Minden összeomlott körülöttem. Mit tehetnék?

Gyerekkorom óta szinte csak a legrosszabb dolgok történnek velem, nagyon nagyon sok lelki sérülést szereztem. Szeretnék végre véget vetni az egésznek, szeretném ha végre nem csak ilyenek történnének velem. Pszichológusnál egyszer voltam, de neki sem voltam képes elmondani az egész történetet.

De kezdem az elején. Iskolában nagyon sok megaláztatáson mentem keresztül. Annak ellenére is hogy mindenkivel normálisan viselkedtem, én voltam a célpont. Alapjáraton könnyen barátkozom, néhány ember szerint csak az a gond velem, hogy túl kedves vagyok másokkal. Mindig igyekszem mindenkinek segíteni, semmi szeretetet nem kaptam amikor kicsi voltam, szóval a volt barátnőmhöz is ezért ragaszkodtam nagyon, mert végre volt valaki, akit nem zavart ha megölelek vagy beszélek a gondjaimról, bár ez számára idegesítő volt, mert folyton rajta lógtam, pedig pontosan tudja, miken mentem keresztül.

Tehát suliban folyamatosan engem cs.szegettek, 12 évig azt éreztem, hogy a világ ellenem van. Megvertek, fojtogattak, eltapostak, széjjel aláztak. 17 évesen lett először barátnőm, de megcsalt, kiderült, hogy amikor velem volt, több más kapcsolata is volt, a legutóbbi barátnőm pedig más országban lakott. Neten ismertem meg, elmentem hozzá, a szülei azt hitték, hogy el is fogom jegyezni, erre bezártak egy szobába azzal hogy hát gondolkodjak el rajta, de nem fogok hazudni, csak azért, mert ők mást akarnak, ezért a válaszom még mindig nem volt. A lány pedig nekem esett, és azzal a lendülettel ott is hagytam. Innentől el is határoztam, hogy neten többet biztos nem ismerkedem, őt is nagyon félreismertem.

A családom pedig akkor segített, amikor tudott, gyakorlatilag ők tartották bennem a lelket. De sajnos most már nem olyan jó a kapcsolatunk. Már kezdtek vele úgy lenni, hogy teljesen szerencsétlen vagyok, semmi nem jön nekem össze, ezért állandóan csak a veszekedés ment.

Felvettek BME-re, mérnöknek tanulok, albérletben lakom még rajtam kívül 3 emberrel, akik szerencsére elfogadnak. Ők még nem tudják miken mentem keresztül, csak mindig megjegyzik, hogy én olyan csendes vagyok stb. Ez attól függ. Ha olyan témáról beszélünk, ami engem is érdekel, akkor ódákat tudok róla zengeni, de most nem is ez a lényeg. Annyit csalódtam az emberekben, barátom sem nagyon volt, ha ezek nem velem történtek volna, el sem hiszem, hogy ilyen van.

Most is majdnem összejöttem egy lánnyal, de anélkül, hogy konkrétan megmondaná, mi a baja, lekoptat, félszavakban válaszol, ha meg akartam fogni a kezét, elhúzta, szerinte is túl ragaszkodó vagyok, holott nem muszáj összejönnünk, barátok is lehetnénk, csak eddig sosem éreztem, hogy valaki törődik velem.

Most, hogy ezeket leírtam, megkönnyebbültem, lehet a lakótársaimat is bevonom, de még mindig aggaszt, hogy szüleimet ennyire nem érdeklem, mikor előtte még segítettek is.

20/f