Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Lehet tenni bármit egy ilyen...

Lehet tenni bármit egy ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

A sógorom 3 éve van együtt egy olyan nővel, akivel nem kéne. A nő 24 éves, 20 évesen befejezte az iskolát azóta "nem talál" munkát. Eddig a szülein élősködött. Nyár elején összeházasodtak,utána vettek egy házat. Anyósomék úgy támogatták a fiúkat, hogy nem kellett hazaadniuk pénzt mikor már dolgoztak, hanem megtakarítást kellett kötniük. Ez volt az önerő, de nagy hitelt vettek fel hozzá. Mostmár nem is keres munkát a csaj, mert gyereket akarnak. Finoman próbáltam elmondani neki, hogy ha nem dolgozik előtte akkor csak gyest fog kapni, ami semmire nem elég. Ő megvan róla győződve, hogy jó lesz így, mert a sógorom jól keres (netto 170000). Szerintem egy keresettel, hitel mellett nem nagy bevétel, de nem lehet őket meggyőzni.

Anyósomék rendes emberek, jól nevelték a fiúkat (4-en vannak). Még az esküvő előtt próbáltak beszélni a sógorommal, hogy ez a lány nem biztos, hogy az ideális jelölt, de sértődés lett belőle. Így más nem mernek szólni, mert félnek, hogy a fiuk esetleg nem áll velük szóba utána. Most hogy megtudták, hogy gyereket is akarnak már, apósom szinte depressziós lett. Azt mondta nem elég , hogy a fiát tönkre teszi de még a gyereket is. A csaj stílusa is hagy némi kívánni valót maga után.

Tudom, hogy a sógorom felnőtt ember, 26 éves.Úgy rontja el az életét, ahogy akarja Én úgy látom a fiúk jól lettek nevelve, most mégis azt kell látnia a szüleinek, hogy kisemmizik, meg lelkileg tönkreteszik. Nyilván nem nevelés kérdése, hogy valaki ilyen kapcsolatba kerül, de akkor min múlik? Nekem is van egy fiam, és borzasztó lenne ha egyszer hasonló helyzetbe kerülnénk. Anyósomékat is megőrjíti a tehetetlenség. Lehet tenni valamit? Vagy végig kell nézniük és kivárni, hogy mikor lesz vége?


2015. szept. 21. 09:44
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
68%

Most akkor házasok vagy sem?

Amúgy meg, neked semmi közöd ahhoz, hogy a sógor kivel köti össze az életét. Szóval ne avatkozz bele az életébe.

2015. szept. 21. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Igen nyár elején összeházasodtak. Értem én, hogy semmi közöm hozzá, csak borzasztó látni a szüleit, hogy milyen rosszul esik nekik. És arra lennék kíváncsi, hogy ők tehetnek-e valamit?
2015. szept. 21. 09:55
 3/18 anonim ***** válasza:
61%

Neked ehhez mi közöd van?

hogyha a testvéred, vagy fiad lenne, akkor azt mondom jó, szólj neki, hogyha szerinted rossz döntést hoz.

másra nem nagyon tudok gondolni, mint hogy irigy vagy, mert az anyósodék tàmogatjàk őket anyagilag.

ha nem akarod, hogy téged utaljon meg mindenki, inkább maradj csöndben!

a nő évek óta nem dolgozik, mégis elvette feleségül a sogorod és gyereket is szeretne tőle. akkor milyen jogon szolsz bele? a sogorodnak úgy látszik megfelel a helyzet. anyósodék meg vannak olyan intelligensek, hogy nem avatkoznak bele a felnőtt fiuk szerelmi életébe

2015. szept. 21. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
61%

Sajnos nem igazán lehet tenni bármit főleg mert az egyetlen aki változtathatna a helyzeten az sógorod, akinek ehhez

1. előbb rá kellene döbbennie h nem jó ez a felállás

2. ezt kulturáltan megbeszélni a lánnyal

illetve még itt van a lány is, akinek szintén szüksége lenne belátásra ahhoz hogy változtasson a helyzeten. Amig kettejüknek így vagy úgy (kimondva v anélkül) megfelel ez a helyzet, ebbe ti kívülről nem szólhattok bele. Mármint meg lehet tenni, de hidd el, akiben nincs benne ez a fajta belátás annál falra hányt borsó. :( de persze mégbármikor megvilágosodhat sógorod.

