Hogyan lehet meggyorsítani a hagyatéki eljárást?
lefoglalóztunk egy házat és rá egy hónapra meghalt a tulaja, mi időközben eladtuk a házunkat és kikellett költözni az új házba nem tudunk költözni mert felkell újítani és semmilyen közmű nincs benne.
arra is gondoltunk hogy már egy kis pénzzel talán meglehetne...
Sehogy.
Emellet hiába egyeztetek meg a meghalt tulajdonossal, az örökös(ök) nem kötelesek eladni a házat, és ha mégis, akkor sem feltétlen nektek, adhatják bárki másnak is.
Ha nincs a kezetekben egy érvényes szerzödés, akkor semmit sem tehettek.
Vagy kerestek addig albérletet, vagy kerestek másik eladó házat, attól függöen, hogy az örökös(ök) el akarják-e adni nektek, vagy sem.
Sajnos nem igazán lehet. Elég összetett dolog, be kell gyűjteni ezt-azt a jegyzőtől, NAV-tól, bankoktól, egyéb szervektől. Maguktól az örökösöktől is. Aztán az első tárgyaláson még kiderülhet, hogy vita van, az is el tudja húzni még... ez nem olyan, hogy egy kis pénzzel megoldod.
Plusz ott van az is, hogy amennyiben csak foglalóztatok, még nem garantál semmit. Visszakapjátok a foglalót, mert ha valamelyik fél meghal, mielőtt ténylegesen megkötöttétek volna a szerződést, az vis maiornak minősül.
Hát ebben az esetben bejelenthetsz igényt és akkor hagyatéki hitelezőként az örökségből visszakapod a foglalót.
A közjegyzőnek meg hiába mondod, nem tud vele mit csinálni. Törvényi határidők vannak, a többi szerv sem fogja előbb küldeni, mert rengeteg ügyük van - és nyilván mindenkinek fontos és sürgős, amiben érintett.
Ésszerűbb, ha kerestek egy házat, aztán a hagyatéki eljárás után megkapjátok a foglaló összegét, gondolom akkor is lesz még haszna. Nem szerencsés helyzet, de nem direkt alakították így gondolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!