Mit tehetek, ha az exférj érzelmileg gyötri a gyereket?
Ez az oldal pont arra való, hogy névtelenül kiteregessem a szennyest és tanácsot kérjek.
Írtam, hogy beszéltem már róla vele, nem egyszer, nem kétszer. Sajnos nem érti, hogy ezzel a játszmázással engem biztos, hogy nem kap vissza, de a gyereknek meg nagyon árt. Erre annyi a reakciója, hogy ő csak az igazat mondja a gyereknek, és neki amúgy is az lenne a legjobb, ha mi nem válnánk el. Mintha a falnak beszélnék.
A pszichológusomnak elmeséltem a helyzetet, és meg volt döbbenve, de nem biztos benne, hogy ezt elfogadják-e érvként a bíróságon, de azt ígérte, utánakérdez.
A legkevésbé sem akarom a gyerekemet az apjától megfosztani, mert amúgy rajong érte, de az sem állapot, hogy 6 évesen az apja lelki nyomora miatt szorongjon.
A legújabb húzása, hogy a fiam elmondta neki, hogy tervezünk menni (csak ő meg én) X helyre nyáron, erre az apja elkezdte úgy "mellékesen" emlegetni neki, hogy ő még sosem volt ott, meg milyen jó lenne ha együtt mennénk mindannyian stb. Tényleg, mint egy óvodás. És akkor nem csoda, ha a gyerek úgy jön haza, hogy "miért nem jöhet apa velünk? azt mondta, hogy szomorú miatta".
"apa meg fog halni? Mondom miért halna meg? Azt mondta hogy ő ebbe belehal..."
Ez nagyon durva, ezt tényleg nem lenne szabad megtenni egy gyerekkel. Kérdés az is, mennyire tűnik "simának" a válóper folyamata és mikorra várható a válóper vége, "érdemes-e" addig lépni. Lehet, hogy rosszat teszel, ha agresszívan lépsz fel vele szemben, mert ő is agresszív lesz és még jobban megnehezíti a válást, és az a gyereknek is csak tovább rontja a helyzetét. Az ügyvédeddel beszélj erről! (És említsd meg neki a fenti esetet, ha volt még hasonló, azokat is.)
Feltétlen említsd eg az ügyvédednek meg/vagy a bírónak, mert ezzel a gyerekedet teljesen tönkreteszi az apja lelkileg, és késöbb akár öngyilkos is lehet a végén.
Ha ezt így elöhozod, akkor elrendelik a gyerek pszichológiai vizsgálatát, és ott meg tudják állapítani, hogy ez mennyire veszélyezteti a gyereket.
Ha az apa nem képes ezt abbahagyni, akkor a gyerek érdekében jobb, ha nem tartja a kapcsolatot az apával, mert ez igen masszív lelki terrornak számít. A gyereknek ebben az esetben jobb teljesen elszakadni az apától, mint hosszú évekig, vagy élete végéig emiatt lelkibeteggé válni.
Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató
OLYAN LESZEK PONT, MINT Ő…
“ A mai kor tragédiája az apák tragédiája. Temérdek kutatás, elemzés szól a hiányzó apakép következményeiről, a férfiak változó szerepéről, az időhiány, a pénz utáni hajsza romboló hatásairól. Egy kutatás során kisgyereket kértek meg arra, hogy rajzolják le Istent. Az eredmény szemüveges, bajuszos, vagy éppen kinyúlt melegítős férfiak sora lett, a gyerekek saját apjukról mintázták a teremtőt. Arról, akiknek az életüket köszönhetik. A jelenség érthető, hiszen a gyerekek életében az apa hozza be elsőként a külvilágot. Az anya ugyanis túl közel van, vele olyan szintű az azonosulás, hogy „ő szinte én vagyok” Az apa az első külső személy, rajta keresztül tanultunk meg kapcsolódni a többi emberhez. Vele tapasztaljuk meg, hogyan viseljük el egymást, hogyan tudunk szeretni, minket hogyan lehet, miként bízhatjuk magunkat a másikra. Mindez pedig a kötődés képességét jelenti. Ha az apa személye hiányzik, nem alakul ki a megfelelő érzelmi kapcsolatteremtő készség.
Pedig az apa személye kellene, hogy jelentse a gyerek életében az állandóságot, ő a biztonság, a kiszámíthatóság első számú záloga. Ha „apa is megmondta”, akkor az úgy van. Abban, hogy ma olyan sok a bizonytalan ember, a stabil apakép hiánya is közrejátszik. Kutatások igazolják, hogy 39 anorexiás lány közül 36-nál hiányzott a szoros apai kapcsolat, s az önmagukért felelősséget vállalni nem tudók 60 százaléka szintén stabil apakép nélkül nőtt fel. E krízishelyzetekből szerencsére van kiút, ha talál megfelelő pótló kapcsolatot és mintát a gyermek, de nélkülük nem lehet egészségesen felnőni.
A nemi identitás kialakulásában is fontos az apák szerepe. A lányok könnyebb helyzetben vannak ebben az életkorban, mert fiúvá válni nehezebb, főként, ha az apa ritkán van jelen. Hiszen ahhoz, hogy a gyerek „rámintázódjon”, látnia kell, apa hogyan ásít, eszik, haragszik, örül. Az erős anyák gyakran követik el azt a hibát, hogy minden férfimunkát elvégeznek. Nem szabad. Vagy ha mégis úgy hozza a szükség, hogy nekünk kell beverni azt a szöget, legalább tegyük hozzá: így sem rossz, de ahogy apád beverné…
Meg kell ezt tenni a kisfiúk férfivá válásáért.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!