Másik érdekes amit írtál hogy nyilván nem nevelés kérdése ha vki ilyen kapcs-ba kerül. Figyu, tök mindegy h az embernek milyen normálisak a szülei, a gyerek érzékenységétől függően sajnos működhetnek családi sémák. (nem kell ahhoz családi tragédia, válás h az ember úgy érezze nem kap annyi v olyan szeretet amire vágyna, elég ehhez egy költözés, testvér születés, egyik szülő munkahelyet váltott) szóval az h sógorod ilyen lányt választott, vmennyire belevolt csomagolva abba a pakkba amit ő kapott gyerekkorától kezdve, neveléssel...itt hajszálnyi okokról van szó, nem azt mondom h sógorod szülei a hibásak, csak egyszerűen érhették sógorodat olyan hatások amik révén pl ilyen döntésekbe sodródott bele..

2015. szept. 21. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Úgy látszik nem érthetően tettem fel a kérdést. Arra lennék kíváncsi anyósomék tehetnek-e valamit? Illetve én tehetek-e valamit az én fiamért (aki még kicsi ugyan) , hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe? Vagy egyáltalán min múlik, hogy valaki hagyja magát így kihasználni? Amúgy nem támogatják őket anyagilag, ezt nem tudom hol olvastad. Minden fiukat támogatták amíg otthon laktak azzal nem kellett hazaadniuk pénzt.
2015. szept. 21. 10:04
 6/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen. Végre valaki megértette, mire szerettem, volna rákérdezni.
2015. szept. 21. 10:05
 7/18 anonim ***** válasza:
50%

Ez annyira szánalmas dolog, ennyire beleszólni más életében. Szülönek nem mindegy kivel él a fia? Persze az ember jót akaarhat a gyerekének, de akkor sincs joga megmondani azt, hogy kivel legyen boldog a fia. És aztán valaki ebbe depreszioba esik az tényleg mindenek a legalja.


Abszolút nem értek abba egyet ha valaki ennyire belefolyik más életébe

2015. szept. 21. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
93%

de nem gondolod, hogy azzal, hogy a sógorod elvette a lányt, azzal kiderult, hogy szereti és nem erzi kihasznalasnak, hogy nem dolgozik a lány? mert ha valakit zavar, hogy évek óta nem dolgozik a párja, akkor nyilván nem veszi el, amíg nem változtat.

szerintem a sogorodnak jó így. én nem szólnék bele.

a fiadat meg neveld az ertekrended szerint. de, hogy felnőtt korában milyen kapcsolata lesz, abba nem túl nagy hatásköröd van. én annak örülnék, hogyha boldog. hogy most nekem szimpatikus - e a választottja, az nem a legfontosabb szempont

2015. szept. 21. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem anyósodék sem tehetnének semmit, hiszen oké, hogy ők qa szülők, de tusomádul kellene venni, hogy a nő olyan ammilyen, de a sógorod szereti. Tanácsot, észrevételt lehet mondani.
2015. szept. 21. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
92%

Igen lehet tenni, amit a jó anyukák ilyenkor szoktak, behisztiznek és oltják a fiukat a menyük ellen. Nagy részt be is jön, megmérgezi a kapcsolatot úgy ahogy kell, de visszájára is fordulhat. Ezt hívják önzőségnek, nem jó nekik, ha boldog a gyerekük, magukat sajnáltatják és beleőrülnek a saját maguk kreálta hülyeségbe. Amúgy meg mindenki sepregessen a saját portáján. Az hogy kívülről nektek mi jön le valakiről, egyszer sem biztos, hogy az a valóság.

Felnőtt emberek azt csinálnak amit akarnak, nem kell senkit sem ,,megmenteni", ha neki nem lesz jó és rájön, úgy is lépni fog.

2015. szept. 21. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!