Szerintetek jó vagy rossz anya (és egyben nő, és feleség) vagyok?
A helyzet adott:
Én, a férjem, és a 2 éves kislányunk.
Nem dolgozok, tehetősek vagyunk. A sógornőm, és az anyósom folyton azt hajtogatják, hogy a családom agyára fogok menni. Én amit csinálok akár mennyire is furcsán hangzik; természetesnek veszem. Nem vagyok hülyelány. 3 szakmám van (szakács, cukrász, felszolgáló), és 1 felsőfokú, meg két alapfokú nyelvvizsgám (felsőfokú: angol, alapfokú: német, japán).
Kb. így néz ki egy napom: Felkelés, higéniai teendők (fogmosás, tusolás stb.), smink (alapozó, szempillaspirál, csillogós szemhéjtus), és ezek után elkészítem és ágyba viszem a férjem reggelijét. (ma pl. omlett volt félbehajtva, belül felkockázott uborka+paradicsom+paprika kombóval) Ha felkel megeszi, majd megy utána dolgozni. 8 óra után kicsivel a picikém is felkel, majd megeszi ő is az adagját. 1 órát játszik, megyünk bevásárolni, és neki kezdek az ebédnek (ma brokkolikrémleves volt, barbecue szószban pácolt oldalassal, salátaágyon, desszertnek pedig poharas tiramisu) Minden nap újat főzök, ezért mindenkinek annyit csinálok amit meg is eszik. Eddig még nem panaszkodtak, hogy kevés volt.:D) Miután a férjem hazajött ő is megebédel, addigra a gyerek ágyban van. Ezt az időt szoktuk "kihasználni".;) 16 órakor a kislányom felkel kap valamilyen feldarabolt gyümit, és megint játszik kicsit (addig sportolok) majd miután megérkeztem: vacsi, fekvés. (Ilyenkor van időm edzeni, ezért el szoktam menni futni, vagy görkorcsolyázni. A kislányom nem rossz egy könyvet simán elnézeget 2 óráig.) Mai vacsora: melegszendvics, 3 féle krémes.
Illetve még a sógornőm (ő egyedül) kifogásokat talál az öltözködésemben, mert hogy "rossz példát mutatok a gyereknek".
Ugye a smink az az, ami fentebb le van írva. Ezt otthonra is hordom. Nagyon szeretem a diáklány stílust, ezért otthonra is mindig combzokni és miniszoknya, karcsúsított póló szettet hordok. Szerintetek irigyek, vagy tényleg túlzásba viszem?
A helyesírási hibákért előre is bocsánat.
szerinte átlagos élet, amikor valaki otthon van a gyermekkel
eltekintve a szereléstől, amit a főzéshez és a gyerek mellé veszel fel, ha jól vettem ki...
amúgy kicsit mintha túlzottan egocentrius lenne a dolog, dehát van, akinek a tükre a mindene.
Kétgyerekes anyukaként jót kuncogtam és ha igaz, szerencsés vagy, hogy a gyerek gombnyomásra alszik és 2 órán át nézeget egy könyvet, az enyémek nem rossz gyerekek, de hogy gombnyomásra aludjanak, hát ahhoz csoda kell... könyveket imádják, de max fél órára köti le őket, és már az is felér egy csodával (3-5 évesek) a 3 fél krémesen is megakadtam, mert azt mondtad mindig frisset csinálsz, és krémesből gondolom legalább csinálsz egy tepsivel, ha 3 féle, akkor 3 tepsi? vagy mi van? és 3 tepsi el is fogy egy nap? én egész nap talpon vagyok, mondjuk én férjem is vállalkozó, melózik, gyerekeket oviba viszem, reggeli mondjuk nem ágyban, mert azt asztalnál szoktuk... de délelőtt meg nem állok, mégis moindig úgy érzem, szalad a munka, délután amikor alszanak, örülök ha pár szót váltok a férjemmel és szusszanok, majd leülök a gyerekkel edzés helyett, mert igényelnek, jönnek, tapadnak rám, ha nem játszom velük... a sminkről... a világért se sminkelnék otthon, mert bármilyen jó smink, akkor se tud úgy lélegezni a bőr, már legalább itthon legyen szabad az arcfelületem... az öltözésről meg, a főzésnél mindig megy valami a ruhára és nem bírnám az iramot miniszoknya ügyben, inkább kenek össze paradicsomléval meg kipattogó olajjal egy macinacit mint egy ünneplőt.
Olyan varázslatosan van ez leírva, bocsi... de nem tudom elhinni, max ha látom... mondjuk egy betegség idején vagy nagytakaritáskor, vagy olyan helyzetben, ami extrákat kiván...
Sajnálom. A telefon automatikusan kijavítja.
Melegszendvics 3 féle krémmel...:)
én ebben nem látok sok kivetni valot, itt a nok tobbsége foz mindennap..szerintem sokan edzenek is és szexelnek is... sot még a gyerekkel is játszanak. én is mindig ki vagyok festve, el se tudom képzelni, hogy ne smink nélkul legyek. a ruházkodásod...te dolgod. számomra nevetséges és elképzelhetetlen. talán ezen látszik meg a fiatal korod leginkább...illetve hogy elég fiatalon szultél..
egy dolog érdekel,- 21 évesen teherbe estél és van 3 szakmád..azt meg hogy? 18 évesen leérettségiztél (?) 19 évesen megszerezted az elso szakmát, majd gyorsan csináltál még egyet, és még egyet?...miért nem mentél akkor már egyetemre vagy foiskolára?
"Nem vagyok hülyelány. 3 szakmám van (szakács, cukrász, felszolgáló)" már ne haragudj, de ahhoz, hogy szakács ..vagy felszolgálo legyen az ember nem kell géniusznak lenni..megkozelitoleg sem. én ezekre nem lennék buszke..se az alapfoku nyelvvizsgára (nullával egyenlo, legalábbis számomra, mivel tudom magamrol, hogy egy francia alapfoku nyelvvizsgát 2 honap nyelvtanulással hoztam ossze..) szoval...ezekbol nem az derul ki, hogy -nem vagy hulyelány, hanem hogy ostoba vagy.. mert te valami extra képességet tulajdonitasz magadnak, holott csak rohejes az egész..és magadtol valoszinuleg egy bárban lennél -éjszakai munkás a mini szetteddel.
Miért is lennék ostoba?:)
Amúgy meg nagy valószínűséggel nem egy bárban rohadnák meg, de te biztos jobban tudod...Felsőfokúm is van, arról is írtam. Szakmám az iskolámmal jött. Az meg hogy gyerekes a ruhám...Diáklányos...Én ezt a stílust szeretem.:)
igen, amire buszke lehetsz az a felsofoku angol, de a tobbi sajnos átlagon aluli dolog...felszolgálo? szakács? alapfoku német? ha megnézed a korulotted lévo fiatalokat,- 24 évesen nemzetkozi tanulmányok szakon diplomáznak, orvosnak, ugyvédnek tanulnak...nem gyereket nevelnek, nem felszolgálok...és nem is éloskodnek máson.
mi lenne, ha egyedul kellene megélned? lehgjobb esetben egy hajon dolgozhatnál felszolgáloként..ott tudnád használni a -tudásodat.
jo, hogy a férjed révén anyagilag jol álltok, de téged a szuleid megtanithattak volna arra, hogy megálljon a saját lábadon, hogy ne csak egy felszolgálo legyen beloled...és ne egy teherbe ejtett huszonéves nagylány....tehették volna magasabbra is azt a mércét..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!