Van itt olyan akit gyermmekorában a szülei lelkileg kikészítettek és néha vertek is? Milyen életetek lett?

Szia!

Nekem ilyen volt. Én jogi egyetemre akartam menni, mikor elmondtam, hogy hova jelentkeznék anyukám válasza az volt, hogy ok, de nem kéne valami elérhetőt is választani? Én végül jogász lettem, jogászként is dolgozom, imádom a munkám.

Anyukám szerint kövér voltam, igénytelen stílussal és ízléssel.

Ami nekem segített a távolság. Budapesten laktam és Pécsre mentem egyetemre. Ott szétbuliztam magam, az évek alatt elhittem, hogy igenis jó nő vagyok, bár tény, hogy még mindig önbizalomhiányos, bár azt már megtanultam, hogy ezt kifelé ne vegyék észre rajtam.

Én szeptemberben leszek 28 éves. 3 éve férjem van, saját lakásunkat csináljuk, kisbabát szeretnénk. NEkem nagyon jól alakult az életem.

Van kapcsolatom anyukámmal még ha nem is felhőtlen, de sokkal jobb. Még mindig nem tudok megfelelni neki.

Amiben nekem segítettek a barátaim az, hogy meghallgattak, hogy panaszkodhattam nekik és folyamatosan cáfolták anyát.

Apam volt ilyen, bar o nem elt velunk, de hetvegente megkeseritette az eletemet. Minden hulyeseg miatt megalazott, szinte soha nem szidott meg semmiert, helyette egyetlen halk megjegyzessel a sarga foldig alazott.

Mellette ott volt a neveloapam, aki abszolut hatalmat akart felettunk, magat "falkavezernek" nevezte, bar spha nem bantott, de mindig mindennek ugy kellett lennie, ahogy o akarta. Ma kulfoldon elek egyedul, tanulok, amit a sajat magam altal megkeresett penzbol finanszirozok, szoval ebben a dologban eleg sikeres vagyok. Nem ugy a parkapcsolataimban. Meg soha nem sikerult senkivel tartos kapcsolatot kialakitani, a leghosszabb 3 het volt, amibol egy hetet betegen fekudtem a szobamban. Folyton olyan ferfiakhoz kerulok kozel, akik verbalisan bantalmaznak, mergezik a lelkemet. Elszakadni toluk nagyon nehez. Emellett a vak engedelmessegen kivul nem ismerek mast, ami miatt a fonokeim nagyon szeretnek, mert ha ejfelkor felhivnak, hogy valakinek surgosen korbe kene futnia 3x a haztombot, tudjak, hogy ram mindig szamithatnak, de nagyon rossz, hogy az erdekervenyesitesi kepessegem 0. Jarok pszichologushoz, probalok valtoztatni es latom a fenyt az alagut vegen, de meg sok munka van hatra.

Hogy segiteni hogyan tudnal? Lasd meg az erenyeit es dicserd meg erte. Azt is dicserd, ha latod, hogy kemenyen probalkozik. De arra figyelj, hogy csak akkor dicserd, ha valoban van mit, az nem segit, ha elmondod, hogy milyen szep a frizuraja ma es kozben a vak is

latja, hogy 2 hete nem mosott hajat, abbol rogton lejon, hogy nem igazi es kesobb az igazi dicsereteket sem hiszi el. Segits neki a tanulasban, akar csak azzal, hogy egyutt tanultok es igy sokkal jobb kedvuen mulik az ido, nagyobb orommel tanul majd. Legyel mellette, batoritsd es ereztesd vele, hogy te elfogadod olyannak, amilyen, akkor is, ha csunya, buta es szerencsetlen es akkor is, ha modellalkatu, 130 az iq-ja es hihetetlenul talpraesett. Neked semmit nem kell bizonyitania. Erdemez elmennie a nevelesi tanacsadoba pszichologushoz, az ingyen van.

Üdv, apukám néha megvert, anyu alkoholista volt, hónapokra eltűnt. Féltem aputól, mert folyton szidott, ha valami nem úgy volt, ahogy ő akarta, néha pofán vert, akár 1-ért is, vagy azért, mert volt két igazolt hiányzásom, amit Ő igazolt! temetés miatt, mégis pofán vert az ellenőrzővel, hogy órákkal később is látszódott a nyoma + eleredt az orrom vére... Sorolhatnám még, a káromkodás kötőszó volt, 10 évesen már fel sem tűnt a k.va any---ád...

Anyu alkoholista volt, bármennyire is tagadja a párja meg egy időben molesztált, bár szerencsére nem lett súlyosabb baj ebből, tehát nem fajult el a dolog.

Eredmény? Nem hatnak meg a szavak. Bárki bármit mondhat, eleresztem a fülem mellett, mert egyszerűen nem látom olyan súlyosnak a dolgot, a szidalmazást, mint amilyen valójában, és nő létemre én is úgy beszélek néha, mint egy útszéli kocsis... Ha ideges vagyok, csapkodok, hogy a vakolat is lejönne a falról és mindig azon töltöm ki a dühömet, aki épp a közelemben van (nem fizikailag, hanem szóban), de már nekem sem tűnik fel, ha káromkodok. Türelmetlen vagyok, idegbeteg sajnos és végtelenül cinikus.

De dolgozom rajta, hogy amit 20 évig láttam, hallgattam, levetkőzzem, így fokozatosan próbálok leszokni a rossz és idegesítő szokásokról. Nem könnyű velem, de a férjem is sokat segít ebben, mert alapvetően meg jókedvű, vidám ember vagyok és annak is tartanak, de borzasztó hangulatember vagyok. Alapvetően gyűlölöm az ilyen embereket, mint én, főleg, hogy anyám és apám rossz tulajdonságai is bennem koncentrálódnak, mégis egész nap együtt kell lennem magammal :(

öcsém dettó, agresszív, lesz.rom, nem törődik semmivel, dolgozik, de ő nem halad az életben sajnos :(

Ettől függetlenül szeretem a szüleim, apuval jó a viszonyom, anyuval nem annyira, de szeretem őt is (hosszú sztori).