Jogosan érzem úgy, hogy menthetetlen a helyzet? úgy érzem minden rossz körülöttem és nincs menekvésem!

Most, így az elején megkérem a hozzászólókat, hogy kulturált formában írják meg a véleményüket, nem hiányzik most nekem a negatív hangvételű komment. Próbáljatok meg legyetek szívesen normálisan hozzászólni, ha nem tudok, inkább csak olvassátok el, aztán X-eljétek ki az oldalt. Van elég bajom a ti rossz hangvételű hozzászólásaitok nélkül is! Köszönöm!! :)

Réges-régre vezethető vissza a probléma gyökere, ahogy látom, érzem. Szerintem oda, hogy anya apámhoz ment férjhez, de ez most 'mellékes' lehet a mostani történések szempontjából. Tény, hogy apám sok butaságot csinált az elmúlt évek során, de úgy tűnik, próbálja helyre hozni (nem dolgozott évekig, sok sz_rt csinált, most viszonylag jól kereső munkája van, szóval 'szavam sincs':))

A fő 'gond' mostanság a nagyszüleim (szinte mindig vagy ők, vagy anya húga, ritkábban apám, de a fő gond forrása nagyszüleim, aztán apám, bár nagyszüleimhez képet úgy érzem olykor, hogy apám 'semmiség').

Pár napja valahogy bejött a lakásba egy patkány. A fürdőben kötött ki, a mosógép mögött. Anya felhívta nagyszüleimet, hogy mit tegyen (apám kint dolgozik külföldön, nem sokat van itthon). Mondták, hogy aznap délután eljönnek kiirtani a jószágot. Aznap délelőtt anyával takarítottunk, majd arra lettem figyelmes, hogy megérkeztek a nagyszüleim. Nagyapám a fürdőben elintézte az állatot. Ez idő alatt nagymamám önkényesen beállt takarítani, majd nagyapám a fürdőt rámolta ki. Kitakarítottam a szobámat, és több helyen is végeztem, majd elmentem a könyvtárba. Mire hazajöttem, a szobámat is kitakarította nagymamám (miután felsöpörtem, felmostam, portalanítottam, rendbe raktam mindent magamnál!!)! Úgy mentem el otthonról, hogy szóltam, nehogy csináljanak nálam bármit is, mert most takarítottam és ideges leszek (alapjáraton az voltam). Majd, amint itthon megláttam, hogy nálam is jártak, még idegesebb voltam és erélyesebben mondtam, hogy megkértem őket, hogy hagyják a szobámat, nem ezt beszéltük meg. Nekik állt feljebb, majd nagymamám mondta, hogy megfogok halni a por miatt (a szobám egyik sarkában van két bőrönd, amit baromi nehéz lesúrolni és könnyen ráragad a por, de nem vészes egyáltalán!) Különben nem zavarja, ha haragszom rá, neki már nem számít.

Másnap szintén megjelentek, valamilyen 'patkány elleni dolgot' tettek le a lakásban, de ez sem ment zökkenőmentesen. Aznap délután is mentem el otthonról. Nagyapám mondta, hogy megcsinálja a polcomat (műanyag talpak tartják a polcom lapjait, az egyik meglazult). Mondtam, hogy ne csinálja meg, nem szükséges. Nem akartam, mert a polcomon vannak a sminktermékeim, meg mindenem és azért utána azért tolnak le, hogy mennyi körömlakkom, sminktermékem van és 'arra verem el a pénzt' (pedig nem és nem akartam ezt hallgatni). Ezután se szó, se beszéd, megsértődtek és elmentek. Nagyapámék megjegyezték anyának, hogy én rosszul, trehányul vagyok nevelve, ők csak jót akarnak, stb.

Oké, hogy jót akarnak, de marha rosszul tálalják. Ha náluk vagyok, nem bírok ott lenni 1,5 óránál tovább. Mindig leszólnak, vagy belém kötnek valamiért. Hol azért, mert mindig ki van lakkozva a körmöm, hol ezért, hol azért. Ebben az a 'legszebb', hogy nem mindig mondják a szemembe, csak a hátam mögött, és úgy jut vissza hozzám a 'kedves' megjegyzésük, hogy egy másik családtag elmondja ezt nekem. Kisebb koromban is többször lehordtak mindennek, szidtak, mert éppen olyanjuk van. Bevallom, rosszul érzem magam, ha náluk vagyok, vagy ha ők jönnek.

Normális a helyzet? Mit tudok tenni?

N