Mit csináljak? Nem akarom, hogy elváljanak a szüleim!

Semmit nem tudsz tenni meg akkor sem ha neked ez faj. Ha mar érett nő lesz beoled megnfogod erteni edesanyadat is. Tudod anyukd biztos magányos es nem kap apukadtol "érzelmileg" odafigyelést semmit.

Hasonlatkent csak azt tudom neked mondani pl nak hogy, jársz egy iskolában ahol seni nemnszol hozzad nem fogalkoznak veled nincsenek barátaid. Te sem szeretnel olyan iskoba jarni.ugye? Valószínű anyukád is igy érzi magát.

Iskola es egy csalad persze nemnegy... Csak gondolom nem erted a miértre a válást! De nagyobb leszel megerted es probald a szuleidet is megerteni

(Bár kétségtelenül téged is érint,) nem a te dolgod, kizárólag a szüleidre tartozik.

Ha elválnának, akkor is tarthatsz szoros kapcsolatot apáddal (is), és az egymás iránti szeretetek sem változik.

(Annyit tehetsz, hogy ha csúnya lenne a válás, és akár valamelyikük a másik ellen akarna fordítani, akár követként akarna küldeni a másik félhez, akkor leállítod, és megmondod, téged hagyjanak ki a vitatkozásból, rendezzék a dolgaikat egymás közt, mondván, mindkettejüket szereted, és nem akarsz állást foglalni. Ha felvállalod, esetleg rábeszélheted őket, hogy a lehető "legszebben" váljanak el, de nem biztos, hogy jó, ha beleszólsz, mert rossz néven ehetik tőled, úgy érezhetik, hogy a "másik mellé állsz", és csak plusz feszültséget keltesz akaratlanul is vele.

Ha emiatt szédelegsz, az nem vicc. Azt vedd komolyan, ha jelez a tested. Szólj egy felnőttnek, akiben megbízol, és kérd, hogy hadd beszélgethess egy pszichológussal/lelkésszel/tanácsadóval.

Egyébként unokatestvéreméknél is ilyen volt a felállás, mint nálatok, és amikor a szülők elváltak, azt az nokatesóm nem élte meg tragédiaként. Rossz volt neki, azt mondta, de egyben megkönnyebbülés volt, mert egyrészt nyugisabb lett az otthoni légkör, másrészt az apja hipp-hopp összeszedte magát, és a válás után többet foglalkozott a gyerekekkel, mint előtte.