem egyiknek sincs gyereke, és azért ilyenek amilyenek...
Számomra teljesen normális, hogy a beteg gyerekemet az apjával felváltva ápoljuk, különösen, ha olyan a helyzet, hogy ő jobban el tud szabadulni a munkahelyéről. A beteg (és az egészséges) gyereknek valamiből enni is kell adni, apuka ugyanúgy a szülője, aki szereti és megbízható.
Az pedig nem jóslás, hanem tény, hogy tüszős mandulagyulladás (ritka kivételektől eltekintve) otthon kezelhető betegség, teljesen fölösleges kórházba vinni vele a gyereket, ahol minden higiénés rendszabály betartása mellett is súlyos nozokomiális fertőzéseket lehet összeszedni.
Itt lehet pontozgatni, meg mindenkit s..r szülőnek leírni, de voltatok már olyan helyzetben, hogy közölték a munkahelyen, hogy úgy veszünk fel, hogy nem tudják megoldani a helyettesítést, ezért úgy vállald el a munkát, hogy nem igazán kellene táppénzre menni? Ezek szerint nem.
Egy apuka ugyanolyan jogú szülője a gyereknek, mint az anyja, tehát ugyanúgy ő is befeküdhetne vele.
És nyilván én is jobban örülnék, ha én feküdnék be a gyerekemmel a kórházba, mert én vagyok az anyja, ettől függetlenül, ha nem feltétlen szükséges a gyereket kórházba fektetni és máshogy is megoldható, akkor nem fogom a munkahelyemet felrúgni, mert az az esetleges 1 hét kórházi kezelés után még azért tán fenn kell tartani a családod, úgyhogy nagyon nem mindegy, hogy 1 fizetésből élünk, vagy kettőből!
De itt ezek szerint sokan megtehetik, hogy nem dolgoznak.
A másik meg, hogy senkinek nem kell idegen gyerekével a kórházba feküdni, viszont itt csak a kérdező szemszögéből látjuk a dolgokat, ő írja le s..r anyának a pasija volt nőjét, holott neki valószínűleg gyereke sincs, halvány lila gőze nincs egy csomó dologról, illetve a másik szemszögéből sem hallottak a dolgokat.
Egy véleményre meg nem lehet adni, és igen, lehet hogy a kérdező pasijának a volt nője egy s..r anya, és ha nem? Persze, neki lehet a gyámhivatallal fenyegetőzni...Ja, hogy a gyerek meg majd ebből hogyan károsul, az meg kit érdekel?
9!
1,Mi van, ha a megállapodás szerint heti valtasban nevelik a gyereket? Az anyának akkor most ugye el kellene vennie a gyereket az apától, ugye?
2, A mai világban ha tappenzre megy az ember, a munkáját veszélyezteti. Persze szerinted anyuka azonnal mondjon fel és feküdjön be a gyerekkel a kórházba. Milyen anya az ilyen? Inkább éljenek utána segélyen, éhezzen a gyerek, de menjen kórházba most!
Egy otthon is kezelhető betegséggel sosem fektetném a gyerekemet kórházba, ugyanis egyrészt az neki hatalmas trauma, másrészt összeszedhet bármi mást, amitől egyik betegségből lehet hogy kijön, a másikba viszont bele esik.
Én tisztáztam volna az orvossal, hogy mennyire értsem ezt "muszájnak".
Nekem anno enyhe agyrázkódásom volt, hasonló koromban. A mai napig emlékszem hogy kb. 4 órát vártunk az ügyelet várójában a kórházban és senki csak rám sem nézett, pedig alig bírtam ülni. Apuval voltam, mert akkor éppen ő tudott elszabadulni a munkahelyéről. Utolsó kétségbeesésében inkább elvitt a délután rendelő háziorvoshoz, mert délelőtt nem kerültünk a kórházban sorba. A gyerekorvos azt mondta, hogyha képesek otthon biztosítani számomra az ágy nyugalmat (se zene, se tv, se képes könyvek, csak fekvés és félhomály), akkor nem utal be a kórházba. Ha saját belátásuk szerint ezt nem képesek a szüleim biztosítani, akkor inkább kórház.
Ugyanígy voltam később tüdőgyulladással otthon.
A szüleim váltva maradtak otthon a nagyszülőket is bevéve a buliba. Ti vagytok hárman egy gyerekre, próbáljátok megoldani!
