Ismertek olyan házaspárokat, akik a hagyományos családmodellben élnek? Tehát hogy a férfi keresi a pénzt és a nő csinál minden házimunkát, gyerekkel kapcsolatos dolgot stb.
Igen, ismerek. De sehol sem működött hosszabb távon, csak néhány évig. Így hirtelen 3 "típus" jutott eszembe.
Van, ahol válás lett a vége. Itt mindkét fél félrelépett. Túl kevés időt töltöttek együtt, túl sok mindent csináltak egymástól teljesen függetlenül.
Sok esetben pedig a nő unatkozott otthon, nem akart teljesen a férjétől függeni, ezért ment el dolgozni. Ezekben a házasságokban a férfi általában kifejezetten uralkodó típus, nem igazán jó értelemben véve. Ebből láttam a legtöbbet.
Van néhány olyan is, ahol a nő kifejezetten olyan férfit keresett, aki eltartja, mert nem dolgozott soha igazán. Itt általában a férfiak nem mintaférjek, csajoznak még 50 évesen is. A nőket nem tudom, hogy zavarja-e vagy csak a pénz miatt tűrik el.
A mi családunk is ilyen, anyukám régóta nem dolgozik. Egyáltalán nincs kiégve vagy ilyesmi, elfoglalja magát, vannak hobbijai. Nagyon szeret főzni, tehát neki a háztartásnak ez a része abszolút nem probléma. Emellett sokat olvas, írogat, könyve is jelent már meg. És a házasságában is minden rendben van. Úgyhogy utolsó válaszoló, nem kell rögtön lenézni az ilyen embereket. Attól, hogy neked nem tetszik, másnak még működhet.
"Túl kevés időt töltöttek együtt, túl sok mindent csináltak egymástól teljesen függetlenül."
Ez amúgy se érv, ha a nő is dolgozna, akkor mitől tudnának több időt együtt tölteni? Épp hogy kevesebbet tudnának.
Az én házasságon ilyen. A feleségemmel együtt alapítottuk a céget amit én vezetek. Ő az elején sokat segített, a mai napig kikérem a véleményét okos asszony. Van 3 lányunk akik már nagyok, így dolgozhatna, de nincs rá szükség.
Ha a férj keresete megengedi, és a feleség szívesen van "otthon" működhet.
Otthon, ez így nem is igaz. Az én nejem alig volt otthon folyton jött ment, még a mai napig is.
A "külföld" kinél mit takar? (És milyen társadalmi réteg?)
Mert én is el akarok költözni, de nem akarok nem dolgozni. Ugye nem elvárás, hogy tespedjek otthon?
Ismerek ilyet, nem is egyet... de kivétel nélkül azt tudom mondani, hogy nem boldogok.
Itt, ahol élek az 50-es korosztályra jellemző, hogy a gyerekek születése után sokan otthonmaradtak. Én legfőképp a munkahelyemről ismerem a férjeket, másról sem beszélnek, csak hogy az asszony házsártos, nem akarnak hazamenni, sokuk tényleg embertelenül sokáig bent marad, csak hogy ne kelljen hazamennie és a sok hülyeséget hallgatnia a házimunkáról meg a pletykáról. Szeretője mondjuk csak elenyésző hányaduknak van. A gyerekekkel sem a legjobb a viszony a többségnél sajnos...
Fiatalok közül kevesebbet ismerek, inkább korombeli nőket (30-asok), akik az óvodás gyerekeikkel vannak otthon. Náluk is azt látom, hogy a helyzet stresszes, rendszeresen panaszkodnak rá, hogy a férjük sosem ér rá, csoda, ha heti 1 délutánt tényleg otthon tölt, hétvégén nincs kedve semmihez, a gyerekkel/gyerekkel nem nagoyn foglalkozik, mert az a "nő dolga". Erre jön az, hogy az egyetlen napi agymunkájuk annak kitalálása, hogy mit főzzenek a finnyás férjüknek...
Á, soha nem választanám ezt az életet!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!