Hogy viselitek azt, ha a párotok komoly depresszióban szenved?
Az enyém bipoláris depresszióban, főleg. Teljesen hangulatember. Amikor rosszul van agresszív, goromba. Amikor jól van, akkor szuper kedves, intelligens, jó humorú, és nem utolsó sorban jó apa. Én viszont már előre félek a köv. rossz időszakától. Ráül a lelkemre a gondolat és én is lassan depressziós leszek. Azt reméltem régebben, hogy pszichiáter tud segíteni. Gyógyszert szed, terápiára jár, ha kell megyek vele én is. Talán valamit segített is, de nem eléggé.
Egyrészt nem tudom, hogy segíthetnék még, másrészt nem tudom, hogy lehet ezt közeli hozzátartozóknak elviselni. Én, mint egy szivacs, magamba szívom a hangulatát, (tán mert szeretem őt), de egyúttal bele is fáradok. Hát... nem ilyen házaséletről álmodtam.
Mik a tapasztalataitok, hogy lehet így leélni egy életet?
válasza:Aminek nevet adtak, az rögtön létezik? Csak mert amolyan szakemberek adták? Számít, hogy a szakmai karrier a nehéz nyelvezetű publikációkkal kezd felívelgetni?
Másfelől megközelítve: Az agyát gyógyszerrel tenni rendbe? Mármint az egészet? Azt, hogy két ellentétesnek tűnő hangulatot váltogat, és egyedül ő és az orvosa állítja, hogy önkéntelen, azt gyógyítja egy bogyó, ami az egész testben eloszlik? Esélyes?
Megint másfelől: Az agyában van a probléma? Ha A-nak tetszenek a szappanoperák, B-nek meg nem, akkor hol találjuk az agyukban az ennek megfelelő részt vagy funkciót? Létezhet ilyen? A helyes válasz: talán igen, talán nem. A tudomány is önámító kissé.
Ismét másfelől: ha elengednéd magad, könnyedén lennél olyasmi, mint ő? Szerinted ha figyelne, éberebb lenne?
válasza: válasza:A betegség iránti hajlam genetikusan öröklódó biológiai adottság, a lényege: az idegsejtek között az információkat átvivő vegyületek (a neurotranszmitterek) mennyisége eltér a normálistól.
A mániás állapotra alacsony szerotonin szint mellett magas norepinefrin-aktivitás jellemző. Az egymást váltogató mániás és depressziós epizódok megjelenése pedig az idegsejtek membránján áthaladó nátrium ionok rendellenes vándorlásával hozható összefüggésbe.
Kevered a szezont a fazonnal kedves válaszló. Nekem is változik a hangolatom, időnként elég szélsőségesen is, de ha úgy tetszik, simán hülye vagyok és nem igényel kezelést, mert normális.
De egy mániás aki tényleg beteg a mániás időszakában súlyosságtól függően akár a saját és környezete számára és veszélyes lehet, hallucinálhat, üldözésmániája alakulhat ki, elhanyagolja az evést, alvást, tisztálkodást, százféle dologba kezd, gátlástalanná válik, kiválasztottnak érzi magát, a világban csak a pozitívumokat látja meg, még a beszéd is összefüggéstelen, akár érthetetlen lehet, ez az állapot kedvez a bűncselekmények elkövetésének stb. Nem egyszerűen jó hangulata van, hanem kórosan felhangolt.
A depressziós szakaszban meg nem egyszerűen rossz kedve van, hanem DEPRESSZIÓS.
Ezt a szót ugyan használjuk a köznyelvben, de teljesen indokolatlanul és helytelenül, mert óriási különbség van a rosszkedv és a depresszió között!Egy sima rosszkedv nem fokozódhat hallucinációig és téveszmékig.
Sajnos nálunk került ilyen a családba, a vége válás lett, nagyon nehéz együtt élni vele, elviselni a szélsőséges hangulati ingadozást, a kiszámíthatatlanságot a mániás állapotban, ráadásul a hangulatzavar epizódjai között ugyan általában vissza áll a "normális" állapot, de ahogy előre halad a betegség ez a "normális" rendezett időszak egyre rövidül. Ráadásul a mániás állapot után egyre nehezebben viselik a depressziós szakaszt.
Én nem kötném össze ilyennel az életem, szép dolog, hogy vannak gyógyszerek, de a bajok sokszor abból is származnak, hogy se a segítség nem kell, se a gyógyszer, azonkívül, mivel örökletes, és ha a hozzátartozók között van ilyen, akkor a gyerekek 8x-18x nagyobb esélye van a megbetegedésre, mint annak, akinek nincs ilyen a hozzátartozói között. Viszont mindenesetben kell, hogy a külső ártó hatások (tartós nagy stressz, testi-lelki traumák) is jelen legyenek emellett, ahhoz, hogy kialakuljon a betegség bennük is.
