Szerintetek baj, ha ugy érzem nem tudnám magam feláldozni a családomért?

En feláldoztam és ahogyan valaki irta, ösztönösen mert azt hittem,hogy ez a normális.

Az sem mindegy,hogyan áldozod fel magadat és mire?

Kik a családod? Szüleid, vagy a gyerekeid...

Ha a gyerekeid, akkor fúrcsa...

De persze gondolkodni valamiről és éles helyzetben ösztönösen cselekedni az kettő

Erröl hülyeség gondolkodni, mert ilyen nincs: "kell válasszak hogy engem fojtsanak vizbe/ égessenek el elevenen, vagy őket"

Ha valaki meg akar valakit égetni/folytani, akkor nem állít senkit választás elé, hanem azzal teszi, aki éppen ott van elötte. Ha nagyon erölködne valaki, hoyg "cseréljen", akkor mindkettöt megölné, nem pedig kívánság szerint választ.

Egyrészt ilyen helyzet nagyon kis eséllyel fordulhat elő...

Fogalmad sincs, hogy egy valós heylzetben hogyan reagálnál..

Van egy velem megesett példa, tök más, de jól szemlelteti..

Mindig amikor hallom, hogy valakit inzultálnak, zaklatnak elcsodálkozom, hogy nem szólnak, jelzik, kiabalnak kevernek le egy pofont az illetőnek..

Elkepzeltem, hogy én ezt tennem azt tenném..stb..

Erre sajnos a buszon ért inzultus, nem kicsi..

Mit csináltam?

Konkrétan kimeredt szemmel néztem, és lefagytam.. Lefagytam..

Én aki elképzeltem, hogy beolvasnék, és megaláznám azt aki ilyet tenne velem..

Sajnos a valóság nagyon más..

Ez pontosan így van, hogy az ember nem tudhatja, hogyan viselkedne egy valódi, éles helyzetben. Magam is tapasztaltam. Ez az egyik dolog.

A másik dolog meg: az is feláldozás, ha a családodért élsz, és minden mást -- a saját életedet, érdekeidet, barátaidat, munkádat, szórakozást, hobbit, sőt még az egészségedet is -- háttérbe szorítasz miattuk. Azt hiszem, Sík Sándor írta egy levelében (sajnos nem tudom szó szerint idézni), hogy nem az az igazi hősiesség, ami látványos, nagy tettekben nyilvánul meg. Hanem az, amikor valaki hosszú éveken, évtizedeken keresztül nap mint nap kitart és helytáll a mindennapi életben, akár egészen lehetetlen körülmények között is.

(Egy amerikai katona pedig, aki harcolt az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán, ha jól emlékszem, ezredesi rangban, és utána hazatért a családjához, azt írta, hogy bár hősként ünnepelték őket, a háború, a csaták, a csapatok irányítása stb. közel sem volt hősiesség -- gyereket nevelni sokkal nehezebb.)

Nagyon sarkított példákat írsz, habár a ma zajló folyamatok következtében lehet, hogy a nem is túl távoli jövőben ilyesmiknek is részesei lehetünk, ami jelen pillanatban még elképzelhetetlen.