Ebben az eldobható világban valóban ilyen sokak gondolkodása? Eldobható házasság, eldobható gyerek, eldobható férj, eldobható feleség?

16-os. Nyilván férfi vagy. Miért is van olyan sok nő a nőgyógyászaton, mert nyilvános wc-n elkapott valat? Nem a levegöbe beszéltem. Egy olyan otthoni wc, amit egy olyan ember használ, aki nem képes gumit húzni a legmocskosabb útszélivel sem, rosszabb mint egy kocsmai budi.

Igen, az én férjem is ilyen volt. Akkor is folyamatosan visszatérő fertőzéseim voltak, amikor már nem szexeltünk.

Jé, ahogy elköltöztem, vége lett. Fertőzéseknek évek óta híre sincs...

Bocs az offért de erre reagálnom kellett.

Ha valami nem működik, és hiába is harcolunk érte akkor sem működik, igenis el kell "dobni". Természetesen ennek nem kéne a gyerekre is vonatoznia. Normális szülő a válást követően nem felejti el, hogy gyereke van...

Engem inkább az érdekelne, miért érzik egyesek szentnek magukat azért mert ők kitartanak az elromlott házasságuk mellett, esetleg tönkre téve így a gyerekük gyermekkorát?

És mivel az élet rövid, pont azért kéne élni, hogy boldogságot találjunk, ne a boldogtalanság felé menjünk...

Kedves Kérdező!

Az a baj, hogy a ma élő emberek többségét - magyarokról beszélünk - nem tanították egymás tiszteletére.

Társadalmi és szociológiai kérdés is amit írtál.

Aztán ott vannak a média hatásai, legnagyobb rossz véleményem szerint az ilyen éjjelnappal Budapest és társai.

Barátokközt, és társai.

Mondok egy példát: a nyolcvanas-kilencvenes években ment a Szomszédok sorozat, kedvesen bölcselkedő, néhol mai szemmel nézve amatőr megoldásokkal operál, de a tartalma valóban a valóságról szól. Korrajz is.

Akkori gyerekként biztosíthatlak, hogy nem kiszínezett valóság volt, mi is egy hasonló panelban laktunk akkoriban, és mi is segítettünk egymásnak, és nem volt jellemző az ilyen mértékű egoizmus, ami manapság.

Természetes volt, hogy a gyerekek a szomszédnénihez/bácsihoz átjárnak, mi is segítettünk nekik, ők is nekünk.

A problémák sokkal jobban ki voltak beszélve, mint manapság.

Korrajz következő eleme, ez az okostelefonfüggőség, nézem a sok tinédzsert, ahogy a tömegközlekedésben fülük bedugva, fejük leszegve, írnak, írnak. Már nem is beszélnek. Egymással se beszélnek, egy hete utaztam egy buszon, én voltam az egyetlen, aki felnézett, és néezlődött, rajtam kívül volt még két idős néni és egy bácsi, akik ezt tették, de amúgy gyerektől felnőttig (anya gyereke egymás mellett!) telefonbamerülve.

Ilyen mentalitással, ha valaki csak pöccre eldobja a másikat, mert az már neki nem kényelmes, és az egoizmusába nem beleilleszthető, nem is lehet csodálkozni.

És mielőtt valami öregnek hinnél: 29 éves vagyok. :-)