Az én gyerekem is volt már annyira beteg (hasmenős vírus, arcüreggyulladás, stb.), hogy az orvos rám, mint anyára bízta a döntést, hogy képes vagyok-e otthon megfelelően kezelni a szitut és igenis "erőszakkal" itatni lassan a gyerekemet, vagy teljes ágynyugalmat ígérni az izgága gyerkőcömnek pl... Egy szülőnek tudni kell felmérni a képességeit és eszerint dönteni. Természetesen minden egyes alkalommal felvállaltam, hogy otthon gyógyuljon a kislányom, de fel kell ismerni, ha ehhez valaki kevés. Az említett hányós-hasmenős vírussal pl. mi kórházba kerültünk, mert két nappal azután, hogy az orvosunk válaszút elé állított felhívtam és közöltem, hogy bármennyire is szeretném, nem tudok annyi folyadékot erőltetni a kislányomba, amennyit kéne és nagyon rosszul van, úgyhogy akármennyire is szerettem volna elkerülni, indulnánk a kórházba ha lehet.
Belehalnék, ha nem lehetnék a gyerekem mellett, amikor beteg. 4 évesen pici még, talán nem is érti mi történik körülötte, szüksége van anyura, apura. Nekem pedig szükségem van arra, hogy saját szememmel győződhessek meg hogy léte felől, ne csak apuka elmondása alapján tudjam mivan vele. Itt minden fél hozzáállása érdekes.
A vashiány egyébként egy abszolút hétköznapi "betegség", ami tök jól kezelhető és ha gyógyultnak van is nyilvánítva, segíthettek azzal, hogy vasban gazdag ételeket csináltok neki, amikor nálatok van. Kerülni kell a tartósítószereket, a zsírt, a mesterséges aromákat, stb.
Ajánlatos a fokhagyma, aszalt szilva, mazsola, sárgabarack, napraforgómag, póréhagyma, uborka, sárgarépa, mandarin, narancs, citrom, mák, petrezselyemzöld, paraj, sóska, sütőtök, spárga, brokkoli, kelkáposzta, karalábé, káposzta, zabpehely, hüvelyesek, málna, birsalma, csipkebogyó, cseresznye, edámi sajt, juhsajtok, natúr joghurt, kefír, halfélék (főleg lazac, tőkehal, hering a zsírsavak miatt), a legtöbb máj, stb.
Rengeteg olyan étel van, amit jó ilyenkor hanyagolni, illetve jó sokszorozni. Pl. nem véletlenül nem hasznos egy embernek heti többször májat ennie.
Ezekre odafigyelve tényleg tök jól kordában lehet tartani a dolgokat és jó eséllyel kinövi a gyerek.
#16
ti a kérdés eleje óta csak támadjátok a kérdezőt, hogy milyen jogon képzeli ezt meg azt stb.
olyan érveket hoztok fel, amit kb a demagógiával lehetne egy kalap al venni.
csak egy dologra térnék ki, az pedig az lenne, hogy amelyik anya olyan munkahelyet választ, hogy a 4 éves kisgyerekét a munkahelye miatt nem tudja ápolni és ha lebetegszik akkor nem tud mellette lenni?
az ilyen nem alkalmas a gyerek nevelésre.
mert milyen munkahely az, ahol nem tolerálják azt, hogy egy pici gyerek egy betegség miatt kórházba kerül, és az anyja ez miatt kénytelen lenne pár nap szabit kivenni?
egyébként te végig gondolod amit írsz, vagy csak úgy jön magától ez a sok hülyeség?
képzeld kis millió törvény védi nem csak terhes anyukákat, de a kisgyermekes szülőket is, hogy azért nehogy már kib*sszanak valakit a munkahelyéről, mert a kisgyerek lebetegszik.
ez nettó baromság a javából.
persze mindig lehet valami "érvet" kitalálni, hogy csak azért is bele lehessen kötni az élő fába, mert az olyan jó dolog így a vasárnapi ebéd előtt, igaz?
100%-g biztos vagyok benne, hogy ti nem hogy szülők nem vagytok, de még csak kisgyerek sincs a környezetetekben, akkor nem beszélnétek ennyi sületlenséget.
legalábbis nagyon remélem, hogy igazam van...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!