Ha folyamatosan szedi a helyesen beállított gyógyszereket normálizálható az állapota, de komplexen kell kezelni, tehát egyénre szabottan pszichoterápiás módszereket is alkalmazni kell.
Kösz az eddigi válaszokat.
09.29-es és 13.20-as válaszoló van a legközelebb a témához, úgy látom, ill. még akik komolyan veszik a depressziót, mint betegséget (nem holmi egyszerű s normális hangulatváltozásként).
Nálunk ugyanis ez a helyzet. Jó volt benne élő (azaz a beteg) és a hozzátartozó szemszögéből is olvasni véleményt. Tanulságosak.
Ami azt illeti mi sem most kezdtük a problémát orvosolni. Évek óta jár terápiára, gyógyszereket szed. Vannak jobb időszakok, de elég egy kisebb megingás, kudarc az élet bármilyen területén s máris rezeg a léc, hogy komolyra fordul a dolog. A depressziós időszak nála, ahogy mondta fentebb egy válaszoló is, hol pánik, félelem, világkatasztrófa, megélhetési gondok aggodalma stb. módján, hol pedig agresszió formájában jelenik meg. Ez utóbbi egyelőre még komoly bajt nem okozott, de résen kell lennem! Pl. pár nappal ezelőtt is kis híján, ha nem lépek közbe, ököllel ütötte volna meg 2 éves lányunkat, csupán mert nyafogott. De szerencsére riadalmam és reakcióm kibillentette dühkitöréséből, s így csak a lendület maradt. De ha ez nem így történt volan, nem tudom, hogy állítottam volna meg őt, szó szerint kétszer akkora, mint én. Szerencsére ilyen durva helyzet ritkán van, s eddig sikerült jó irányba fordulni.
Ez csak egy példa volt, de azért írtam le, hogy szemléltessem, a probléma létezik, s úgy tűnik, én vagyok az egyik kulcsfigurája az állapotának. Legalábbis úgy értve, hogy én vagyok jelenleg, akinek a jelenléte valamilyen módon nem engedi, hogy bármilyen formájú depressziója elhatalmasodjon. Nem vagyok ezzel teljesen egyedül, mert a pszichoterapeutájával én is tartom a kapcsolatot, s kapok tőle ötleteket, tanácsokat, s esetleges szorult helyzetbe a segítségemre van.
A saját gondom viszont az, hogy ez nekem nagyon nehéz még így is. Rengeteg energiát vesz ki belőlem, még akkor is, ha én egyébként elég "erősnek" és "problémára nyitottnak" érzem magam. Szükség van a figyelmemet, energiámat más irányba is koncentrálnom (min. 3 gyerek... stb.), tehát tényleg nem egyszerű. Nincs a közelemben senki ismerős, aki ilyen helyzetben van, s nem tudok eleget beszélgetni erről senkivel. A pszichiáter csak alkalmanként, s nem kevés pénzért "vehető igénybe". Akivel beszélhetnék, azok nem értik, mert vagy lederogálják ezt a betegséget, úgy mint itt pár hozzászóló, vagy rögtön elválást erőltetnek. De én nem akarok elválni, mert szeretem a férjemet. Rengeteget köszönhetek én is neki. Csodálatosak a gyerekeink. S rengeteg dolgot megtesz azért, hogy szépen éljünk (nem csak anyagi értelemben értendő). S azt is tudom, hogy nagyon-nagyon-nagyon bántja őt is, hogy ilyen, amikor rosszul van, neki még a lelkiismeret furdalással is meg kell küzdenie mindemellett. S úgy érzem, ő is megpróbál megtenni mindent, amit csak tud. Amit az orvostudomány eddig nekünk felajánlott, férjem elfogadta és igénybe vette, pedig ez nem kevés időbe, akaratba, energiába és nem utolsó sorban pénzbe került. A gondunk tehát csupán csak maga a betegség, ill. ennek folyománya bennem: rengeteget kivesz belőlem, s nem akarok én is belebetegedni. A felelősség sem kevés rajtam emiatt, mint írtam fent, s ez sem könnyít a dolgon.
Na mindenesetre köszönöm a hozzászólásokat. Érdekesek voltak. Ha van még hozzáfűzni valótok, ne kíméljetek! :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!