Hogyan tudnám leállítani anyuékat? Vagy nekik van igazuk?
Anyuék hárman vannak testvérek.
Nagypapám 1 éve hunyt el, mamám akkor eladta a házat, vett egy kis lakást és adott a gyerekeinek pénzt a különbözetből.
Azóta pedig éli világát: utazik, jár masszázsra, fodrászhoz, kozmetikushoz.
Előtte évekig ápolta papát, nem mozdultak ki sehova.
Anyuék próbálják ezekről lebeszélni, hogy ennyi idősen, egyedül, nevetségessé teszi magát. Valójában az nem tetszik nekik, hogy feléli az örökségüket.
Hogyan értessem meg velük, hogy ez jár a mamának és ne szóljanak bele?
akkor tulajdonképpen nem illette meg az anyukádat és a nénéidet semmi a papád halaála után, de mamád mégis adott nekik pénzt. ez szép dolog volt tőle. hogy most fodrászra költ és utazik az az ő dolga.anyukádnak mondd meg, hogy ha mégegyszer ilyen önző viselkedést látsz tőle, akkor majd te is így viselkedsz vele amikor idős lesz.
a nénéiddel nem sok mindent tehetsz.
szerintem nem lesz nevetséges a mamád attól mert próbál adni magára, és nem 24 órában nézi otthon hogyan válik fel a linóleum, hanem utazik és próbál kikapcsolódni, vagy elterelni a figyelmét a gyászról. anyukádék jobban örülnének, hogyha bánatosan otthon ülne és teljesen elhagyná magát? ha ennyire pénzéhesek akkor kívánom nekik, hogy a mamád ne hagyjon rájuk semmit.
Igazan nem szep ez toluk. Ha szeretik, engedik ezt neki, hiszen ebben semmi rossz nincsen, vegre bepotolhatja a nagymama a kihagyott dolgokat, kicsit jobban elhet. Talan meg a nagypapa halalat is konnyebb neki feldolgoznia.
otletem sincsen hogyan ertesd meg veluk. Probald nekik elmagyarazni, hogy ez jar neki, emlitsd meg hogy mennyi mindent tett ertuk egesz eletuk soran, es meg ha anyagi nehezsegeik is vannak , nem az oroksegre kellene gondolniuk, hanem orulni, hogy a nagymama mostmar ezt mind megengedheti maganak, el es virul, es koztetek van. En mit meg nem adnek hogy eljen a mamam, megha szorna is a penzt! Ezt most csak ugy mondtam, a te mamad nem szorja.
Szerintem mond meg anyukádnak, hogy ő se költsön magára és ne vegyen magának semmit, mert az a te örökséged, tegye félre neked.
Sajnos nekem 2 ilyen nagynéném is van, a szüleim mindkét oldaláról. Főleg az egyikük nagyon durva, folyton puhatolózik, hogy mit fognak örökölni. Szerintem ez undorító.
Egyébként csak annyit tehetsz, hogy kiállsz a nagymamád mellett. Remélem még jó sokáig tudja élvezni az életet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!